Írta: vira

Július 1-jétől idén is útjára indult a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai program, amelynek keretében az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit augusztus végéig, írta az MTI.

A program alapját adó Kajla-útlevélben a gyerekek pecsétet gyűjthetnek, útvonalat tervezhetnek és az élményeikről is beszámolhatnak. Országszerte több mint 500 helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni. A programhoz tartozik egy applikáció és honlap is, ahol további információk érhetők el.

-Hirdetés-

Július 1-jétől augusztus 31-éig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV és GYSEV vonalain, valamint a BAHART és a MAHART egyes járatain, de igénybe vehető lesz a kedvezmény a dunakanyari településeket összekötő hajójáratokon is.

Tavaly nagyon népszerű volt a program: 200 ezer pecsét gyűlt össze, 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot küldtek el, több mint 100 ezren utaztak a vasúton ingyenesen és 10 millió kilométert tettek meg. A tavalyi programban a Balaton volt az egyik legnépszerűbb útirány a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Dunakanyar mellett.

Hamarosan elérhetőek lesznek a Kajla-körök is, amelyek gyerekeknek is szóló túrajavaslatokat tartalmaznak.

A Kajla-útlevéllel és diákigazolvánnyal a MÁV és a GYSEV vonalain ingyen utazó gyermekek kísérői 33 százalékos kedvezményre jogosultak. A gyerekek díjmentes menetjegyeit a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál, online és a MÁV-applikáción keresztül is ki lehet váltani.

A program keretében Kajla kutyával matricáztak be egy nagyteljesítményű TRAXX mozdonyt, amely Keszthelyig, illetve Nagykanizsáig közlekedik.

A Hol vagy, Kajla? programhoz idén is csatlakozott a Magyar Posta, amely július 15-étől ingyen szállítja a programban résztvevők Kajla-képeslapjait, és a posta a program logisztikai partnere is. 

Forrás: https://sokszinuvidek.24.hu/ 
Kép: https://www.mavcsoport.hu/

MEGOSZTÁS