A Fújós Csapat – egyelőre ezen a néven szerepel a fertőtlenítős csapat – amiben jelenleg tizenegy fő aktív tag van, közel harminc alkalommal fertőtlenítették Izsák város különböző pontjait, közterületeit és a buszmegállókat a vészhelyzet idején.

A fertőtlenítés utáni nyomok eltüntetésével, a buszmegállók üvegfelületeinek tisztításával kezdődött a június 20-i szombati nap.

“A csoportot Rézműves Mihály képviselővel hoztuk létre, amihez csatlakozott Rácz Sándor képviselő is a polgármester és Végh Tamás alpolgármester jóváhagyásával. A sikeres védekezésnek köszönhetően megszűnt a vészhelyzet, de a csapat nem oszlott fel, sőt új ötlettel álltunk elő, ami most a város hídjaira irányult, azaz Izsákon három hidat tettünk rendbe.

A képen Végh Tamás alpolgármester, aki Rézműves Mihály és Rácz Sándor képviselőkkel tevékenyen részt vett a munkálatokban
-Hirdetés-

Ezek a hidak már sok éve nincsenek felújítva, ezért lefestettük a korlátokat. A rávezető út betonkorlátjai volt ahol több évtizede a földön hevertek ezeket ahol tudtuk helyre tettük, betonnal rögzítettük, és levágtuk a megnőtt nádat és füvet a környezetükben.

A felújításra használt anyagokat a Kajla Gumi ajánlotta fel

A felújításon nem csak a csapat tagjai vettek részt, hanem más személyek is, akik között volt, aki nem is izsáki.

A város pozitív hozzáállását az is bizonyítja, hogy munka közben Csomor Sándorné frissen sütött sajtos tallérral és banánnal kínálta a csapatot

Azért, hogy megköszönhessem a családoknak azt az időt, amit a csapattagok vettek el azzal, hogy több órát voltak távol tőlük, a délután folytatásában egy családi napra vártam mindenkit a Kajla Off-Road Tanyára”

– nyilatkozta a nap végén hírportálunknak Fertig József szervező.
A Kajla Off-Road Tanya


Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (70 db kép)
MEGOSZTÁS