Február 7-én pénteken rendezte meg hagyományos farsangját a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola. Hagyományokhoz híven a 10. évfolyam szervezte az eseményt, s az osztályok a témához illő táncokat adtak elő. A téma idén a filmek és különböző hírességek voltak, a sorrendet, és azt, hogy kinek melyik téma jut, osztályfőnökeik húzták ki.

A farsangot Martin Péter (10.B) és Pelsőczi József (10.A) konferálta
-Hirdetés-

Az eseményre már egész héten készültek nagy izgalommal és lelkesedéssel a fellépő osztályok. Színes, ötletes jelmezekkel és koreográfiákkal hozták ki a legjobbakat az adott témákból és szereplőkből. A produkciókat zsűri eredményezte, melyet az iskola dolgozóiból és a szervező évfolyamból kiválasztott diákok alkottak.

8.A

Felcsendültek a High School Musical dallamai, a Karib Tenger Kalózain keresztül, a Mary Poppinsen át, a Grease-ig. Az ismert filmekhez olyan hírességeket válogatott össze a szervező évfolyam, mint Newton, a Télapó, vagy épp Muhamad Ali.

Az osztályok rengeteg kelléket is alkalmaztak, hogy színesítsék a táncaikat

A zsűri oklevelekkel és ajándékokkal jutalmazta az osztályokat, az első három helyezés pedig tortát is kapott. Az eredmény:

  1. 12.D 
  2. 7.A
  3. 12.A
  4. 9.A
  5. 9.B
  6. 8.A
  7. 11.C

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS