A napokon belül induló új tanévben a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban új iskolalelkész kezdi meg a munkáját. Arató Eszter Dóra 2015 óta, férjével együtt Tabon szolgált, augusztusban mindketten a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközségben álltak munkába.

-Hirdetés-

Eszter Nagyatádon született, de Balatonszárszón nevelkedett. Már gimnazistaként a szárszói konferencia és missziós központban dolgozott, ott ismerkedett meg Lóránddal. Katolikusként keresztelték meg és először katolikus hittanra kezdett járni. Barátai a Siófokról kijáró Baranyay Csaba, evangélikus lelkész óráit látogatták, ahol játszottak, énekeltek, gitároztak. A nagyon jó hangulatú csapathoz hamarosan Eszter és a húga is csatlakoztak.

Réka, a kislányotok kétéves. Hogyan oldjátok meg, hogy te és Lóránd is dolgozni tudjatok?
Réka szeptembertől bölcsődés lesz, hétfőn kezdődik a beszoktatása. Mindannyiunknak új életszakasz ez, azt hiszem, a leválás nekem sem lesz egyszerű. De bízom benne, hogy rugalmasan, gyorsan alkalmazkodunk majd minden kihíváshoz, amit a munkába állásom hoz majd.

Mi volt a legmeghatározóbb abban a döntésedben, hogy a lelkészi pályát választottad?
A családi legendárium része, hogy amikor 2004-ben – anyukámmal közösen – konfirmáltam, felmentem a szószékre, hogy megnézzem, milyen a kilátás. Ekkor az édesanyám így szólt: „Milyen szép lenne, ha lelkész lennél és lelkész férjed lenne.” Nos. Pont ilyen életem lett. A gimnáziumi évek még lázadó szellemben teltek, de tizenegyedikben már éreztem az elhívást, hogy hittant tanítsak. Mikor a Teológia nyílt napján rádöbbentem, hogy a lelkészképzés „csak” egy évvel hosszabb a hitoktatóinál, úgy döntöttem, inkább a még többet nyújtó lehetőséget szeretném választani. Miután 2008-ban találkoztam és sokat beszélgettem Lórival, már közösen indultunk az úton és együtt készültünk a felvételire.

Változik az istenképe az embernek a Teológián?
A Teológia előtti istenképem, elképzelésem sokat változott bennem, ahogy egyre jobban megismertem Isten többféle arcát a tanulmányok, a bibliai történetek, beszélgetések, megélt élmények által. Ahogy én, úgy az istenképem is gazdagodik, formálódik folyamatosan.

Mi a kedvenc szolgálati területed?
A gyermek és ifjúsági munka. Ennek minden vonzata, az általa született kapcsolatok, lehetőségek.

Gondolkodsz új programokon, rendezvényeken?
A gimnáziumban rengeteg – már jól működő – program van, melyekbe nagy örömmel kapcsolódok be. Csendesnapok, gólyák megismerkedési eseményei, szalagavató. Lényegében minden programnak szerves része az iskolalelkész. Éppen úgy, mint a diákok és a pedagógusok. Egyelőre ezekben a feladatokban szeretném megtalálni a helyem, megismerni az iskolai „gyülekezetet”. A későbbiekben – amennyiben lesznek érdeklődők – örömmel vezetnék imaórát, bibliakört. Természetesen Pethő-Szűcs Máriával, az általános iskola lelkészével is közösen tervezünk, gondolkodunk a jövőt illetően.

Hogyan tudnád összefoglalni a munkád, hogy azok is el tudják képzelni, akik nem járnak gyülekezetbe?
Iskolalelkészként minden hétfőn áhítatot tartok majd az egész gimnázium részére, illetve kedden és csütörtökön vannak a hittanóráim. Emellett a hittan fakultációt látom el, valamint az iskolalelkészi szobában egyéni beszélgetésekre is szeretnék lehetőséget biztosítani.

Sikerül megvalósítanotok, hogy legyen „énidőtök”, „családidőtök”?
Előző szolgálati helyünkön, komoly nehézséget jelentett számunkra, hogy a feladataink mellett magunkra is szakítsunk időt. De érezzük, hogy ez mindhármunk számára nagyon fontos és szükségünk lesz rá, hogy legyenek családi „csendesnapjaink”, ahol nem feltétlenül a csend lesz a középpontban, de Isten és a családunk biztosan.

Végezetül pár személyes kérdés, hogy ne csak lelkésznőként ismerjünk meg téged:

Mi a kedvenc filmed? Marvel filmek.
Mi a kedvenc ételed? Mediterrán konyha.
Ki főz jobban? Én, de a töltött káposztában Lóri verhetetlen.
Mi a hobbid? Természetjárás, kirándulás.
Mi a kedvenc könyved? Sajnos már régen fogtam a kezembe könyvet, csak úgy szabadidős elfoglaltságból, pedig a kalandregényeket nagyon szeretem.
Mi a kedvenc idézeted? “A boldogság egy pillangó, melyet, ha kergetünk, nem érhetjük el, de ha csendben leülünk, leereszkedik mellénk.” /Nathaniel Hawthorne/
Milyen szuperképességet választanál? Fáradhatatlanság.

– Kutyifa Anikó –

MEGOSZTÁS