Írta: vira

Mint minden évben, idén is március 23-án ünnepli a Meteorológiai Világszervezet, a WMO 191 tagja és a meteorológusok világméretű közössége a Meteorológiai Világnapot, melynek kapcsán a kiskőrösi származású Horváth-Hegyiné Lupták Dórával készítettem interjút. 

Mesélj egy kicsit magadról, a tanulmányaidról. Hova jártál középiskolába és egyetemre, illetve hol élsz most?

-Hirdetés-

Kiskőrösi származású vagyok, egy hét tagú evangélikus lelkészcsalád negyedik gyermekeként jöttem a világra. Idősebb testvéreim több szempontból is kijelölték előttem az utat: mivel a zene szeretete az egész családot átjárja, őket követve a helyi zeneiskolában fuvolázni és zongorázni tanultam. Meghatározó szakasza volt ez az életemnek, idő közben viszont rájöttem, hogy a legjobban hobbiként tudom élvezni. A kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban (akkor még KTKT tagintézmény) a specializáció választásakor így már a természettudományos tárgyak kerültek előtérbe, érettségit követően pedig az ELTE Természettudományi Karának földtudományi alapszakára nyertem felvételt. Ott a választható szakirányok közül konkrétan már a meteorológiát választottam, a 3 éves képzés után pedig az ELTE meteorológus mesterszakán teljes értékű meteorológussá váltam. A diploma megszerzését követően még Budapesten folytatódott az életem, ahol 4 éven át az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző csapatát erősítettem. 2019 szeptembere azonban nagy változást hozott számomra: megházasodtam, és férjem lelkészi szolgálata miatt Salgótarjánba vezetett az utunk. Hisszük, hogy ez nem a mi döntésünk volt, hanem az Úr Isten terve valósult meg ezzel életünkben – még ha ez sok emberi feladással is járt a munkám, szakmám területén.

Milyen végzettséggel rendelkezel?

Az ELTE TTK Földtudományi alapszakán földtudományi kutató végzettséget szereztem. Bár az alapképzésen már bepillantást nyertem a meteorológia világába, az okleveles meteorológus diplomához mindenképpen szükséges volt, hogy az ottani meteorológus mesterszakot is elvégezzem.

Hol dolgozol most?

Jelenleg Salgótarjánban egy kisebb környezetvédelemmel foglalkozó cégnél, az Öko-Agro-Tour Kft.-nél dolgozom. Főbb tevékenységeink közé tartozik a környezetvédelmi szaktanácsadás, illetve a környezetvédelmi engedélyeztetési folyamatok, engedélykérelmek elkészítése. Így ha az időjárás nincs is közvetlen jelen a munkámban, a természethez való közelség így is megmaradt.

Hogyan kell elképzelni egy meteorológus munkanapját, vagy egy hetét?

Természetesen ez munkahelyenként, munkakörönként változó lehet. Az időjárás-előrejelzők mellett a meteorológusok jelentős hányadát adják maguk az éghajlat kutatók, akik például a városok klímájával, vagy a globális klímaváltozás hatásaival foglalkoznak. Mások emellett az időjárási folyamatokat megjelenítő számítógépes modellek fejlesztésével foglalkoznak, annak érdekében, hogy az időjárás-előrejelzők a lehető legjobb “alapanyagot” kapják meg a munkájukhoz.

Az időjárás előrejelzéséhez kulcsfontosságú, hogy maga az előrejelző szakember képben legyen az aktuális időjárással, az azt irányító légköri folyamatokkal. Ebből kiindulva az időjárási modellek áttanulmányozása, értékelése után már kialakul a kép arról, hogy a jelenlegi időjárás miként folytatódik tovább. Az általános célú előrejelzések mellett kitüntetett figyelmet kapnak a veszélyes időjárási események, illetve külön kell foglalkozni a médiának szánt, közérthető szövegek megfogalmazásával. Mivel az időjárás nem alszik, fontos, hogy éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnapokon is “követve” legyen, annak érdekében, hogy mindenki a lehető legaktuálisabb információhoz juthasson hozzá.

Mi a szakma előnye, hátránya?

Előny és egyben hátrány is: egy meteorológus jó eséllyel tudja, milyen idő várható. Előny, hiszen ki az, aki ne szeretné tudni, hogyan tervezze például a szabadtéri programjait. Hátrány lehet viszont abból a szempontból, hogy az emberek, ismerősök leggyakrabban feltett kérdése az, hogy „Milyen idő lesz holnap?” Ezzel például a fodrásznál zajló sablonos beszélgetés már sokkal inkább szakmaivá válik.

Te miért választottad ezt a szakot? Mit szeretsz benne és mi az, amit kevésbé?

Mindig is nagyon vonzott a természet, és a kirándulások alkalmával gyakran azon veszem észre magam, hogy a tekintetem az eget, a felhőket lesi. Nincs is annál izgalmasabb, ha egy nyári zivatar fejlődését lehet így végig kísérni! Ez a szakma tele van kihívásokkal, változatossággal, már csak tudni kell tartani vele a tempót.

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS