Pecznyik Béla képviselő kezdeményezésére kültéri dekoráció kialakítására került sor Páhin, október 17-én.

A képviselő-testület csapatépítő program keretein belül idény jellegű dekorációval, üdvözlő táblákat helyezett ki a falu szélére, tolmácsolva a községen áthaladók számára jókívánságaikat.

A munkálatok majdnem egy teljes napot vettek igénybe, miután délután még paprika szedésre is jutott idő, amit aztán felfűztek, és ez is felkerült díszítőelemként az üdvözlő táblára. A szorgos kezek munkájának köszönhetően az eredményről beszéljenek a képek.

Az üdvözlő tábla elindult helyére
-Hirdetés-

Az üdvözlő táblákat az adott évszaknak vagy ünnepkörnek megfelelően egész évben díszíteni szeretnék. A kültéri dekorációk sorába tavalyi évben csatlakozott az „adventi kalendáriumi naptár”.

Programjukat – a nagy sikerrel való tekintettel – az idei évben is megrendezik, amely során minden nap más család díszíti fel a háza ablakát. Ebben 24 család vesz részt, akik az adott dátum számát helyezik el ablakukon vagy más helyen, és vendégül látják a hozzájuk betérőket. Kíváncsian várjuk az idén milyen dekorációk születnek!

Petz János polgármester is aktív tagja volt a csapatnak

Petz János polgármester és a képviselő-testület ezúton szeretné megköszönni a támogatók segítségét, akik nélkül nem jöhetett volna létre az üdvözlőtábla:

Fa anyag Wald-Trans Kft.
Építési munkák Kinda Mihály asztalos “Minden ami fa”,
Festés Juhász János

Dekoráció Virág Varázs üzlet
Kellékek: Kullainé Szlovák Zsuzsanna, Supka Tamás, Pecznyik Béla, Vágó József, Supka Helga

fotók:Petz Odett

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)