Írta: vira

Az elmúlt években folyamatosan épül és szépül a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola. A  legutóbbi fejlesztés alkalmával a járólapok kerültek cserére az intézmény első és második emeletén, valamint a nyár folyamán új színekbe “öltöztek” a folyosók falai.

A felújításról Lasztovicza László igazgató mesélt hírportálunknak.

Lasztovicza Lászlóval beszélgettem
-Hirdetés-

– A Kiskőrösi Tankerületi Központnak köszönhetően iskolánk első és második emeleti folyosójának közel 40 éves metlaki burkolata került kicserélésre térségbeli vállalkozók munkája által. Minderre azért volt szükség, mert az elmúlt több évtized alatt már nagyon sok helyen pótlásra került a sérült, vagy éppen hiányzó járólap, mely néhol már szinte mozaikszerűvé vált. Ez most megváltozott, hiszen egy 30×30-as lapokból álló, drapp színű kőburkolat került iskolánk első és második emeletére. A munka első fázisában a régi burkolat került feltörésre, majd ezt követően betonozással és a járólapok felragasztásával folytatódott a munka. Mindennek volt egy technikai várakozási ideje is. Az új folyosók teljes egészébenharmonizálnak a már korábban felújított lépcsővel. Ehhez kapcsolódott még egy sor festési munkálat is, hiszen a folyosó falai javításokon, tisztasági festésen estek át.

Tantermeink többségében idén főként csak javítási munkálatokat végzünk, mely elsősorban az ajtó melletti falakat, valamint az ablak alatti részeket érinti, de a három első osztály tantermei teljes egészében új fetésben pompáznak. Ezen a nyáron elsősorban a folyosókra fektettünk nagyobb hangsúlyt, a kötelezően átfestésre kerülő vizes blokkok és a konyha mellett. Ebbe a megújult környezetbe várjuk majd vissza diákjainkat az új tanévben.

A 2020/2021 tanév első és ötödik évfolyamának osztályfőnökei:

1.a Szigetiné Szabó Ilona – 23 fő
1.b Kecskés Lilla – 26 fő
1.c Horváth A. Gézáné – 27 fő
5.a Gmoserné Valenczi Zsuzsanna
5.b Gauszné szabados Eszter
5.c Várvölgyiné Jaksa Mónika lesznek.

A 6.a osztály új osztályfőnöke Papp Györgyi lesz. 

Nagy örömünkre szolgál, hogy a következő tanévtől új pedagógusokat is köszönthetünk a tantestületben:

Kutyifa Anikó, biológia és gyógypedagógus tanár habilitációban fog tanítani másik két gyógypedagógusunk mellett. Ádám Nóra angol nyelvet, Polereczki Fanni matematikát és fizikát, míg Bánáti Ákos alsó tagozatban oktat majd intézményünkben szeptembertől.

Kutyifa Icu 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS