Írta: vira

A megyéből 23 településről 256 rajz érkezett be arra a rajzpályázatra, amelyet a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazótanári Intézményegysége hirdetett meg a 3-18 éves gyermekek számára. 

-Hirdetés-

Az egészségügyben dolgozók munkájának a megbecsülése és elismerése volt a célja az “Élvonalban” című gyermekrajz pályázatnak, amelyet a tehetséggondozás és a társadalmi érzékenyítés jegyében írt ki a Kiskőrösi EGYMI. A lezárult pályázatra érkezett műveket a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház ebédlőjében állították ki.

Viedner Mónika, intézményegység-vezető is segített feltenni az elkészült rajzokat az ebédlő falára

– A járvány kitörése óta a halasi kórház oldalán rengeteg felajánlásról számolnak be, mi viszont egy olyan erkölcsi támogatást szerettünk volna adni, ami a gyermekek részéről – az ő őszinteségük miatt – pluszt ad minden érintett számára. A beérkezett rajzok tele vannak kedvességgel, őszinteséggel, hiszen minden gyermeknek van már az egészségüggyel kapcsolatban tapasztalata. Minden gyermek tudja, ha baj van, akkor az orvos, a mentős segít. Ezeket a tapasztalatokat vetették papírra úgy, hogy igazán nagy energiát fektettek a műveik elkészítésébe – mesélte Viedner Mónika intézményegység-vezető, aki kiemelte, sokat segítettek a szülők, a nagyobb testvérek és a pedagógusok is, akik a képek lefotózásában és beküldésében működtek közre.

Érkeztek rajzok Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Kecskemétről, Kalocsáról, Hajósról, Balotaszállásról, Bácsalmásról, Soltszentimréről, Bácsborsódról, Bajáról, Jászszentlászlóról, Jánoshalmáról, Lakitelekről, Garáról, Csengődről, Dusnokról, Dunaegyházáról, Fülöpszállásról, Kecelről, Izsákról, Borotáról, Rémről, Vaskútról, de még Angliából is. 

A 3-10 éves és a 11- 18 éves korosztályra kiírt pályázatra beérkezett 256 műre, a kórházban dolgozók szavazhatnak majd. A nyerteseket a Kiskőrösi EGYMI díjazni is fogja. Dr. Szepesvári Szabolcs, a halasi kórház főigazgatója elmondta: az intézmény kategóriánként több különdíjat is felajánl a gyermekek számára. 

Juhász D. Géza 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS