Az Év Agrárembere Kitüntető Díj 2019 “Kertészet” kategóriájának győztese Juhos Csaba, a Fresh Fruit TÉSZ elnöke lett. 

Juhos Csaba, a Fresh Fruit TÉSZ elnöke

Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

2019-ben ismét tíz kategóriában keresték a szervezők az Év Agráremberét, mint Agrárinnováció, Agrárgépészet, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar, Fenntartható gazdálkodás, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet, Növényvédelem, Szántóföldi növénytermesztés.
Mátrai Zoltán, az Év Agrárembere kitüntető díj főszervezője (Fotó: agrotrend.hu)
-Hirdetés-

– Az Év Agrárembere kitüntető díj legfontosabb alappillére a társadalmi szerepvállalás, ami a társadalom javát szolgáló cselekedet, amit az ember önzetlenül és ellenszolgáltatás nélkül tesz. Idén több, mint 100 ilyen jelöltből 54-et választott ki a zsűri, akik közül 30 be is került a döntőbe – mondta Mátrai Zoltán, a gálaest főszervezője.

Dr. Nagy István Agrárminiszter hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen, ettől függetlenül videó üzenetében elmondta, hogy mindig nagyszerű és felemelő érzés kiváló életteljesítményeket látni és nagyszerű emberekkel találkozni a kihívások korában.

Éljük meg ezt az összetartozás érzését, tudjunk örülni egymás sikereinek, tudjuk egymást támogatni, segíteni abban, hogy az agrárium és benne minden egyes gazda sikeres jövőt és sikeres jelent tudjon magának! – emelte ki Dr. Nagy István Agrárminiszter, az Év Agrárembere kitüntető díj fővédnöke.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke szintén külföldi elhivatottsága miatt nem tudott jelen lenni a gála esten, de köszöntő videó üzenete így is elért minden jelenlévőhöz:

Számomra az Év Agrárembere program azt jelenti, hogy vannak mindig akik elől járnak, vannak akik a legkorszerűbb tudás birtokában vannak és hajlandóak ezt másoknak is átadni. Az a meggyőződésem, hogy ez viszi előre az országot – mondta videó üzenetében Jakab István.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (Fotó: agrotrend.hu)

– Ez egy olyan fontos pillanat, amelyben megmutathatjuk azokat az értékeket, amik nemcsak számunkra, hanem az agráriumon kívüli kör számára is látható és elérhető. Nagyon fontos, hogy ezeket az életutakat bemutassuk, hiszen ezek itt vannak közöttünk. És bármilyen kategóriáról is beszélünk, ezek az emberek, de mondhatjuk úgy is, hogy a társadalom bástyái is egyben – mondta el beszédében Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

A díj főtámogatója a hatodik alkalommal megrendezett Év Agrárembere gálának a Saaten Union – Rapool cégcsoport volt.

– Ez egy olyan kezdeményezés, amelyre az egész agrártársadalom büszke lehet. Napjainkban a magyar mezőgazdaság is igen komoly változások és kihívások közepette működik. Hallottunk már ezekről a kihívásokról, ami a növényvédő szerek és a generációváltás témaköre. Azt gondolom, hogy alkalmazkodnunk kell az új időkhöz, ez pedig a kommunikáció.

Blum Zoltán, az Év Agrárembere kitüntető díj főtámogatója, a Saaten-Rapool cégcsoport igazgatója (Fotó: agrotrend.hu)

Ennek a rendezvénynek nagyon fontos feladata, hogy az, amit ma látnak nagyon sokan kívülről a mezőgazdaságról, azt formálják, aktívan alakítsák és a realitások talaján mutassák be – mondta el Blum Zoltán, az Év Agrárembere kitüntető díj főtámogatója, a Saaten Union – Rapool cégcsoport ügyvezetője.

Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a továbbiakban elmondta köszöntőjében, hogy:

– Megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek veletek, egy olyan szakmai közösségben, ami önmagára büszke és a magyar mezőgazdaság iránt elkötelezett közösség, amelynek valóban büszkeség a tagjának lenni. Ebben a közösségben megpróbálunk megmutatni olyan kollégákat és olyan embereket, akiket példaként tudunk felmutatni – jegyezte meg a mezőgazdaságért felelős államtitkár.

A közönségdíjast az Év Agrárembere oldalán keresték a szervezők és egyértelműen a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyerte el a látogatók által Sipos József növényorvos személyében.

Az Év Agrárembere főtámogatója: a Saaten Union – Rapool cégcsoport
A Közönségdíjat támogatta: az Agrármarketing Centrum Kft.
Az Életműdíjat támogatta: a Groupama Biztosító
Szakmai partner: NAK

Köszönjük az agrotrend.hu csapatának és Zoltán Mátrai nak, a díj létrehozóinak, hogy népszerűsítik a magyar mezőgazdaságot, de legfőképpen a magyar kertészetet!

Forrás: https://www.agrotrend.hu/

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS