Évek óta hagyomány, hogy az EGYMI óvodásai és az autizmussal élő iskolások közösen farsangolnak. Éppúgy, mint a Luca-nap és a ballagás, közösségépítő, családos esemény. Ezen a napon a gyülekező megterített asztal mellett zajlik, ahol a vendégek által hozott finomságok hosszú sora várja az éhes gyerekeket.

-Hirdetés-

A nap fő eseménye – minden évben – egy nagyszabású vetélkedő, melyre idén is a tornateremben került sor. A pedagógusok hetekig tervezték, keresték és valósították meg azokat a – főként újrahasznosított elemekből álló – eszközöket, melyekből igazi játékbirodalmat varázsoltak a gyerekek számára.

Hat állomáson, egy-egy szülő vagy pedagógus várta a csapatokat. Ez a program a második lépcsője az ún. egyéni átvezetési terveknek is, mely intézményünk egyik „jógyakorlata”. És fontos részét képezi azon elkötelezettségünknek, hogy az óvodás gyermekek – úgymond kézből-kézbe kerülve – biztonságos, szeretetteli módon váljanak iskolássá. Ugyanis a félévi szülői értekezleteken bemutatott, leendő első osztályos tanítónéniket (Kocsis Brigittát és Takács Ildikót) ekkor ismerik meg jobban a gyerekek és a szüleik. Hiszen ők vezetik végig a versenyszámokon a – nagycsoportos óvodásokból álló – csapatokat. Bár valójában nem is verseny zajlik ilyenkor, hanem vidám, játékos formába rejtett fejlesztés, közös móka, ahol szülők és gyerekek együtt oldják meg a feladatokat.

A forgószínpadszerűen berendezett terem végül egy nagy, közös játszótérré alakult, ahol az óvodások, iskolások, szülők és az iskola vezetése is kötélhúzásban mérte össze az erejét. Hogy ne csak a gyerekek vidámsága legyen garantált a szülőknek, szervezett,  just dance  programpont tette igazán különlegessé a hangulatot.

A vetélkedőkben megfáradt vendégsereg a játékok végeztével visszavonult a terített asztalokhoz. Ahol – meglepetésül – frissen sült farsangi fánk várta őket. Egyik tanítványunk édesanyja és segítői keze munkáját dicsérte az alkalomhoz illő finomság.

Mint minden évben, most is gondos tervezőmunka, sok ötletelés és közös munkaórák tették lehetővé ezt az emlékezetes, télbúcsúztató mulatságot, amely olyan fontos és várva várt eseménye a gyerekek életének.

Kutyifa Anikó
A képeket Harkai-Adorján Csenge készítette.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS