– Ki nevet a végén 2020
COVID-19-nek hívták és a kínai Vuhan tartományban született. Pontosabban onnan származik az első ember, akihez beköltözött. Így vált ismertté. Első pillanattól fogva gyűlölte mindenki. Eleinte rövid hír volt. Aztán szalagcím lett, amire felkapták a fejüket az emberek. Amikor elindult világot látni, címlapsztori lett. Minden mást lesöpört a palettáról.
Amerre járt, szomorúság, félelem és fájdalom követte. Kiderült, hogy kézfogás, ölelés, tüsszentés közben tudja a legkönnyebben megtenni az utat két ember között. A földlakók lassan kaptak észbe, mit tehetnek, hogy COVID-19 ne érezze magát annyira nyeregben. A Youtube-n minden videó előtt kézmosást tanító rövidfilmeket játszottak le, naponta beszéltek a tévében az országok vezetői. A gyerekek az iskolában, a stand up-osok az interneten, az emberek az utcán viccelődtek COVID-19 és egymás kárára.
Aztán egyszer csak követhetetlenné vált az útja. A számok ijesztően növekedtek és egy péntek este – amikor az iskolások nagy része már ágyba bújt –, kihirdették, hogy hétfőtől – beláthatatlan ideig – nem a gyerek megy az iskolába, hanem az iskola jön a gyerekhez. Azt javasolták, hogy aki csak tud, maradjon otthon. Különösen, ha az előző század első felében született és az élettapasztalatai fontosak, hogy megmaradjanak a – most már görög ABC betűivel jelölt – generációk számára. Az emberek a posták és a patikák előtt messze álltak egymástól, aki tehette bankkártyával fizetett, sorra zártak be azok a szolgáltatóhelyek, amik nélkül elképzelni sem tudták az életüket.
COVID-19 szomorúan vette tudomásul, egyre nehezebb lesz így tevékenykednie.
A világ rövid idő alatt robbanásszerű változásokon ment át. A pedagógusok, a sokat szidott, túlterhelt, semmirekellőnek tartott pedagógusok egy emberként álltak bele a digitális tanítás világába. A következő hét közepére már tananyagok, házi feladatok és biztató üzenetek landoltak a gyerekek és a szülők postaládájában, élhető napirendek születtek az otthonok falain belül. Soha nem látott kreativitással vált játszó- tanuló- és fejlesztőtérré a konyha, a nappali és az udvar. A szülők elkezdték megbecsülni a tanárok munkáját, mert kézzelfoghatóan, napi rendszerességgel kiderült, hogy tanítani – különösen úgy, hogy örömmel vegyék a gyerekek – cseppet sem könnyű. Kiskoromban mindenki leszólta a rendőrt, postást, vasutast. Most felnézünk rájuk és tiszteljük őket azért, amit tesznek értünk. Láttam egy videót a közösségi oldalon, hogy Békásmegyeren, a lakások ablakaiból, este 8-kor óriási tapssal köszönték meg az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját. Támogatói csoportok alakulnak az online tanításhoz, a kisgyermekes karanténhoz, a négy fal közötti mozgáslehetőséghez. Az adminok gyorsan „lerendezik” azokat a tagokat, akik csak támadnak.
Tudom, hogy vannak idősek az utcán, tudom, hogy nagyon nehéz a helyzet. Akkor is, ha home office és akkor is, ha nemhogy home, de mégcsak office sem, hanem határátkelőhely, kórház, élelmiszerbolt, drogéria, kamion. De mégis legbelül, az emberek lelkében igenis szemléletformálódás történik. Most. Egyszer ezek a hetek, hónapok történelemkönyvek lapjaira kerülnek.
„2020 március idusán a világ vírusba borult. A márciusi ifjak bevonultak a házakba, a gyerekek parancsra nyitották ki a számítógépet és a barátaik mellett az osztályfőnökükkel is cseteltek. A boltokban hiánycikk lett a liszt, a cukor és a wcpapír. Az emberek nem rohantak annyit, nem pletykáltak a kapualjakban, néhány szó után – amit 2 méter távolságból váltottak – hazamentek. A nők főzni tanultak, a férjek meghallgatták a feleségeiket, mert a híreket már nem volt érdemes, a sör pedig hamar elfogyott. A szülők előkeresték a “Ki nevet a végén”-t, mert pont azt lehetett belőle megtudni, amit a hírekből, csak sokkal viccesebben. A házból csak az mehet ki, aki hatost dob, és ha sokáig egy kockán állsz valakivel, kiütnek. Néhány hónapig úgy tisztelte a világ a koronát, mint még soha. Aztán melegebb, egészségesebb szelek kezdtek fújni és lassanként elvonultak a viharfelhők. Sok minden megváltozott. A régen rohanó emberek megálltak egymás mellett. Mert meg szabadott. Megölelték egymást, mert túl sokáig vártak rá, hogy megtehessék. Ha tüsszentettek, mindenki tudta, csak pollenallergia. Nem türelmetlenkedtek a boltban, az orvosi rendelőben és a postán, mert most ezek a helyek jelentették a szabadságot. Megteltek a játszóterek. A felnőttek újra örömmel mentek dolgozni, és a gyerekek először mondták életükben: „végre iskola!” A 21. század első felében 7 milliárd ember tanulta meg, hogy egyikőjük sem jelentéktelen. Hogy minden tett, szó és gondolat számít. Az ember megtanulta becsülni az életet, mert most is, mint minden forradalomban a szabadságot kereste. Ez volt 2020 és a kanapéforradalom.”
COVID-19-nek be kellett látnia, hogy az ideje leáldozott. Nem értette miért gyűlölték, mikor annyi mindent tanultak az emberek „általa.” Nem értette, mert nem érthette, hogy az ember makacs jószág, nehezen tanul. És fáj, nagyon fáj neki az ár, amit a leckéért fizet.
Vigyázzunk magunkra, hogy vigyázhassunk egymásra!
Kutyifa Anikó
