Írta: vira

Pályázati feltételek:

  • A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendelet, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII.15.) Korm. rendeletben előírt egyéb feltételek, – Soltvadkert Város Önkormányzatával  kötött feladat – ellátási szerződés szerint,
  • részletes szakmai önéletrajz,
  • iskolai végzettséget igazoló, a háziorvosi tevékenység végzésére jogosító oklevél, valamint esetleges szakvizsga bizonyítványainak másolata,
  • MOK tagság igazolása,
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség,
  • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek,
  • egyéni vállalkozói nyilvántartási szám, vagy cégjegyzék szám,
  • nyilatkozat, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban részt vevők megismerhetik,
  • pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat nyertessége esetén a működési engedély kiadáshoz szükséges feltételeket teljesíti, munkaköri alkalmassági orvosi vélemény másolata.
 

Egyéb információk:

  • A praxis egy 2009-ben épült, karbantartott Egészségházban kap helyet, az Önkormányzat tulajdonában álló rendelőben, melynek rezsiköltségeit részben az Önkormányzat finanszírozza.
  • Helyben elérhető 2 fogorvos, 2 gyermekorvos, védőnők, és gyógyszertár, további 2 felnőtt háziorvos.
  • Szükség esetén az Önkormányzat bérlakást biztosít.
  • Központi ügyelet megoldott, kötelező részvételi kötelezettség nincs.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 5.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. augusztus 18.
A munkakör betölthető: 2020. szeptember 1-től.
A munkavégzés helye: 6230 Soltvadkert, Ifjúság u. 4/1.
Egyéb felvilágosítás: Temerini Ferenc polgármester +36 30/7600203
A pályázhat benyújtásának módja: személyesen, illetve postai úton a Soltvadkerti Polgármesteri Hivatal 6230 Soltvadkert, Kossuth L. u. 6. szám alatt lehet.
E-mail cím: polgarmester@soltvadkert.hu
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS