A fiú utánpótlás asztalitenisz válogatott megérkezett Soltvadkertre, hogy augusztus 3-7-ig itt edzőtáborozzanak. A fiatalok az edzéseket a helyi sportcsarnokban Lakatos Gyula, fiú asztalitenisz utánpótlás szakágvezető irányításával végzik.

A programról a házigazda Soltvadkerti TE edzője Ambrus Ferenc elmondta, hogy jó kapcsolatot ápol a fiú utánpótlás válogatott edzőivel és ennek köszönhetően jött el a csapat a városba. Az edzőtáborban 4 ifjúsági (18 éves korig) és 4 serdülő (15 éves korig) válogatott mellett a KSI-ből is érkezett 9 asztaliteniszező. Az ifjúságiaknál Somosi Miklós, a serdülőknél pedig Pázsi Ferenc felel a szakmai munkáért. A közös munkából a Soltvadkerti TE-től Szabó Lénárd, Frank-Sánta Erik és Lei Eszter is kiveszi a részét, valamint edzőpartnerként áll asztal mögé Ambrus Tímea.

Lei Balázs és Ambrus Ferenc
-Hirdetés-

A fiatalok és az edzők családoknál, valamint a Vadkerti-tón nyaraló épületekben kerültek elszállásolásra. A napi program során 9.30-12.00 óráig és 14.30-17.30-ig vannak edzések, valamint 20.00-21.00 óráig szervagyakorlás. Az utánpótlás válogatott tagjai a zágrábi EB-re készültek volna fel, de az a járványhelyzet miatt most elmarad. A nyári felkészülés három hét budapesti edzőtáborozással kezdődött, melynek befejező szakasza van most Soltvadkerten, ami után Szlovákiában nemzetközi versenyen szerepelnek majd a fiatalok. A serdülő válogatottban ott lesz a keretben: a soltvadkerti színeket képviselő Lei Balázs és Müller Evelin is.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (8 db kép)
MEGOSZTÁS