Augusztus 17-én lezárult a jelölt állítási folyamat, mely során kiderült: két jelölt közül választhatnak az izsákiak szeptember 20-án. A szavazólapon 2-es sorszám alatt található Mondok József polgármester-jelölttel beszélgettünk többek között az újraindulásról, polgármestersége alatti fejlesztésekről és eredményekről.

Miért döntött úgy, hogy újra indul a választáson?

Szülővárosom Izsák számomra mindig nagyon fontos volt. Ez határozta meg eddigi életutamat, tevékenységemet. A helyi közéletben is azért vállaltam szerepet, hogy minél többet tehessek a városért és közösségéért. Most is ez motivál. De fontos szerepet játszik döntésemben az is, hogy nagyon sokan megszólítanak, megkeresnek azzal, hogy látják,

óriási megtorpanás történt az őszi választások után Izsákon.

-Hirdetés-

Úgy vélik, sürgősen lépni kell, mert ha továbbra is így mennek közös dolgaink, könyörtelenül lemaradunk! Igazuk van, valóban oda a régi izsáki lendület, és ez nem maradhat így! Én a korábbi lendületet szeretném újra látni. Őszintén bízom abban, hogy megválasztásom esetén a teljes képviselő-testület partner lesz ennek megvalósításában.

Ön 2014 előtt függetlenként indult, most viszont a tavalyihoz hasonlóan, ismét elfogadta a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum támogatását. Miért döntött így?

Nem voltam, s ma sem vagyok tagja egyik pártnak sem. De vannak értékek, amelyekkel én is teljes mértékig azonosulni tudok. A jelenlegi kormány nagyban támogatja a vidéket, a településeket. Ezt az elmúlt tíz évben mi magunk is megtapasztalhattuk, a jelentős helyi fejlesztéseink formájában. Azt is láthatjuk, Magyarország kormánya folyamatosan jól teljesít, és sikeresen vezeti az országot még a legnehezebb időszakokban is. Gondolhatunk itt például a koronavírus-helyzet egyértelműen sikeres egészségügyi és gazdasági kezelésére. Ezért is fogadom el szívesen a kormánypártok támogatását.

Forrás: Mondok József Facebook oldala

Hosszú időn át volt Izsák polgármestere, milyen fejlesztések, eredmények köthetők a nevéhez?

Most a kampányra készülve végeztünk egy számadást, s ötven feletti fejlesztést számláltunk össze. Ebben voltak kisebb és nagyobb tételek. A nagyobbak közül említenék csupán néhányat külön is:

világszínvonalú iskola, piaccsarnok, a Kossuth tér teljes felújítása, 12 kilométernyi kerékpárút, városháza felújítása, négylakásos önkormányzati épület létrehozása, a városi közvilágítás korszerűsítése, a sportpálya épületeinek megújítása, a szennyvíztisztító rendszer felújítása.

De itt említhetem a korábban, polgármesterségem alatt megnyert, s hamarosan kivitelezésre kerülő egészségház és bölcsőde pályázatot is.

Mi a véleménye ellenfeléről, s az őt támogató szervezetről?

Varga Istvánt ismerem, de azt azért nem állíthatom, hogy olyan közeli ismeretségünk lenne, amely alapján mélyebb véleményt alkothatnék róla. Én nem látok mögötte egy konkrét támogató szervezetet. Inkább szervezeteket, pártokat. Az MSZP budapesti elnöke személyesen kampányolt az általa felvetett téma érdekében Izsákon. Emellett a DK-hoz, a Momentumhoz, az MSZP-hez és a Jobbikhoz köthető internetes portálok népszerűsítik igen vehemensen. Így a szeptember 20-i választás egy értékválasztás is lesz,

hiszen a jobboldali keresztény értékekkel szemben egy, a baloldal által előretolt jelölt az ellenfelem.

Egyébként volt idő, amikor együtt gondolkodtunk Izsákról a Tegyünk Izsákért Egyesületben, de ő már évek óta nem tagja ennek a közösségnek és sajnos az együtt gondolkodásnak sem.

Mit szólt a kedves családja ahhoz, hogy újra indul?

Megkérdezték már tőlem, hogy – így túl a hatvanon – kell-e nekem egy ekkora munkával, felelősséggel járó feladatot újra vállalni. Jó kérdés. Oly annyira jó, hogy én magam is felteszem ugyanezt. Ám részemről egyértelmű a felelet, amelyet már az első kérdésére válaszolva is elmondtam: Izsákiként nekem is szívügyem a szülővárosom. Ezért mindig fontos volt és maradt az is, hogy mi történik itt, hogyan történik, és legfőképpen mennyire szolgálják mindezek Izsák fejlődését, mely fejlődésért mindig hajlandó voltam, s leszek tenni. A szülőföldhöz való kötődést, ragaszkodást nem elég a szavak szintjén vallani, tettekben is bizonyítani kell. Én ezt vallom, teszem!

Ezt tettem eddig is polgármesterként, s ha szeptember 20-án bizalmat kapok, ezt fogom folytatni a következő négy évben is!

Kiss Tamás
Fényképek: Mondok József polgármester-jelölt facebook oldala

MEGOSZTÁS