Írta: vira

A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. képviseletében az alábbiakról tájékoztatom Tisztelt Felhasználóinkat:

A sajtóban és a közösségi médiában elterjedt az a hír, hogy a cég irányítását a Magyar Honvédség vette át. Ez a híresztelés téves információn alapul.

-Hirdetés-

Magyarország Kormánya megalakította a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoportot, amelynek elsődleges feladata az ország működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságok azonosítása, valamint a felügyelet átvételéhez szükséges előkészületek megtétele. Az Akciócsoport a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.-t is ilyen társaságként azonosította, figyelemmel arra, hogy az ország működéséhez elengedhetetlenül szükséges tevékenységet végez.

A kormány döntése alapján a Társaságunkhoz vezényelt, az Akciócsoport által kijelölt katonai és katasztrófavédelmi szakemberek feladata, hogy biztosítsa és segítse a Társaság zavartalan működését, valamint lehetővé tegye a Kormány, illetve az Operatív Törzs felé történő közvetlen kapcsolattartást és soron kívüli információ áramlást.

A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. teljes körű irányítása továbbra is az ügyvezető igazgatóé, mind a pénzügyi, mind a szakmai döntések meghozatalában.

Jelenleg Társaságunk zavartalanul működik átalakított munkarendben.

Elérhetőségeink: www.kiskunviz.hu valamint a 20/9421-622-es ügyfélszolgálati telefonszám.

Sajtóközlemény 
2020.03.20. 

MEGOSZTÁS