Antal Ildikó jóvoltából az idősebb korosztály is lehetőséget kap arra, hogy a táncban örömét lelje. Környékünkön a szenior örömtánc Izsákról indult, de Ildikó egyre több településről kapott felkérést.

-Hirdetés-

Páhira látogattam és egy óra erejéig csatlakoztam a kis csapathoz, akik zömében 70 év felettiek. A mosolygós, jókedvű és kedves emberek között pillanatok alatt magával ragadt a ritmus és a zene.

Ildikó és a táncosok, vagy ahogyan Ildikó nevezi „táncoskák” mesélnek nekünk arról, hogy miért is kezdték el a szenior örömtáncot.

Az izsáki idős otthonban dolgoztam mentálhigiénés szakemberként, de már régebben is idős emberekkel foglalkoztam. Továbbá tagja voltam a kiskőrösi Szivárvány Néptáncegyüttesnek, a zene és a tánc mindig szerves része volt az életemnek

meséli Ildikó, hogy hogyan is került kapcsolatba a tánccal, majd egy kicsi szomorúsággal az arcán folytatja: 

– Az idősotthonban töltött éveim alatt mind fizikálisan, mind mentálisan elfáradtam, és munkámat abba kellet hagynom. Rátaláltam a szenior örömtáncra, ez annyira megtetszett, hogy jelentkeztem egy oktatói képzésre. A tánc segítségünkre lehet az emlékezésben és megakadályozhatja a demencia kialakulását. Tavaly áprilisban indítottam az első csoportot, és azóta szinte minden környékbeli településen tartok órákat. Nagyon jó érzés, hogy ismét emberekkel foglalkozhatom, hogy adhatok nekik valamit, és most igaziból én is kapok, hiszen a tánc és a zene engem is feltölt.

Az óra előtt megszólalnak a „táncoskák” is:

Ildikó nagyon lelkes, annyira jó hangulatot teremt, hogy várom ezeket az alkalmakat. Én is jó kedvvel térek haza – kezdik a beszámolókat lelkesen.
Van, aki azt meséli, hogy a sport mindig is része volt az életének, a mai napig sokat sétál, viszont a közösségi életet is nagyon fontosnak tartja, és itt élvezheti a mozgást és a társaságot is.

Egy úr is rendszeres résztvevője az óráknak, aki arról mesélt, hogy már a 70-es években is volt táncház mozgalom, és azok az idősek, akik itt táncolnak, fiatalon ott kezdték. Meggyőződése, hogy az oktató személyiségétől is függ, hogy ki mennyire szereti meg a táncot. A legtöbben egyet értenek azzal, hogy a társaság, a mozgás és a zene együttesen tényleg örömérzetet ad.

A tavaszi bezártság idején online órákat tartottak az országban az oktatók, igaz, hogy fájt a lábam, de egyszer csak azt vettem észre, hogy naponta több videós órába is becsatlakozom. Egy idő után feltűnt, hogy elmúlt a lábfájásom, számomra ez tökéletes bizonyíték volt, hogy nemcsak a léleknek hanem a testnek is jót tesz a tánc részletezte egy „táncoska”.

Berkecz Mónika

MEGOSZTÁS