Írta: vira

Mint arról korábban beszámoltunk, tűz pusztított a Soltvadkerti-tó partján április 6-án délután. Cornea Zsolt katasztrófavédelmi őrnagy, az oltás vezetője a helyszínen elmondta, hogy a szárazság miatt nagy erőkkel kellett kivonulnia a tűzoltóságnak. Soltvadkertről, Kiskunhalasról és Kalocsáról 29 tűzoltó vett részt a munkálatokban. Amit elértek: a tüzet körülzárták, a környezetet mentesítették, locsolták, így emberéletben és épületekben nem esett kár.

-Hirdetés-

Azonban a tó körüli fákról mindez sajnos már nem mondható el.
Az alábbiakban olvasható Temerini Ferenc polgármester közleménye, mely Soltvadkert Város Facebook oldalán jelent meg: 

Tisztelt Soltvadkertiek!

A tegnapi sajnálatos tűzesetet követően ma megtörtént a kárfelmérés a Vadkerti-tó körül. A szakértők megállapították, hogy a tó körüli fák, amelyek megégtek a tűz következtében, sajnos olyannyira megsérültek, hogy mihamarabb szükséges őket kivágni.

Arra kérem a sétányon kocogókat, futókat és bicikliseket, hogy fokozott figyelemmel végezzék az egyéni sporttevékenységeket, illetve lehetőség szerint a tűz által megégett területen ne tartózkodjanak, elkerülve a baleseteket.

Kérem Önöket, hogy most a szokásosnál is jobban figyeljenek oda a testi épségükre főként a tűzzel érintett területeken.

Vigyázzunk egymásra!

Temerini Ferenc s.k.
polgármester

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS