Írta: vira

Az utóbbi hetekben Soltvadkerten is megváltozott a hétköznapi élet. Ennek ellenére sokunknak természetes, hogy ahogyan korábban is, van orvosi rendelés, nyitva vannak a gyógyszertárak, az üzletekben meg tudjuk vásárolni mindazt, amire szükségünk van.

A fertőzésveszély mindannyiunk tekintetében fent áll, kiváltképp azokéban, aki folyamatosan emberekkel találkoznak, kommunikálnak. Mert vannak, akik az érdekünkben kell, hogy nap, mint nap munkába álljanak a járványveszély idején is. Ezért gondoltunk egy üzenet küldeni számukra, az ő megerősítésükre.

-Hirdetés-

Ez az embléma Soltvadkert Város Önkormányzatának tisztelete és elismeréseként április első napjaiban eljutott a vadkerti orvosi rendelőkbe, a védőnői szolgálathoz, a gyógyszertárakba, az üzletekben számos olyan helyre, ahol ebben a nehéz, veszélyeztetett helyzetben is helyt állnak.

Jelképes, szívből jövő köszönet ez minden soltvadkerti lakos nevében azoknak az embereknek, szolgáltatóknak, segítőknek, akik a „frontvonalban” dolgoznak és szolgálnak a COVID-19 vírusfertőzés veszély idején.

Ahol ezt az emblémát látjuk, jusson eszünkbe, hogy mi is vigyázhatunk Rájuk és egymásra is azzal, hogy betartjuk a rendkívüli helyzet szülte szabályokat és mi is naponta megtesszük a javasolt óvintézkedéseket.

A nehézségek ellenére nagy öröm, hogy Soltvadkerten számos vállalkozás, civil kezdeményezés által született összefogást, egyéni támogató akciót, segítségnyújtást megtapasztalhattunk az eltelt hetekben. Minden ismert és magát megnevezni nem kívánó önkéntes segítőnek is jár a köszönetnyilvánítás, melynek a későbbiekben az Önkormányzat más formájával is élni kíván.

Köszönjük, hogy dolgoztok értünk!

Pájer Ildikó, igazgató
Gyöngyház Kulturális Központ

MEGOSZTÁS