Horváth István részére adományozta Kiskőrös város képviselő-testülete, a „Kiskőrös Város ifjúságának oktatásáért és neveléséért” díjat. Ezt 2020. október 23-án, a Városháza dísztermében vehette át ünnepélyes keretek között.

Horváth István 1955. február 23-án született Kecskeméten. Szülei vendéglátásban dolgoztak. Édesapja minden iránt érdeklődő, nyitott és kreatív ember volt, ő támogatta abban, hogy tanuljon, mérnöki és tanári diplomát szerezzen. Egy öccse van, aki kezdetben a vendéglátásban tevékenykedett, majd a mezőgazdaságban találta meg az igazi helyét.

-Hirdetés-

Az általános iskolát befejezve 1969-ben Budapesten, a Landler Jenő Gép- és Híradásipari Szakközépiskolában kezdte meg középiskolai tanulmányait, ahol 1973-ban érettségizett számítástechnikai műszerészként. 1977-ben szerzett mérnöktanári diplomát a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán. 44 évvel ezelőtt műszaki tanárként kezdett dolgozni a Wattay Szakgimnázium jogelődjében, a 621. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Az iskola neve számtalanszor változott, de Horváth István lelkesedése, kitartása és hűsége végig változatlan maradt. Az első munkahelyéről, a mai Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumából vonult nyugdíjba.

Horváth István „Kiskőrös Város ifjúságának oktatásáért és neveléséért” díjat, Domonyi László polgármestertől vette át

A tanár úr kezei közül számtalan villanyszerelő, elektroműszerész, autóvillamossági szerelő, autószerelő, karosszérialakatos került ki.

Pedagógiai munkáját a tervszerűség, az oktatási-nevelési feladatok eredményes megvalósítása jellemzi. Naponta fáradozik, hogy tanítványai mind magasabb szakmai és általános műveltséggel rendelkezzenek.

Az iskola jelenét és jövőjét meghatározó, legnagyobb érdeme, hogy elsőként szorgalmazta a számítógépes oktatás bevezetését, alkalmazását.
2002-ben a Veszprémi Egyetemen informatika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. A Wattay iskolában a szakgimnáziumi képzés elődjeként, az informatikai szakközépiskolai képzést 2004-ben indították, ahol Horváth István nagy lelkesedéssel kezdte átadni számítástechnikai ismereteit diákjainak.

Szakmai felkészültsége, rátermettsége, a tanulókkal kialakított jó kapcsolata, önzetlensége miatt kollégái, diákjai tisztelik. Segítőkész, ösztönzi és támogatja kollégái szakmai megújulását, tanácsaival segíti őket.

Hosszú éveken keresztül volt az informatika munkaközösség vezetője.
Kapcsolata a szülőkkel és a diákokkal közvetlen és barátságos. Személyes példamutatását több évtizedes osztályfőnöki munkája során is megismerhettük. Példamutató elkötelezettséggel folytat értékteremtő pedagógiai munkát.

Tanítványai megalapozott szaktudással kerültek, kerülnek ki kezei alól az érettségi és szakmai vizsgákon.

Horváth István a díjátadón

Példamutató nevelő-oktató munkája elismerésül 1981-ben a Kiváló Munkáért bronz érdemérmet, 1982-ben Honvédelmi érdemérmet, 1983-ban Aranykoszorús érdemérmet kapott, 1986-ban pedig Miniszteri Dicséretben részesült. Példaértékű és kimagasló színvonalon és hivatástudattal végzett több mint négy évtizedes szakmai és pedagógusi munkájának elismeréseként, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum 2017-ben Életmű díjat adományozott Horváth István részére. 2020 júniusában Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma adományozza azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek és kiemelkedő munkát végeztek.

Kedves István! „Kiskőrös Város ifjúságának oktatásáért és neveléséért” címéhez gratulálunk, jó egészséget kívánunk és reméljük, hogy szaktudásával, tapasztalataival a későbbiekben is jó tanáccsal látja majd el fiatalabb kollégáit.

Kapcsolódó cikk
Miniszteri kitüntetést kapott Horváth István
Miniszteri kitüntetést kapott Horváth István
Az emberi erőforrások minisztere, dr. Kásler Miklós Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott a Kiskőrösi Wattay Szakgimnázium két tanárának, Kovács Ilonának és...

(A fotók a 2020. október 23-i ünnepélyes díjátadón készültek.)

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Kiskőrös Város képviselő testülete önkormányzati elismeréseket adományozott. Az Önkormányzati díjak átadó ünnepség eredetileg 2020. március 15-re volt tervezve, de a...
MEGOSZTÁS