Az óvodai élet első és legfontosabb feladata a Thököly Utcai Tagóvoda ovinyitó heteiben az új óvodások fogadása, és a régi óvodások visszafogadása.

-Hirdetés-

A beszoktatás, visszaszokás gördülékenységének érdekében a katicával, mint a csoport elsődleges jelképével kezdtek foglalkozni, hiszen az én tudat mellett a csoporttudat, és a csoportkohézió erősítése is fontos feladat ebben az időszakban. A katicás témakör ezért jelent meg az első héten projekttartalomként.

Hajósné Hertl Edit és Bajkó-Albert Orsolya figyelték, és türelemmel, szeretettel segítették a nagyobb gyermekekkel közösen az óvodai élettel ismerkedő kicsik első napjait. Fokozatosan érték el, hogy a harmadik napon már békésen, szinte könnycseppmentesen zajlottak a napi rutinnak számító tevékenységek.

Az első napokban néhány elmorzsolt könnycsepp, bánatos pillantás, Anya után sóvárgó segélykérés igazán természetes. Ennek a nehéz időszaknak a megkönnyítéseként a gyerekek kedvenc rongyikájukat, plüssüket, és cumijukat bevihették a csoportba.

Emellett kitaláltak egy különleges eszközt, a varázsbatyut, amiben különféle illatos vizek találhatók kis üvegcsébe töltve. A batyuban nyugalmat adó, erőt adó, bánatűző, mosolyt fakasztó, álmot hozó varázsvizek találhatók, amelynek egy cseppje valamely testrészre juttatva elűzi az aktuális problémát.

-Berkecz Mónika-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS