Ötszáz személyre terítettek meg az újra remek hangulatúra sikeredett városi sportbálba, amelyet Soltvadkerten a Sportcsarnokban tartottak az elmúlt hétvégén. A bál szervezését most is, mint mindig valamelyik szakosztály vállalta magára. A 2020-as sportbálat a Soltvadkerti TE Birkózó Szakosztálya szervezte és bonyolította le.

-Hirdetés-

A február 29-i sportolói esten Lakatos Attila a Birkózó Szakosztály vezetője pár szóval köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Volosinovszki György színész, énekesnek, aki az egész est szónoka és fellépő vendége is volt.

Volosinovszki György a Jóban Rosszban című sorozatban tűnt fel, azonban egy ideje már a Barátok közt csapatát erősíti

A himnusz elhangzása után György sorban bemutatta a kiemelt vendégeket, majd átadta a szót Kárász Andrásnak, Soltvadkert város alpolgármesterének, aki a megnyitó beszédében hosszasan beszélt a sportról, a sportolásról. Elmondta, hogy ezt a megnyitót Dobszai Zoltán az STE elnökének lenne tisztje elmondani, de ő egy olyan országban járt egy sporteseményen, ahonnan hazatérve javasolták neki, hogy egy ideig ne menjen nagyobb rendezvényre. Példa értékű a döntése, hogy felelős állampolgárként megtartja az instrukciókat.

Megköszönték Barcsik Beáta munkáját, aki megálmodta a díszítést, és vezetésével megalkották. A dekoráció újrahasznosított anyagokból készült

A megnyitó beszéd után megkezdődött a szakosztályok által kiválasztott 2019-es év sportolói közül, a kimagasló teljesítményükkel kitűnő Év Sportolója díj átadása.

A díjazottak:
Asztalitenisz szakosztály: Palatinus Martin
Labdarúgó szakosztály: Gaál Zoltán és Dobosi Zsolt
Női kézilabda szakosztály: Tasnádi Eliza
Férfi kézilabda szakosztály: Farsang Kristóf és Ürmösi Zoltán
Motorsport szakosztály: Ifj. Kerekes Mihály, Dr. Szabó Réka és Kajári Ferenc
Sakk szakosztály: Daróczi Donát
Birkózó szakosztály: Müller Petra

A birkózó szakosztályból külön köszöntötték és díjazták veterán birkózóikat – Gangl Zoltán és Frittmann Zoltán – eredményükért és edzőiket – Kozák István és Nagy Tamás – áldozatos munkájukért. Könnyeivel küzdve jelentette be Lakatos Attila fia, Lakatos Árpád elköszönését, akinek nagy része volt az eredményeivel a szakosztály országos rangsor kiemelkedő helyéhez és megelőlegezve átadta neki a magyar bajnoki szobrot.

Árpád Dorogra igazolt. Műtét és a rehabilitáció után már ott folytatja a birkózást

Tóth Zsolt kiváló vendéglátós a Kecskeméti Csárda vezetője és csapata által szervírozott svédasztalos vacsorán gyűjthettek energiát a bálozók, aminek végeztével a Szent Korona Cukrászda desszertjei kerültek az asztalokra, hogy utána hajnalig táncolhasson mindenki a Giovi Family zenéjére.
A hajnalig tartó fantasztikus estet csak az éjfél utáni tombolasorsolás szakította félbe.

A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a rengeteg segítséget és támogatást!

Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (65 db kép)
MEGOSZTÁS