Nem kerül pénzbe. Messziről ki lehet szúrni a hiányát, ahogy azt is, ha valakinek van. Nem mindenkivel születik, de szerencsére tanulható, fejleszthető. Ha van rá igény – olvasható Doffek Gábor írása az eleganciáról a wmn.hu-n. 

-Hirdetés-

Az elegancia nem túlzó, nem magamutogató, és nem is agresszív. Definíció szerint nem az, sőt ezek kizárják. Helyette finom, halk, és úgy kelt feltűnést, hogy kiemelkedik a környezetéből. 

A KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a tanulók megmutathatták, hogy mit jelent számukra a nagybetűs ELEGANCIA. Az Igazgatónő kérésére október 13-án, az öltöny és elegancia ünnepnapján alkalomhoz illően öltözködtek fel, ezzel is színesítve az iskola hétköznapjait. 

Ez a világnap az Így jártam anyátokkal című sorozatnak köszönheti létrejöttét: „Öltözz ki! Hordj öltönyt!” címmel indult útnak.

A KEVI-s diákok láthatóan örömmel fogadták a kezdeményezést, hiszen a rossz idő ellenére egész sokan jöttek kiöltözve az iskolába, beleértve a tanárokat is.

“Az elegancia egy nyak vonala, vagy egy váll, amit úgy „visel” a tulajdonosa, ahogy kell. Aki tisztában van vele, hogy nem az az igazán izgalmas, amit látunk, hanem, amit nem. Az eleganciához ugyanis olykor elég egy testtartás, de az legyen tökéletes. Egy lassú fordulat. Egy mosoly, vagy mosolynak látszó villanás. Itt kezdődik a dolog.”

-Hanga-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS