Több évtizednyi munkaviszony és mai napig tartó jó barátság köti össze a két egykori mentőápolót; Domonyi Jánost és Györk Ernőt. Dr. Dulai Ilona háziorvos és Barkóczi Ferenc nyugdíjazott polgármester mellett, az ő nevükhöz fűződik a Kiskőrösi Mentő Alapítvány megalapítása is, mely számtalan lehetőséget nyújt mind az állomás, mind az eszközök korszerűsítésére napjainkban is.
Domonyi Jánossal és Györk Ernővel a mentők napja alkalmából beszélgettem.
Miért pont ezt a szakmát választották? Mikor és hogyan kerültek a Kiskőrösi Mentőállomásra?
Domonyi János: Teljesen véletlenül kerültem a Kiskőrösi Mentőállomásra, ugyanis hajdanán a KTSZ-ben dolgoztam. Aztán egy napon, a régi mentőállomás előtt sétáltam el a Kossuth utcában, amikor a kerítésen megpillantottam az alábbi szöveget: „Férfi munkatársat mentőápolónak felveszünk.” Sokat gondolkodtam azon, hogy jelentkezzek-e, aztán egy régi jó barátom arra buzdított, hogy próbáljam meg. 1973. december 3-án kezdtem meg a szolgálatot, melyet 40 éven keresztül végeztem Kiskőrösön, egészen 2011. december 29-ig. Mindebbe akkor úgy vágtam bele, hogy egy cseppnyi jártasságom sem volt az egészségügyben. Aztán több tanfolyamot is elvégeztem, illetve az idősebb munkatársaktól is sokat tanultam. Ahogy teltek az évek, lehetőséget kaptam arra, hogy főápolóként dolgozhassak a Kiskőrösi Mentőállomásnál, mely pozíciót 25 éven keresztül láttam el. Mai napig borzasztóan tisztelem dr. Deák Zoltánt, a Bács-Kiskun Megyei Mentőszervezet vezető főorvosát, hiszen egy nagyszerű ember volt. Jó volt vele együtt dolgozni.
Györk Ernő: Már korábban is gépjárművezetőként dolgoztam, de nem a mentősöknél. Akkoriban, 1985-ben még nagyon nehezen lehetett csak bekerülni a mentőszolgálathoz. Aztán, ahogyan telt az idő, megüresedett egy hely, így felvettek. Akkoriban még más rendszerben, összesen öt kocsival dolgoztunk. Mi végeztük a betegszállítást és a mentést is. Azonban épp, hogy eltelt három hónap, az említett öt mentőkocsiból leállítottak egyet. Akkor döntés elé állítottak. Két választásom volt; vagy elmegyek, vagy vállalom azt, hogy megyei helyettesként ápoló leszek – persze amint megüresedik egy hely, visszavesznek gépkocsivezetőnek, ha szeretném -. Telt-múlt az idő; helyettes voltam Kecskeméten, aztán Tiszakécskén is, majd felajánlottak nekem Kiskunhalason egy ápolói állást. Közben dr. Deák Zoltán főorvos annyira győzködött, hogy megszereztem a mentőszakápolói végzettséget, sőt kiemelt mentőgépkocsira (K.I.M.) szóló gyermekmentési szakvizsgát is tettem. 2000-ben aztán felkértek főápoló-helyettesnek, végül így kerültem a Jánoska mellé Kiskőrösre, akivel mai napig jó barátok vagyunk. Végül 2011 februárjában vonultam nyugdíjba.
Közel egy évtized távlatában, hogyan tekintenek vissza a mentős évekre?
Domonyi János: Kezdetben furcsa volt megszokni ezt a munkakört, de később életformává vált számomra. Miután letettem egy-egy műszakot, még utána is éltem a mentős életemet. Egy percig sem bántam meg, hogy 1973 őszén mentősnek jelentkeztem. Mai napig úgy gondolom, hogy nem véletlen, hogy én pont akkor és pont ott a Kossuth utcában sétáltam el, amikor munkatársat kerestek. Amikor nyugdíjba vonultam, és ezt megünnepeltük, azt mondtam a barátaimnak, hogy hihetetlenül szerencsés vagyok, hiszen olyan munkáért kaptam a fizetésemet, amit örömmel végeztem negyven éven át. Mint említettem, 2011 decemberében vonultam nyugdíjba, de mai napig mentősként dolgozom álmomban.
Györk Ernő: Amikor kiértünk egy-egy balesethez, arra koncentráltunk, hogyan tudunk segíteni, illetve emberéletet menteni. Sosem foglalkoztunk azzal, hogy minket ér-e valami munka közben. Amikor visszaérkeztünk a mentőállomásra, csak akkor gondolkodtunk el a történteken. A sok baleset és szörnyűség ellenére, amiket láttunk, azért sok „szépség” is ért minket. Én mentősként négy szülést is levezettem. Annál szebb és jobb élmény, mint amikor az én kezemben sírt fel egy-egy csecsemő, talán nincs is.
Mik a szakma szépségei, amiért érdemes mentősnek állni?
Domonyi János: Egy mentős a kunyhótól a palotáig mindenhova eljut, sőt az emberi értelem különböző szintjeivel is találkozik. A legbugrisabb embertől a legműveltebb emberig… mindenhol megfordultunk.
Györk Ernő: A mentős szakmában az a legjobb, hogy minden nap új élmények vártak ránk. Sosem tudtuk, hogy milyen élményekkel, emlékekkel megyünk haza egy-egy szolgálat után. Igazán megtisztelő volt, amikor 2004. július 1-jén Kiskőrös Város Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottsága „Kiskőrösért” díjjal ismerte el Kiskőrös Város lakóinak egészségéért végzett munkámat. Persze soha semmit nem az elismerésért végeztem. Számomra a segítségre szorulók bizakodó pillantásai, a hálás emberek kedves szavai mindig sokkal többet jelentettek, mint egy oklevél, vagy érem.
Kutyifa Icu
Fotógaléria:
