Írta: vira

Még a koronavírus-járvány kezdetén Kunhegyesi Ferenc festőművész és Sárközi Lóránt (Dikh Tv) összefogásának köszönhetően adományozási kampányba kezdett a Dikh Tv, mellyel céljuk nem más, mint az, hogy különböző civil szervezetek, illetve alapítványok támogatásával segíthessenek a rászoruló embereken.

-Hirdetés-

Kunhegyesi Ferenc festőművész elsőként ajánlotta fel Madre Luna című festményét, melyre április 30-ig lehetett licitálni. A festmény végül 250.000 Ft-ért kelt el, mely összeg további 55.000 Ft-tal gyarapodott további felajánlásokból. Kunhegyesi Ferenc, az aukcióból és az adományokból befolyt összeget a Kiskőrös Városért Alapítvány javára ajánlotta fel.

Kunhegyesi Ferenc ötletének és támogatásának köszönhetően 305.000 Ft gyűlt össze, melyből összesen 30 rászoruló személynek tudunk segíteni tartós élelmiszer csomagokkal. Az adományok összeállításában a Schneider Vegyesbolt is segítségünkre volt. A csomagok kiszállítását a mai napon kezdtük meg. Köszönjük a felajánlást! – nyilatkozta hírportálunknak dr. Ba Mariann, a Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Kezdeményezésünkhöz több művésztársam csatlakozott, többek között Káli-Horváth Kálmán is, aki egy igazán csodálatos festményt ajánlott fel. Szeretnék köszönetet mondani Sárközi Lórántnak a Dikh Tv főszerkesztőjének, Lászlóné Takács Ágnesnek az Ágnes Galéria tulajdonosának, a Kiskőrös Városért Alapítványnak, valamint mindazoknak, akik munkájukkal, illetve licitjeikkel támogatták jótékonysági aukcióinkat. Mi művészek alkotunk, a műkedvelő vásárol, mellyel tulajdonképpen egy civil szervezetet, általuk pedig roma és magyar rászorulókat támogat. Így tulajdonképpen mindenki jól jár, és még segíteni is tudunk. Művész barátaimmal vannak még további ötleteink, melyek megvalósításra várnak – mesélte Kunhegyesi Ferenc.

A jótékonysági akció médiatámogatója a Dikh Tv, akik továbbra is várják a felajánlásokat. Az alkotásokat a Dikh Tv Facebook oldalán lehet nyomon követni, míg azokra licitálni a festmények alatt hozzászólásban, vagy az info@dikhtv.hu e-mail címen lehet.

Kutyifa Icu 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS