Ebben az évben a Tázlári Művelődési ház szervezésében, az Erzsébet program keretében augusztus 10-14-ig került sor a Népi hagyományokra épülő táborra. A 6 évet betöltöttek mellett voltak vendégek is, akik részt vehettek a programokon.

-Hirdetés-

A kézműves tevékenységek sorát Freiné Szamos Netta vezette nagy kreativitással és hozzáértéssel. Az újrahasznosítást figyelembe véve szőhettek szövőkereten fonalakból, sodortak-fontak, gurigákból rengeteg állatfigura készült, fakanálbábok születtek, hungarocellből halak, kishajók lettek, horgászbotok, pillangók, készültek.

Kovács László fazekasmester kalocsai műhelyében mindenki korongozással készített agyagtárgyakat. Szabó Csaba jóvoltából a gyerekek megismerkedtek a betyárság és a juhászok életével, ruházatával. A paraszti konyha eszközeivel helyi gyűjteményben találkozhattak.

Meglátogatták élőhelyükön a hagyományos magyar állatfajokat, megnézték életterüket, étkezésüket. A Kónya-tavon Kónya Istvánné és férje segítségével betekintést kaphattak a vízi világ rejtelmeibe is. A dalos játékok és a népmesék mindennap ezekhez a témákhoz kapcsolódtak Mártáné Czékus Györgyi táborvezető vezetésével visszhangzott az udvar az énekek hangjától.

A Kalocsai Paprika Múzeum, és a keceli Haditechnikai Park megtekintése hatalmas élmény volt számukra. Az étkezések kivételével a szabadban zajlott minden tevékenység. Rengeteget mozoghattak az árnyas udvaron a szalmabálákon. A nagyobbak szeretetteljes segítése a kisebbek felé minden foglalkozáson fellelhető volt.

Lantos Henrietta a legkisebbeket vette szárnyai alá nagy szeretettel.

A szervező ezúton köszöni meg a Tázlári Napközis Konyha dolgozóinak a bőséges finom, napi háromszori étkezés biztosítását, és a táborban részt vállaló segítők végtelen sok türelmét.

-Berkecz Mónika-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS