Írta: vira

Közel 4 hónap után újra ülésezett a képviselő-testület Kiskőrösön. A hosszú szünet után a városatyák számára maratoni hosszúságú tárgyalás várt.

Több beszámoló is elfogadásra került a testületi ülésen, így Csizovszki László kiskőrösi rendőrkapitány beszámolója is a közrend és a közbiztonság helyzetéről. Domonyi László, Kiskőrös Város Polgármestere a beszámoló kapcsán kifejtette: köszönetre méltó a rendőrség mindennapos veszélyhelyzeti munkája.  

Ungvári Ferenc képviselő és Csizovszki László rendőr alezredes
-Hirdetés-

A tűzoltóparancsok, vagy a kijelölt helyettese köteles beszámolni a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, ennek érdekében megtett intézkedésekről, és az azzal kapcsolatos feladatokról. Paksi Dénes tűzoltóparancsnok elkészítette a beszámolót, melyet a testület egyhangúlag elfogadott. A beszámolóval kapcsolatban az alábbi cikket tettük közzé.

Kudron Tamás képviselő és Paksi Dénes tűzoltó parancsnok

A beszámolók sora a Petőfi Sándor Városi Könyvtár tevékenységével kapcsolatban folytatódtak, így a települési könyvtár az éves szakmai munkatervét és az éves szakmai beszámolóját megtárgyalta és elfogadta a testület. Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere megköszönte azt a helytállást, melyet a könyvtár kollégái tanúsítottak a veszélyhelyzetben, továbbá azt a kreativitást, hogy az elmúlt időszakban sem maradtak könyv nélkül a kiskőrösiek.

Elfogadták a szociális ágazat beszámolóit, így a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, fogyatékos személyek nappali ellátását és a Sorsfordító Szolgáltató Központ Sorsok Háza Szociális Intézmény Pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek nappali ellátása és a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatainak ellátása keretében végzett tevékenységét is. Hajdu Julianna, a Sorsfordító Szolgáltató Központ igazgatója hozzátette: 2019. január 2. felében egy átfogó államkincstári ellenőrzésben vett részt az intézmény, amely eltérés nélküli eredménnyel zárult.

Hajdu Julianna, a Sorsfordító Szolgáltató Központ igazgatója

2019 utolsó hónapjaiban a pszichiátriai és szenvedélybetegek részére közösségi alapellátásnak a fenntartását vette át az intézmény a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézménytől. Ez azért nagyon fontos momentum, mivel így egy egymásra épülő ellátórendszert sikerül biztosítani mind a szenvedélybetegeknek, mind a pszichiátriai betegeknek. Továbbá az igazgató elmondta, hogy a tavalyi évben Kiskőrösön 28 ezer kilogramm élelmiszer mentésében vettek részt.

Elfogadta a testület a Kunság-Média Nonprofit Kft. önkormányzat általi megvásárlását is. A Kunság- Média Nonprofit Kft a helyi médiát üzemeltette, amit kitűnően végzett, gondolhatunk a helyi rádióra, a televízióra, vagy éppen a művelődési házra is, tette hozzá a polgármester.

Domonyi László kifejezte azt a meggyőződését, hogy a településen a helyi lakosság tájékoztatása rendkívül fontos.

A megvásárlási teendőkkel kapcsolatban Szedmák Tamás alpolgármestert bízta meg Domonyi László polgármester. Szedmák Tamás hozzátette: már az alakuló ülésen is megemlítésre került, hogy a közművelődést, a helyi kulturális szolgáltatást illetve a helyi tömegtájékoztatást szeretnék fellendíteni a következő időszakban. Ennek a törekvésnek az első lépcsőfoka a Kunság-Média Nonprofit Kft.-nek a megvásárlása.

Szedmák Tamás alpolgármester

A Kunság Rádió és a Kiskőrös TV jelenleg a bíróság épületében, a 4. emeleten található, mely ingatlant az adásvételi szerződés szintén magában foglalja. Ennek ellenére úgy döntött a testület – a különböző gazdasági és a mai technikai követelményeket figyelembe véve – hogy egy új médiacentrum kerül kialakításra a városban, melynek előkészítése egyelőre tervezési fázisban van.

Az alpolgármester elmondta, hogy az utóbbi események rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos a gyors és hiteles információ lakosságnak történő eljuttatása.

Az látható, hogy a nyomtatott, hagyományos média egy nagyon pörgős időszakban háttérbe szorul, hiszen mire megjelenik, sok esetben elavulttá válnak az információk.

Ezért nagyon fontos, hogy jól használjuk az internetet és a televíziós-rádiós felületeket.  

Döntöttek a városatyák pályázatok benyújtásáról is, így a népi építészeti programra és fejlesztések támogatására is: A népi építészeti program támogatást nyújt egyedi védelem alatt álló, népi építészeti emlékek helyreállításához. A képviselő-testület 2020 januárjában döntött arról, hogy a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Kiskőrös Város Önkormányzata által pályázatot nyújtson be a Szlovák Tájház állagmegóvására és helyreállítására.

Továbbá pályázatot nyújt be az önkormányzati feladat ellátását szolgáló fejlesztésre is. A központi költségvetésben elkülönítésre kerül egy keret, mely az önkormányzati feladat ellátását szolgáló fejlesztés támogatására szolgál. Ebből a konstrukcióból valósult meg a Batthyány utcai óvoda felújítása, valamint a most folyamatban lévő Árpád utca 8. szám alatti ingatlan felújítása is. A pályázati lehetőségben többek között járdafelújítás is megtalálható, így Domonyi László polgármester azt a javaslatot tette, hogy a

Mészáros Lőrinc utca teljes hosszán, illetve a Petrovics utca Bajcsy-Zsilinszky utca és Martini utca közötti szakasza kerülne felújításra.

A beruházás teljes költsége megközelíti a bruttó 35 millió forintot.

A városi szennyvízhálózat bővítéséről is döntöttek a városatyák: Bár Kiskőrösön közel 100 százalékban kiépített a hálózat, azonban vannak olyan belterületi részek, ahol minimális mértékben, de hiányos a rendszer. Ilyen például a belterületi 1752-es helyrajzi számú utca (a Toyota utcája), ahol jelentős vállalkozások működnek. Kiskőrös Város Önkormányzata az érintett utcában az ingatlan tulajdonosok megkeresésére vízjogi létesítési engedélyes tervek elkészítését kezdeményezte szennyvízcsatorna hálózat kiépítésére. A beruházás összköltsége bruttó 53 millió forint.

A polgármester javaslata alapján az önkormányzat átvállalja a beruházás 50 százalékát.

A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő fejlesztéséről és felújításáról is döntött a testület. Schäffer Tamás, a Kőrösszolg Nonprofit Kft. vezetője, mint a fürdő üzemeltetője jelezte, hogy az alábbi beruházások váltak szükségessé a fürdő életében: A beléptető rendszer felújítása, a kültéri medencék burkolatának felújítása, a betörésjelző rendszer teljes körű felújítása, az elektromos hálózat fejlesztése, a belső világítás korszerűsítése mozgásérzékelőkkel ellátva. A szükségszerű beruházás összköltsége: 10 millió forint, mely összeg a 2020. évi költségvetésben már szerepel.

A hallgatóság között Schäffer Tamás, a Kőrösszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

Döntött a testület a helyi tűzoltóság sportpályájának kiépítéséhez szükséges önkormányzati adományról is, melyről az alábbi cikkünkben írtunk.

Kiss Tamás
Képek: Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (54 db kép)
MEGOSZTÁS