A Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozói – Ferróné Mencsik Rita szervező valamint segítői Flaiszné Sendula Margit és Kovácsné Herczeg Melinda – egy hetes Indián-, és környezetvédő tábort szerveztek ebben az évben is, a szünidejüket töltő iskolások részére június 29. és július 3. között. Ahogy az elnevezésben is benne van, a programot úgy állították össze, hogy megélhessék, megtapasztalhassák a gyerekek milyen a bennünket körülvevő környezet, a természet, melynek részei vagyunk, bár épített környezetben, de növényekkel, állatokkal együtt élünk, amelyekért felelősséggel tartozunk. Példaképünk lehet a neves író, Kecel szülötte, Borvendég Deszkás Sándor vagyis Fehér Szarvas, aki maga is átélte, kutatta, regényében bemutatta a múlt század elején élt, veszélyeztetett amerikai őslakosok, az indiánok életét, erkölcsi normáit, életfelfogását.

-Hirdetés-

A gyerekek az első napon Emilivel, a terápiás kutyával tölthették a délelőttöt, majd délután meglátogatták a keceli ebtelep gazdára váró, kutyáit. A telep munkatársaitól megtudhatták, miként lehet örökbe fogadni felelős gazdiként egy árva kutyust és mit kell tenni, ha kóborló kutyával találkozunk az utcán.

Második napon a közeli Vörös-mocsárban ismerkedhettek a fiatalok a védelem alatt álló természeti értékkel, a vízi-világgal és lakóival. Agócs Péter a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi tájegységvezetőjének közreműködésével madárgyűrűzést láthattak, megtudhatták miért van szükség erre a tevékenységre. Délután a kiránduláson gyűjtött természetes anyagok felhasználásával terepasztalt, falut készítettek, majd koszorút helyeztek el Borvendég Deszkás Sándor emléktáblájánál, mely a keceli Városi Múzeum falán található.

A harmadik napon szalvétatechnikával illattálakat készítettek, melyeket délután megtöltöttek illatos levendulával Filus Attiláéknál az Érzékek kertjében.

Csütörtökön a Hatvani Lovastanyán háziállatokkal és a lóval ismerkedhettek, ügyességi versenyen mérhették össze az erejüket, lovat festhettek szíves vendéglátás közepette a gyerekek.
A délelőtt fáradalmait kipihenhették papírszínházi mesélés alatt, majd fantáziájukról, kézügyességükről tehettek bizonyságot, amikor újrahasznosítás jegyében kupakokból lovacskákat, egyéb állatkákat barkácsoltak.

Utolsó napon a levegő, a föld élővilága után a víz világából gyűjthettek élményt és tapasztalatot a táborozók, amikor csónakázásra került sor a Kenderföldi tavon a Keceli Sporthorgász Egyesülettől – Grúber Károly valamint a Keceli Kenusok Klubjától – Ledényi János jóvoltából, akik az eszközöket, mentőmellényeket, csónakot és a lehetőséget biztosították. Az evezésben, a biztonságos csónakhasználatban Bajusz Tibor a könyvtár lelkes munkatársa segítette a csapatot.
A nap meglepetéseként Csonkáné Haszilló Márta felajánlásából aszalt gyümölcsöket, lekvárokat, szörpöket kóstolhattak a gyerekek. A támogatóknak, segítőknek ezúton is köszönik a szervezők a kedves hozzájárulásukat.
Az ebéd utáni mese is a vízcseppről szólt. Ha vízpart, akkor kavics. Jó játék egy kavicsba belelátni valami más formát vagy díszt készíteni belőle. Ügyes kezek alkottak szép dolgokat a hét utolsó délutánján.

A foglalkozások a jelenleg hatályos egészségügyi rendszabályok betartása mellett folytak.

Fotók: a szerző és a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház felvételei

-E-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (45 db kép)
MEGOSZTÁS