Írta: vira

Kárász Rita, hétfőn a legnagyobb közösségi oldalon bejelentette: a soltvadkerti összefogásnak köszönhetően hétfőn megérkezett a maszkokhoz szükséges anyag a városba. Ennek köszönhetően a szabás 30 fővel el is indult. 

Mint ismeretes, a Soltvadkerten lakók számára 7000 darab maszk elkészítésére vállalkoztak, amit díjmentesen, a jövő hét elején el is juttatnak a lakók számára. Ebben segítségre lesz az Egyesített Szociális Intézmény és a védőnői szolgálat is, így a lehető leggördülékenyebben fog eljutni a címzettekhez. Soltvadkert Város Önkormányzata néhány napon belül tájékoztatja a lakosokat, hogy milyen módon kaphatják meg az elkészült maszkokat.

-Hirdetés-


Mint megtudtuk, közel negyvenen vesznek részt a varrásban, de még így is várják a varrni tudók jelentkezését. Hobbivarrónők is jelentkezhetnek, hisz elég ha egyenesen tudnak varrni az önkéntesek, jelezte Kárász Rita.

E nemes feladat mellett továbbra is várják azon kis-és őstermelők jelentkezését, akiktől a vírushelyzet idején be tudják szerezni az élelmiszereket: húsáru, tejtermék, zöldségféle, méz, tojás, feldolgozott élelmiszer. A megvásárolt élelmiszerek célba jutásáról gondoskodni fognak a szervezők.

A varrni tudók és a termelők jelentkezését is a rita.karasz@gmail.com email címre várják. 

Borítókép: illusztráció
Kiss Tamás

MEGOSZTÁS