-Hirdetés-

Dr. Szerető Jenőről, mint a szimpatikus patikusról írtunk már a VIRA.hu oldalán, akkor picit vidámabb hangvételű interjút készítettem vele. Most nem elég szimpatikusnak lennie, most előrelátó-mindent megoldó főnöknek is kell lennie a kiskőrösi Hargita Patikában. A veszélyhelyzet náluk mennyire okozott pánikot? Hogyan védik – a napi szinten akár több száz pácienssel is találkozó – dolgozóikat? Vannak-e hiánycikkek, hogyan kezelik a kialakult helyzetet? Ezekről is kérdeztem a gyógyszerészt és patika tulajdonost. Bokros teendői mellett megszületett az interjú, de hozzátesszük gyorsan, ez a jelenlegi helyzetre vonatkozik, napi szinten változnak és változhatnak ezek a dolgok.

A veszélyhelyzet szelénél ti már kaptatok hírt, hogy készüljetek, pánik is lehet? Voltak erre utaló jelek a külföldi egészségügy miatt?

Sz.J.: A modern civilizáció egyik ismérve a gyors információáramlás. A híradások alapján már lehetett következtetni egy lavina kialakulására, ami március 11-én – a Kormány általi veszélyhelyzet kihirdetésével – be is következett.

A szájmaszkok a járvány előtt pár száz forintok voltak. A média és pánik miatt azonban hirtelen kifogytatok, majd egységesen 475 forintba kerül az egyszer használatos maszk. Továbbra is van rá kereslet vagy az otthoni varrott maszkok (mivel az olcsóbb és többször használható) miatt csökkenni látszik?

Sz.J: A maszkok rapszodikus árváltozását a kereslet-kínálat robbanásszerű eltorzulása hozta magával. Volt olyan rendelésünk, hogy mire megkaptuk a készletet, az ára vált lehetetlenné számunkra, míg olyan beszerzésünk is, aminek a szállítási határideje még a mai napig nem ismert. Ezen tények eredőjeként voltunk kénytelenek maximalizálni a kiadhatósági mennyiséget. Talán, most már kijelenthető, hogy kezdünk elérni egy csúcspontot, ami után normalizálódni látszik a helyzet. Tény, hogy megjelentek különböző eredetű textilmaszkok a piacon, melynek ára talán még nagyobb szórást mutat (minőségükkel egyetemben) a sebészeti szájmaszkokéhoz képest. Ugyan védelmi funkciót betölthetnek, de hatásfokukban alulmaradnak a többrétegű orvosi szájmaszkokhoz képest. Létjogosultságuk viszont kiemelendő, amennyiben fertőzött személy hordja.

Képünk illusztráció

Személyesen a veszélyhelyzet bejelentése előtt jártam a patikában. Akkor már egyesével engedtétek be az embereket, illetve ahány kiadó ablak működött, annyian mehettünk be, az ajtó folyamatosan nyitva volt. Viszont akkor még az ott dolgozókon nem volt maszk.

Pár napra rá már maszkot viseltek a patikai dolgozói, a C és D-vitaminok redukált számban voltak a polcokon, a kesztyűket pedig 5 párra maximalizáltátok.

A kijárási korlátozást követően pedig felkerült nálatok a plafont a plexi üveggel összekötő fólia. Ezek saját ötletek vagy kaptatok e bármiféle előírást, javaslatot, tippet? Titeket hogyan tájékoztatnak ezekről?

Sz.J.: Március 21-én jelent meg az EMMI által jóváhagyott közforgalmú gyógyszertárakra vonatkozó eljárásrend. Ettől fogva a betegtérben tartózkodás során a dolgozóknak is kötelező a szájmaszk és gumikesztyű viselete. Emellett az állandó légcserével, felületfertőtlenítéssel ill. a fent említett változtatásokkal minimalizáljuk a fertőzés terjedését. A fóliával való izoláció saját ötlet, mely olyan – továbbra is betegközpontú – kiszolgálást tesz lehetővé, ahol a gyógyszertárunk dolgozóinak a védelme is szempont. Kapcsolattartásunk napi szintű a Magyar Gyógyszerészi Kamarával, OGYÉIvel, az újabb rendeletekről, változásokról a Magyar Közlönyből értesülünk.

