Akasztón is, ahogy minden településen a koronavírus járvány miatt megváltoztak a mindennapok. Már negyedik hete, hogy kiürültek az iskolák, óvodák. A településen is meghozták a szükséges intézkedéseket.

-Hirdetés-

Akasztón az óvodák tekintetében is alkalmazkodtak a kormány rendeleteihez.
Március 16-ától az óvodai nevelési és gondozási feladatok ellátása kizárólag ügyeleti rendszerben történik. Az ügyelet helyszíne a Szent István utca 67. szám alatti óvoda épülete. Ahová kérik, kizárólag rendkívüli esetben hozzák be a gyermeket. A Fő utcai, úgynevezett benti óvoda március 16-a óta zárva tart.

Az Akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskolában március 16-án zajlott az átállás a digitális oktatásra.

Az osztályfőnökök felmérték, hogy a gyerekek körében ki nem rendelkezik mobil, tablet, számítógép egyikével sem. Ilyen gyerek 2 fő volt, számukra papír alapon juttatják el az információt. Többen vannak, akik laptoppal nem rendelkeznek, számukra megpróbálnak segítséget szerezni, ezek még jelenleg is folynak. Volt egy vállalkozói felajánlás: Szabó Norbert négy számítógépet ajánlott fel a gyermekek számára. Jelenleg bíznak benne, hogy a KaPI intézetén keresztül további számítógépeket tudnak eljuttatni az érintetteknek.

A digitális oktatás elmúlt három hétben történő tapasztalatairól az iskola egyik tanárát, Lesch Tündét kérdeztem:

Mi a kréta-naplón keresztül oktatunk, de nagyon nehéz volt az átállás a régi megszokott rendtől. Most három hét után jutottunk el oda, hogy értelmezik a kiküldött anyagot és időre visszaküldik a kiírt feladatokat a gyerekek. Teljesen új módszertan kidolgozására volt szükség. Egy tantestület által választott sablon óravázlat készül, melyhez digitális anyagokat csatolunk. Videókat készítünk, hangos ppt-t, és tankockákat szerkesztünk. Feladatokat állítunk össze a redmenta, wordwall, learningapps oldalakon. Ez utóbbin osztályokat hoztam létre és a megosztott tankockákat napi szinten oldják a diákok. Én látom ki mennyit oldott meg és hogy, ki milyen aktivitással vesz részt. A számonkérés nagy probléma, a verset videochat segítségével mondják fel a gyerekek. Még keresem a megoldást a számonkérés módjára. Küldtem már ki dolgozatot, de nem reális kép jön vissza ezekből. A szülőknek hatalmas teher ez, sokalljak az anyagot, de nekünk a 45 perc anyagát le kell adni és ki kell küldeni. Otthoni kutató és gyűjtőmunkákat is kapnak az iskola diákjai, melyhez sok segítséget adunk. Netes videók, képek csatolása stb. Nem napról napra kérünk számon, nem szoros a határidő. A gyerekeim élvezik az itthoni tanulást, mert saját időbeosztás alatt tanulhatnak. Tőlem viszont nem is dupla, hanem háromszoros munkát igényel. Napi ötven levél jön, melyre reagálnom kell, javítani a hibákat. Az iskola felajánlotta minden szülőnek a nyomtatás és a szkennelés lehetőségét. Még a végére annyit mondanék, hogy bár nagyon nehéz most nekünk, pedagógusoknak, viszont hálásak vagyunk, hogy legalább így dolgozhatunk.

Március 16-a óta nemcsak az iskola, hanem a község könyvtára is zárva tart.

Idősek Napközi Otthona:
A kormány rendeletei után az otthonban és a Család és Gyermekjóléti Szolgálatnál is az ügyfél fogadást március 16-a óta szüneteltetik. Az intézmény alkalmazottjai természetesen ezen időszakban is dolgoznak. Az ügyfelek részéről személyes bejelentkezésre csak kivételesen indokolt esetben (pl. határidős nyomtatványok, ellátásigénylés) van lehetőség.
Itt is, mint a többi intézménynél is kérik, hogy részesítsék előnyben a telefonos, e-mail-es kapcsolattartást.

A személyes ügyintézésre CSAK előzetes telefonos egyeztetést követően van lehetőség. Levelezési cím: (6221 Akasztó, Nyúl utca 4.), telefon: (06-78/451-150, 06-20-949-0066), valamint elektronikus elérhetőség: gyjsz.akaszto@kabel2.hu.

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelete 2. § (1)-(2) bekezdése szerint a 70. életévüket betöltött személyeket a Kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el. Ha a 70. életévét betöltött személy az előzőeket vállalja, és erről az önkormányzatot tájékoztatja, az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata.
Ezen feladatot Akasztó településen az Idősek Napközi Otthona végzi.

Turúné Letoha Bernadett intézményvezető közleményében tudatta: Az idősek Napközi Otthona a járványhelyzet alatt is működik. Senkit nem hagynak magára, mindenkinek segítenek. A segítségre szorulók minden esetben telefonon (06-78/451-150, 06/20-418-0980, 06/20-989-6979) vagy elektronikus elérhetőségen: idosek@kabel2.hu jelentkezzenek.

Az elmúlt napokban bevásárláshoz, gyógyszer felíratáshoz és kiváltáshoz, csekk befizetéshez kérték segítségüket. Azon sem kell gondolkodni az érintetteknek, hogy hogyan fognak a beszerzett élelmiszerek, tisztítószerek, gyógyszerek az érintetthez eljutni. Házhoz viszik őket. Ez a szolgáltatás teljesen ingyenes.

