Írta: vira

Kedvenc költőnk verseit hallgathatjuk meg telefonon a társulat tagjaitól két és fél hónapon keresztül.

-Hirdetés-

A legtöbb színház bajba került, minden előadás elmarad, a magánszínházaknak a fenntartása is veszélyben van. Szerencsére a kreativitás ilyenkor sem vész ki a társulatokból. Van olyan intézmény, amelyik online előadásokra áll át.

Míg az Örkény István Színház csapata egy kicsivel retróbb, de kétségkívül kedves és személyesebb módszert választott a közönség elérésére a koronavírus miatti veszélyhelyzet idejére.

A VERS CSAK NEKED akció lényege, hogy verset rendelhetünk kedvenc költőnktől, amit a színház egyik színésze személyesen nekünk ad elő egy előre bejelentett időpontban.

A kezdeményezésre a színház honlapján jelentkezhetünk április 9-e (csütörtök) este 19 órától, vagy telefonon április 10-én 14 és 17 óra között. Az akció június 21-ig tart, addig a társulat 25 tagja mindennap telefonál, így 2500 embert érnek majd el akciójukkal. A “megrendelhető” költőket és verseket a társulat tagjai maguk választották.

MEGOSZTÁS