Jelenleg hogyan látjátok a helyzetet? Mire van a legnagyobb kereslet? Mi az, ami jó ideje hiánycikk a patikátokban (vagy Kiskőrösön esetleg országosan) a járvány veszély miatt?

Sz.J.: Az egészségügyi szolgáltatás kritikus pontjának talán a március közepét és röviddel az azt követő időszakot nevezném meg, amikor is egyszerre telepedett – az addig soha nem tapasztalt – nyomás mind az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térre, mind a gyógyszerbeszállítók logisztikai rendszerére, válva ezzel hirtelen és egyszerre az összes létező gyógyszer, illetve patikában forgalmazható termék hiánycikké. A legnagyobb kihívást a szabatos információk hiánya okozta. Ez pedig olaj volt a tűzre: a pánikszerű felvásárlás nem csak beteg oldalon, hanem az egészségügyi intézmények felől is megindult, tetézve a bajt, a határon állomásozni kényszerülő, árut szállító tehergépjárművekkel. Szerencsére a pillanatnyi zűrzavaron gyorsan túllendültünk, köszönhetően a történet szereplőinek gyors reagálásának és a társadalom egyén szintjén megvalósuló belátó és tenni akaró hozzáállásának.

Nálatok vannak idősebb gyógyszerkiadó asszisztensek is. Ők továbbra is dolgozhatnak?

Sz.J.: Igen, vannak. Jelenleg szabadságukat töltik. Bár ilyen fénysebességgel, mint most, még egyikőjük sem vette fel a telefont, ha hívtam, azonban ez az állapot egyelőre így marad 😊

Miben változott az eddigi munkátok? Akár nektek, mint főnököknek, akár a többi dolgozóknak? Van-e extra előkészület, procedúra, fertőtlenítő keverés vagy bármi, ami a veszélyhelyzet miatt most nagyobb hangsúlyt kap?

Sz.J.: A kevesebb dolgozói létszám, a főként TAJ alapú recept kiváltások és az életkorhoz kötött változó betegforgalom miatt igényelt átszervezést a munkabeosztásunk. Mivel ez egyfajta újdonság erejével ható kihívás, személy szerint nem érint lélekben negatívan a változás. Sőt. Továbbá büszkén jelentem be, hogy ebben a zavaros időben csapatunk lendületesebb és színesebb, köszönhetően két új bennünket fiatalító és önzetlenül segítő munkaerőnek! 😉

Tulajdonos társaddal, Viktorral többet vagytok a kiadó pultnál most vagy épp megnőtt a papírmunka, így most nem dolgoztok kint?

Sz.J.: Az arány jelenleg inkább a gyógyszerkiadó ablak felé billen. Ennek oka részben az alkalmazott kisebb asszisztensi létszám, részben az egymást gyakoribb váltások miatt van.

Egyelőre a magánkórházakban elérhető a gyorsteszt (vagy bármilyen teszt) borsos áron. Láttok arra esélyt vagy egyáltalán keresletet, hogy a patikákba is beszerezhető legyen idővel? Vagy ez háziorvostól függ?

Sz.J.: Ez még igencsak képlékeny. Sok az eredetiségét és megbízhatóságát megkérdőjelezhető önellenőrzésre szolgáló teszt a piacon. Az OGYÉI, mint hatóság által jóváhagyott próbák jöhetnek szóba. Azonban, hogy mennyire specifikus és tud különbséget tenni a már átesett betegeken szemben a vírust akutan szóró betegek közt, még kérdéses.

DéKá

MEGOSZTÁS