Az ebédet továbbra is biztosítják házhoz szállítással, amiért térítési díjat kell fizetni. Az ebédigénylés telefonon leadható a központi számokon. Az igényléshez szükséges: személyes adatok, taj szám és a jövedelem igazolásához idei évi nyugdíj-összesítő. Nem kell befáradni hozzá, házhoz mennek az igénylés esetén.”

Az Idősek Napközi Otthona egyébként nagyon sok segítséget kap a jó szándékú emberektől.

A Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai szájmaszkokat varrtak az intézmény dolgozóinak, amit a vezetőjük Kisléghy Györgyné adott át.

Az elmúlt héten Némethné Kovács Anikó és férje Németh Zsolt két tálca süteménnyel kedveskedett az otthon szociális hőseinek, akik nap mint nap helytállnak ebben a rendkívüli helyzetben. De érkezett már segítség Suhajdáné Zsuzsika nénitől is, az Akasztói Vöröskereszt Akasztói Csoportjának vezetőjétől is, aki több fajta gyümölcsöt vitt az Otthonba. Narancsot, banánt, citromot, hogy bírják az intézmény dolgozói a terhelést. És még Kiskőrösről a Kőrös-Glass Kft.-től is érkezett egy kis felajánlás, akik immunerősítő és gyógyhatású homoktövis készítményekkel támogatták az intézmény ellátottjait, amit az érintetteknek ki is szállítottak.

Az Akasztói Faluház március 16-a óta zárva tart. A programokat lemondták addig, amíg a helyzet nem változik. Jelenleg az intézmény dolgozói az adminisztratív munkákat végzik. E hét hétfőtől pedig ők is maszkokat kezdtek varrni.

Az Akasztói Orvosi Szakrendelő is a megadott feltételek mellett látja el a betegek kezelését. Továbbra is felhívják a figyelmet, hogy csak sürgős esetekben látogassák a rendelőt, és helyezzék előnybe a telefonos bejelentést.

Tájékoztató az orvosi szakrendelő bejáratánál

Akasztói Védőnői Szolgálat:

A körzeteket április elsejétől Persóczkiné Fazekas Alexandra látja el. A védőnői státuszok online zajlanak. Látogatás csak nagyon indokolt esetben történik. Csak kötelező oltásra vannak behívva előre egyeztetett időpont szerint a szülők és azok gyermekei. A tanácsadóban egy egészséges szülő és annak egy egészséges gyermeke tartózkodhat csak.

Fogászati ellátás:

A fogászati rendelés is megváltozott a jelenlegi helyzetre való tekintettel. A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján csak sürgősségi ellátás van.

A kialakult járványügyi helyzet miatt kizárólag fogorvosi sürgősségi ellátást vehetnek igénybe az alábbiak szerint a lakosok. Minden héten a három alul felsorolt fogorvos látja el a betegeket kizárólag sürgősségi esetben. Akik a megadott időpontokban érhetőek csak el az adott napokon. Minden héten hétfőn az ismert közösségi oldalon tájékoztatja a betegeket Dr. Laták Adrienn fogorvos arról, hogy mely napokon, kit tudnak elérni az érintettek és hova tudnak menni fogászati ellátásra.

Dr. Bácsi Beáta Tel.:0620/242-1157 (Solt)
Dr. Varga Kálmán Tel.:0630/585-9835 (Harta)
Dr. Laták Adrienn Tel.:0678/451-033 (Akasztó)

Polgármesteri Hivatal:

2020. március 16. napjától visszavonásig a személyes ügyfélfogadás szünetel. A dolgozók részben homeoffice-ban dolgoznak.
Az ügyfelek részéről személyes bejelentkezésre, új időpont kérésére csak kivételesen indokolt esetben (pl. házasságkötési szándék bejelentése, apai elismerő nyilatkozat tétele, anyakönyvi ügyek) van lehetőség. Kérik, hogy részesítsék előnyben a telefonos, e-mail-es kapcsolattartást. A személyes beadványok esetében előzetes telefonos egyeztetés szükséges.
Levelezési cím: (6221 Akasztó, Fő utca 40.), telefon: (06-78/451-011, 06-78/451-260).

Suhajda Antal polgármester köszöni a lakosság részéről biztosított fegyelmezett magatartást a korlátozó intézkedések betartása vonatkozásában. Köszönetét fejezi ki minden olyan embernek akik egészségügyben, idősek ellátásában, szállításban, kereskedelmi egységekben, posta és pénzintézetben, intézményekben a közfeladatok ellátásában áldozatos munkával segítik a koronavírus miatt kialakult helyzetben a település lakóit. Továbbá Akasztó Község Önkormányzata képviseletében köszönetét fejezte ki Kisléghy Györgyné Ágnesnak, Csohányné Ildikónak és Csaba Tündének, akik által elkészültek a mosható szájmaszkok az önkormányzat intézményeiben dolgozók részére (óvoda, idősek napközi otthona, polg.hiv. stb.).

A számok nyelvén nézve, 200 darab maszkot varrtak a hölgyek. Rajtuk kívül még az óvoda részéről Teknyősné Heidinger Tímea is készített maszkokat a község intézményeiben dolgozók számára.

A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy jelenleg 7 személy van hatósági házi karanténban Akasztón. Illetve a településen megkezdték a forgalmasabb helyek fertőtlenítését is.

-Beniczki Dávid-

MEGOSZTÁS