Szerdán kirobbant egy közösségi médiában megjelent feltevés, miszerint koronavírusos beteg van a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban.

-Hirdetés-

Megkerestük Szentgyörgyiné Szlovák Mária intézményvezetőt, hogy igaz-e a hír. Az igazgatónő ezt megerősítette, s egyben arra kéri az embereket, hogy a pánik fokozása helyett mindenki tartsa be az előírt biztonsági előírásokat.

A hivatalos információ szerint kedden délutántól 38 fő (diák és tanár) került karanténba, miután egy 10. osztályos diák tesztje pozitív lett.

„A járványügyi helyzet miatt ez sajnos bármikor és bárkivel megtörténhet, úgyhogy nem pánikoltunk, hanem igyekeztünk minél gyorsabban reagálni a kialakult helyzetre. Az érintett diákunk felelősségteljes magatartását mutatja, hogy amint megtudta az eredményt, azonnal telefonált, s megkeresésemre a szülők is megerősítették a hírt. Azonnal tájékoztattuk a felettes, valamint illetékes szerveket, akikkel azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot”

– tudtuk meg az igazgatónőtől.

Az események ugyan felpörögtek, de minden az előírt protokoll szerint zajlik.

Az érintett osztály tanulói és tanárai még aznap este megkapták az illetékes Népegészségügyi Osztály járványügyi megfigyelésről szóló határozatát, melynek értelmében mindannyian karanténba kerültek.

Az intézményvezető megerősítette, hogy jelenleg bizonyítottan fertőzött diákjuk egy van, aki hétfőn náthára utaló panaszokkal kereste fel orvosát. Diáktársai ma egy hete találkoztak utoljára a tanulóval, így jövő héten már le is jár a két hét, amit karanténban kellett tölteniük.

Az otthoni tartózkodásra kötelezettek online oktatás keretében folytatják tanulmányaikat, hiszen miután mindenki jól van, az órák nem maradnak el.

“Az érintettek szerda reggel online videós megbeszélésen vettek részt, és mindenki tájékoztatást kapott a szükséges teendőkről. Miután ezen megbeszélésen részt vett a fertőzött tanuló is, s nemcsak szóban erősítette meg, hogy jól van, hanem a képernyőn keresztül ezt mindannyian láthattuk is, mindenki higgadtan teszi a dolgát”

– tájékoztatott Szentgyörgyiné Szlovák Mária, majd hozzátette:

“Az iskolában nincs pánik, az iskola tanulói, dolgozói megfelelő tájékoztatásban részesültek, a szülőknek pedig online szülői értekezletet tartottak, illetve tartanak; s természetesen még jobban odafigyelnek a biztonsági előírások maradéktalan betartására.”

-Berkecz Mónika-
(a kép illusztráció)

MEGOSZTÁS