Ezen a héten szeretnénk bemutatni azokat a pedagógusokat itt a VIRA.HU-n, akikkel a Bem iskola az előttünk álló tanévben gyarapodik.

-Hirdetés-

Első interjúalanyunk Ádám Nóra, angol szakos nyelvtanár volt.

Mikor döntötted el, hogy pedagógus leszel?
Először gimnazistaként éreztem, majd huszonévesen bizonyossá vált számomra, hogy az idegen nyelvek szeretete mellett, az emberekkel való foglalkozás jelenti az örömet és a kihívást.

Volt téged tanító pedagógus példaképed? Ha igen, mi miatt vált azzá?
Nehéz lenne kiemelni egy személyt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden angol nyelvet tanító pedagógus, akivel volt szerencsém találkozni, valamilyen módon formált és nagy hatással volt rám.

Miért választottad ezt a szakirányt, területet?
„A magyar irodalom mellett mindig is az angol volt a kedvenc tantárgyam.”

Szerinted milyen (lenne) az ideális iskola?
Az idegen nyelvi foglalkozásokon használt módszerek ma már annyira színesek és változatosak, hogy pedagógiai kreativitás birtokában megvalósítható az ideális óra. Amin meglátásom szerint érdemes lenne változtatni, a diák-tanár-szülő kapcsolatrendszer minősége, emberi oldala, az egymáshoz való hozzáállás. Pál Feri katolikus atya, mentálhigiénés szakember könyvéből való idézettel tudom ezt legjobban szemléltetni: „jól bánhatok valakivel akkor is, ha nem ismerem, […] akkor is, ha nem értem őt vagy nem értek egyet vele, […] és akkor is, ha nem hiszek abban, hogy ettől a dolgok jobbra fordulhatnak”.

Gyakorlótanári vagy eddigi pályafutásod alatt volt kedves vagy vicces történeted?A portfolió készítése közben döbbentem rá, mennyi szép emléket gyűjtöttem össze az évek során. Már a felidézésük is erőt ad, amikor stresszes, gondterhelt napok jönnek.

Az egyik legkedvesebb emlékem az első érettségi vizsgáztatás után történt, amikor fáradtan, pihenésre vágyva – gondolatban már ki is hagyva a bankettet –, odajött hozzám egy fiú a végzős csoportomból: „Ugye eljön, tanárnő?” A szelíd hangú fiatalember elveszítette az édesanyját, különösen is megható volt számomra ez a kedves meghívás.

Miért választottad ezt az iskolát?
Egy évig tartott meghozni a döntést, sokat nyomott a latba a személyes találkozás a vezetőséggel, a munkaközösség vezető hölggyel, ahol azonnal éreztem, hogy „emberszámba vesznek”. Az iskola légköre és maga a város vonzó számomra, akár későbbi letelepedés szempontjából is.

Mindig pedagógus akartál lenni? Milyen foglalkozás ötleteid voltak előtte?
Az idegennyelvek szeretete – németül, franciául és újgörögül is tanultam az angolon kívül – hozta magával az idegenvezetést. Később aerobic edzői végzettséget szereztem. Sajnos ez utóbbinak egy térdsérülés vetett véget, de a sport azóta is a mindennapjaim része.

Dolgoztál más területen?
Igen. „A terület mindenféle értelmében.” Az egyetem után egy utazási irodában szerveztem angol nyelven külföldi, csoportos utakat, majd logisztikai és kereskedelmi profilú cégeknél szereztem tapasztalatot arról, hogy nem az iroda, hanem az oktatás az én színpadom. Ezután nyelviskolákban oktattam általános és üzleti angolt, OKJ-s képzések nyelvi modulját, és nagy örömömre egy tanodában foglalkozhattam hátrányos helyzetű gyerekekkel is. Ezután kezdtem a közoktatásban dolgozni, ahol csupán fél év alatt sikerült teljesítenem a pedagógus minősítési eljárás minden elemét. Tizenhét – Szegeden töltött – év után költöztem vissza Bács-Kiskun megyébe, ahol az egykori gimnáziumomban tanítottam. Szeged, Hódmezővásárhely és Kiskunhalas után kíváncsian várom a kiskőrösi időszakot.

Szerinted melyek egy pedagógus legfontosabb tulajdonságai?
„A 21. században talán a rugalmasság, jól és relatíve gyorsan reagálni az állandó változásokra.” A folyamatosan növekedő feladatmennyiség, sokoldalú oktató-nevelő munka kihívásaira akkor tudunk megfelelően felkészülni, ha képesek vagyunk kialakítani egy hosszú távon fenntartható egyensúlyt. Olyan testi-lelki egészséget megőrző tevékenységekkel, szokásokkal, amik biztosítják a mindennapi helytállást, a segítőkész, szeretetteljes attitűdöt. A legfontosabb szakmai készségeknek tartom: „a hatékony konfliktuskezelést, a problémamegoldást, a következetes döntéshozatalt”, személyes téren pedig „a határozottságot, magabiztos kiállást, igazságosságot és az őszinte érdeklődést a diákok, kollégák felé”.

Mi a hobbid? Mivel foglalkozol legszívesebben a tanításon kívül?
Kedvenceim az állatok, különösen a cicák és a kutyák. Szeretném felvenni a kapcsolatot a Megóvlak Állatbarát Alapítvánnyal. Szeretem a természetjáró és a városnéző programokat is. Ezenkívül csoportos fitnessórák látogatása is része a jövőt illető terveimnek.

– Kutyifa Anikó –
Fotók: Kincses Szilvia Photography

MEGOSZTÁS