A kiskőrösi Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon négyféle szociális ellátást biztosított a járvány előtt. A feladatait azóta is ellátja, de egy kicsit más formában. Judákné Kothencz Erika intézményvezető segítségével bepillanthattunk az intézmény mindennapi életébe. Beszámolójából megtudhatjuk miben változtak a szakfeladatok.

-Hirdetés-

Munkanapokon közel 70 fő számára szállítunk ebédet. Aki bejön az ételért, az éthordóját az udvaron veheti át, mivel jelenleg az igénylők nem léphetnek a konyha területére. Hét közben a sofőrök arcmaszkban, és gumikesztyűben dolgoznak, a váltó éthordókat fertőtlenítjük.

Aki kórházból jön haza, és úgy igényel házi segítségnyújtást, ott sajnos nem tud azonnal menni a gondozónő, két hétig a családnak kell megoldani az ellátást. Erre a szigorításra ezért volt szükség, mert ez a két hét elegendő arra, ha valaki fertőzést kapna a kórházban, jelentkeznének a tünetek.

A nappali ellátás 23 fővel üzemelt, de március 11.-e óta szünetel. Az ellátottakat otthonukban látogatják meg a kollégák. Aki igényli, bevásárolunk, gyógyszert váltunk ki, ebédet viszünk. Úgy érzem, ők a járványhelyzet vesztesei. Szerettek az idősek bejárni az intézménybe, biztonságban érezték magukat, naponta találkozhattak a társaikkal, igazi támogató közösségként működött ez az ellátás. Most be kell érniük napi fél-1 órás látogatásokkal. Tudom, hogy nekik is, de nekünk is egy űr keletkezett ezáltal a mindennapjainkban.

A járványhelyzet óta mindenki a bentlakásos ellátásra figyel. Milyen intézkedések voltak szükségesek?

Nem volt, és jelenleg sincs fertőzött beteg, az ellátottak, és dolgozók körében! A bentlakásos ellátás 39 fővel működött. Mi dolgozók arcmaszkban végezzük a munkánkat. Ez sok idősnek furcsa.

Intézkedéseink, korlátozások az elmúlt hét hétben:

  • Március 8. óta látogatási tilalom van, ami azt jelenti, hogy csak igen súlyos állapotban lévő beteget látogathat meg a hozzátartozója. A látogatás során védőfelszerelést kell viselnie, amit mi biztosítunk. Egyéb látogatás nem megengedett, a lakók sem mehetnek haza, és csak az intézmény parkjában sétálgathatnak, szerencsére szép nagy parkunk van. Orvoshoz sem mehetnek, csak a legszükségesebb orvosi ellátásokat vehetik igénybe.
  • Ha valaki kórházba kerül, mert elesett például, a kórházi kezelés után két hétig el kell különíteni a többi ellátottól. Akkor mehet csak vissza a szobájába, ha a két hét eseménytelenül zajlott, nem volt lázas, nem köhög.
  • Csomagot sem fogadunk el, az egyéni igényeket (tisztálkodási szerek, édességek) megrendeljük, és ami nem fertőtleníthető, három napig egy külön kis raktárban tartjuk, és csak utána adjuk át a lakóknak.
  • A lakóknak naponta kétszer, a dolgozóknak műszak kezdetekor test hőmérsékletet mérünk.
  • Vigyázunk a lakók és dolgozók csoportosulásának megakadályozására. Nincs lakógyűlés, mindenkivel személyesen beszéljük meg a kéréseket. Az étkezésekkor figyelünk az asztalnál ülők távolságának betartására, többen a szobájukban étkeznek. A dolgozók felváltva étkeznek, egyszerre maximum 3-4 fő.
  • Régen a napközis ellátottaknak, és bentlakóknak együtt, naponta volt áhítat, vagy Istentisztelet. Ezek az alkalmak most megszűntek, laptopon, vagy tv-n keresztül néznek Istentiszteletet a lakók. Itt is ügyelünk, hogy sokan egyszerre nem tartózkodhatnak a társalgóban, ezért a foglalkoztató kolléganők a szobában látogatják meg a lakókat, és egyénileg hallgatnak Istentiszteleteket, és imádkoznak.
  • Ki kellett alakítani egy olyan izolációs helyiséget, ahová az igazolt fertőzöttek kerülhetnek majd. Átköltöztetésekkel, de sikerült kialakítani ezt a helyiséget, reméljük nem kell használnunk majd.
  • Felvételi tilalom van az intézményben, ha van szabad hely, akkor sem lehet új ellátottat felvenni.
  • Csak a legszükségesebb karbantartási munkálatokat lehet elvégezni az intézményben

Gondot okozott a védőfelszerelések, és fertőtlenítőszerek beszerzése. Mára mindenünk megvan. Védő overallt varrattunk, arcpajzsokat a KSZC Kiskőrösi Wattay iskolájától kaptunk.

És természetesen sok mindent vásároltunk. A kormányhivataltól hetente kapunk orvosi maszkokat, és gumikesztyűt. Ezeket a védőfelszereléseket a környező intézményekkel összefogva hozzuk el Kecskemétről. Az intézményt március 25-én lefertőtlenítette a Magyar Honvédség – számolt be Judákné Kothencz Erika, majd hozzátette nagyon várják már, hogy enyhítsenek a korlátozásokon, és természetesen azt, hogy életüket a régi megszokott módon folytathassák.

B.M

MEGOSZTÁS