Kedden este a Nemzeti Gyásznap alkalmából a soltvadkerti hősök terén megemlékezést tartottak a 48-as emlékműnél.
Október 6-án, este a szervező Légrády Andor könyvtáros, helytörténész elmondta, hogy ez már szinte hagyomány náluk. Az emberek között kezd már elterjedni, hogy ősszel van ilyen megemlékezés. Örömmel láttam, hogy már családok is eljönnek és elhozzák gyerekeiket is a megemlékezésre.
A rövid köszöntő után Szeg Dorottya Kiss Ernő honvéd altábornagy búcsúlevelét olvasta fel, melyet testvéréhez írt. Ebben biztosította az uralkodót, hogy mindvégig hű volt az uralkodóházhoz.
Ezt követően Végső István történész a Clio Intézet munkatársa mondta el megemlékező beszédét. Ebből megismerhettük azt a bonyolult folyamatot, ami október 6-hoz vezetett. Ha nem is sok, de egy kis esély még is volt arra, hogy közkegyelmet gyakoroljanak. Ezt Világosnál a közkatonák megkapták, de a tisztek esetében más volt a helyzet. Bonyolította a helyzetet, hogy a magyarok nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt tették le a fegyvert. Ez Haynaut nagyon zavarta. Hiába volt a nemzetközi nyomás, hogy ne legyenek megtorlások. Végül is Haynau elérte célját és Aradon elkezdődtek a kivégzések, melyeknek 1850 februárjában lett vége. Haynaut leváltották tisztségéből. Azok, akik még kivégzésükre vártak, közkegyelmet kaptak.
A megemlékező beszéd után Martin Péter Damjanich János honvéd vezérőrnagy imáját mondta el.
A Szózat közös eléneklése után Temerini Ferenc polgármester és Végső István történész helyezte el a város mécsesét az emlékműnél. Ezután mindenki, aki hozott mécsest szintén elhelyezhette azt.
A megemlékezés lezárásaként egy kis állófogadásra invitálták a résztvevőket a Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár dolgozói a Nagy-Pál István Helytörténeti Gyűjteménybe.
Kovács Gyula
Fotógaléria:
