Írta: vira

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Kecel város díszpolgára, Téglás András 2020. július 30-án elhunyt. Az Ő nevéhez fűződik az első kertészeti jellegű magániskola létrehozása is, melyet 1987-ben alapított meg szülővárosában, majd 1990-ben az iskola munkájának támogatására alapítványt hozott létre. A FLORA Virágfesztivált 1982-ben indította útjára, mely azóta is megrendezésre kerül minden év decemberében. 

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Oktató-nevelő munkája mellett számtalan országos és határon átnyúló rendezvény létrehozása, és – sok éven keresztül – szervezése fűződik nevéhez: Ehető virágok versenye, Országos Téli Gazdaesték, Tavaszköszöntő Virágfesztivál, fogatszépségverseny, bor- és pálinkaversenyek, gasztronómiai fesztiválok. Intézményében Bor- és pálinkamúzeum, tanszeszfőzde is nyílt, és érzékszervi minősítő képzések indultak. 1992-ben 6 hónapon át vezette a hollandiai Floriádé magyar kiállítását, ahol 50 ország kiállítói vettek részt. Az általa vezetett csapat aranyéremben részesült a kiállításon elért eredményéért.

Számtalan kitüntetés, díj, miniszteri dicséret birtokosa

Kötetnyi az oklevél a különféle díjakról, kitüntetésekről. Több vitrint megtöltenek a kupák, ajándéktárgyak, melyeket az elismerésekhez kapcsolódva kapott.

1999-ben díszpolgár lett Kecelen. Ugyanebben az évben elismerő oklevelet kapott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól.
2004. Gasztronómiáért – érdemkereszt, ezüst fokozat
2005. „Bács-Kiskun megye ifjúságának neveléséért” díj
2006. „Az év iskolája” cím
2009-ben „Az év vállalkozója” Kecelen
2010. Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata

Téglás András több országos mezőgazdasági szervezet elnöke volt.

Varga Józsefné ajánlása alapján munkássága 2019-ben felvételre került a Keceli Értéktárba.

A javaslatban ez a gondolat szerepel tőle: „A magyar föld a múltban és a jelenben is mindig biztosította az ott élőknek a megélhetést. Mai modern világunkban a föld szeretete a tudománnyal karöltve hoz létre nagyszerű dolgokat.”

Aktív résztvevője, támogatója volt helyi rendezvényeknek, a tűzoltóknak és polgárőröknek, a keceli borrendnek. Ő volt az, akinek támogatására mindig, mindenkor számíthattak Kecelen.

Nyugodjon békében!

Szerk.Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS