Írta: vira

2020. július 19-én a  vasárnapi gyülekezeti istentisztelet keretében került sor Lupták György nyugalmazott evangélikus esperes búcsú istentiszteletére, aki 37 évig szolgált a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezetben. Feleségével 1983 szeptemberében költöztek Kiskőrösre, akivel 5 gyermeküket itt nevelték fel közösen. 2018-ban Kiskőrös díszpolgárává választotta a képviselő-testület, majd tavaly augusztusban a legnagyobb állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől ünnepélyes keretek között.

Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke búcsúztatta Lupták Györgyöt
-Hirdetés-

Lupták György búcsúztatására a tegnapi istentisztelet alkalmával került sor, mely ezúttal is rend szerint zajlott, azonban a végén közgyűlés alakult. A közgyűlést a gyülekezet felügyelője Soltiné Samu Zsuzsanna nyitotta meg, aki a jegyzőkönyv vezetésére Szabó Gáborné Gellén Kornéliát kérte fel, valamint kijelölt két hitelesítőt. A szavazás csak ezután következett, melyet egyhangúlag el is fogadtak. Ezt követően Kecskeméti Pál igazgató lelkész bejelentette a két napirendi pontot, melynek első eleme a lelkészválasztás, majd pedig Lupták György nyugalmazott esperes köszöntése volt.

Font Sándor, a Déli Egyházkerület felügyelője is köszöntötte 

Az elsők között Kondor Péter püspök, Font Sándor a Déli Egyházkerület felügyelője, Dudla Erzsébet, a Bács-Kiskun Egyházmegye felügyelője köszöntötte, majd Szabó Istvánné Marika átadta a gyülekezet ajándékát Lupták György részére. Ezután következett az intézmények köszöntése, ahol Szentgyörgyiné Szlovák Mária és a Jó Pásztor Evangélikus Szeretotthon nevében: Moracsik Ferencné, Kissné Volák Ildikó, Judákné Kothenc Erika is köszöntötte.

Ezt követően került sor a számlálóbizottság bejelentésére, melynek értelmében 260 érvényes, 5 érvénytelen szavazattal a közgyűlés Arató János Lóránd lelkészt választotta meg a gyülekezet parókus lelkészének.

2020. január 1-jétől a gyülekezet igazgató lelkésze Kecskeméti Pál, aki köszöntésére szintén ez alkalommal került sor.

Kecskeméti Pál és Lupták György

Az ünnepi istentisztelet alkalmával beszédet mondott még Domonyi László polgármester, Harangozóné Balogh Zsóka-KIE ház, Kissné Sinkovicz Mariann és Hachbold Éva is.

Lupták György hivatalosan április 23-án vonult nyugdíjba 67 éves korában, aki már egészen fiatalon tudta, hogy édesapja példájára ő is lelkész szeretne lenni.

Az elmúlt közel négy évtizedre így emlékszik vissza: „Nagyon szép 37 év áll mögöttem és örömmel emlékezem vissza minden percére. Hatalmas kihívás és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ennyi ideig szolgálhattam a kiskőrösi híveket, akik Magyarország legnagyobb evangélikus gyülekezetének számítanak.”

Köszönjük az eddigi szolgálatot és áldásokat, amit Isten rajta keresztül adott gyülekezetének. Kívánunk áldott, új időszakot az életében! 

Lupták György nyugalmazott evangélikus esperes lelkésszel készített korábbi interjúnkat ITT olvashatod el.

Kutyifa Icu
Fotók: Szentgyörgyi Ábel 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (54 db kép)
MEGOSZTÁS