Írta: vira

Fél éve már, hogy megalakult a képviselő-testület Soltvadkerten. Hogyan ítélik meg a képviselők az elmúlt időszakot? Milyen céljai és tervei vannak? Milyen lakossági megkereséseket kap? Ezekre kerestem a válaszokat. Az interjúsorozat folytatásában Dr. Pozsgai Boglárkával beszélgettem.


Eltelt fél év a választások óta. Hogyan ítéli meg ezt a periódust?

Nagyon örülök, hogy egy lendületes csapat állt össze erre a ciklusra. Elmondhatom, hogy mindenki kiveszi a részét a munkából. Ez elmúlt fél év mozgalmasan, munkával, megbeszélések és egyeztetések sokaságával telt. Míg az előző ciklusban nem volt bizottsági elnöki tisztségem, ebben a ciklusban megválasztottak a Köznevelési, Kulturális, Sport és Egészségügyi Bizottság Elnöki tisztségére, amely sok feladattal jár. Próbálok tudásomhoz és eddig megszerzett tapasztalataimhoz mérten helyt állni ebben az igen szerteágazó feladatot igénylő szerepkörben. Az előző ciklusban megkezdett munkák is folytatódnak, hiszen jó néhány folyamatban lévő ügy van, amelynek a befejezése ebben a ciklusban várható.

Közszereplőként hogyan változott meg az élete a munka-magánélet viszonylatban? Milyen polgári megkereséseket/visszajelzéseseket kap?

-Hirdetés-

Nekem ez már a második ciklusom a képviselői munkában, így már volt időm megszokni azt, hogy a civil munkám mellett a várost érintő ügyekben is megkeresnek az emberek és az ügyfeleimmel nem csak egy-egy szerződést tárgyalunk át, hanem a várost érintő ügyekről is beszélünk. Természetesen olyan lakosok is megkeresnek, akikkel a civil munkám során nem találkozom, ezeket a megkereséseket is tisztelettel veszem és igyekszem rájuk gyorsan reagálni.

Soltvadkert esetében köztudott, hogy széles lakossági figyelem irányul a képviselő-testület munkájára.

Azt gondolom, hogy ahogyan az elmúlt ciklusban, úgy most is nagy figyelem hárul a képviselő-testület munkájára. Kapunk elismerő szavakat és természetesen kritikát is. Kritikaként fogalmazták meg például a városlakók, hogy a képviselő-testület kommunikációja kevésnek bizonyul. Ezen elkezdtünk dolgozni, változtatni. Reméljük, hogy már érzékelik az emberek, hogy megindult a kommunikáció, amelyen természetesen folyamatosan dolgozunk, és nagy hangsúlyt fektetünk rá.

Soltvadkertet illetően milyen tervei/céljai vannak?

Soltvadkert a lehetőségek városa, ahogyan azt már az őszi választások során is elmondtam. Lehetőségeimhez mérten azon leszek, hogy a városban lévő játszóterek megszépüljenek, biztonságosak legyenek és további játszóterek is épüljenek, ahol gyermekeink jól érezhetik magukat. Célom az is, hogy Soltvadkert még virágosabb város legyen, ezen már el is kezdtünk dolgozni, hamarosan a városlakók is meg fogják tapasztalni. Természetesen a felsorolt célokon túl sok más megoldandó feladat is van, amelyet egy személyben senki nem tud megoldani, ehhez kell egy lendületes csapat.  Ez összeállt, most már a megvalósítással kell foglalkoznunk.

Nem mehetünk el amellett, hogy napjainkat sajnos beárnyékolja a humán járvány, amely sok megoldandó feladatot ró ránk és azt gondolom, hogy az elkövetkezendő hónapok feladatainak nagy részét ez fogja kitenni.

Engedjék meg, hogy azzal zárjam a soraimat, hogy ebben a veszélyhelyzetben, kérek mindenkit, aki csak teheti, hogy maradjon otthon és amennyiben még is szükséges otthonról elmenni, úgy legyen nagyon óvatos és a biztonsági előírásokat tartsa be.

Kívánok mindenkinek mind mentálisan mind pedig fizikálisan sok erőt és egészséget az elkövetkezendő időszakra!

Kiss Tamás

 

MEGOSZTÁS