Az Akasztó FC a megyei első osztályú bajnokság 11. fordulójában a még nyeretlen Soltvadkertet fogadta.

A találkozó külön érdekessége volt, hogy a Soltvadkert kispadján az akasztói származású Szabó Attila foglalt helyet. A találkozó nem hozott nagy színvonalat. A végén a csapatok megosztoztak a pontokon.

Akasztó FC – Soltvadkerti TE 1-1

-Hirdetés-

A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött és a játékosok fekete szalaggal léptek a pályára: a néhány napja elhunyt Juhász Istvánra emlékeztek a csapatok, aki az Akasztó FC egyik törzsszurkolója volt. Tagja volt a baráti körnek és sokat segített az együttesnek.

A középkezdés után gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat. Már az ötödik percben megszerezhették volna a vezetést. Szabó Zsolt középre laposan beadott labdáját a vendégvédők a berobbanó Kerekes elől rúgták ki szögletre. A 9. percben már meg is szerezte a vezetést az Akasztó. Márki Bence passzát Csoba Gábor továbbította a tizenhatos vonalánál érkező Szabó Szabolcshoz, aki kilőtte a bal alsót (1-0). A 25. percben Szabó Zsolt kellemetlen lövését védte Engler Antal. A 35. percben Kővári egy labdaszerzés után lőtte közelről Németh Zsoltba a labdát, aki jó kimozdulásával hárítani tudott. A felek így egy gólos hazai előnnyel vonultak a szünetre.

Szabó Szabolcs labdával szerzett vezetést az Akasztónak.

A második játékrészben egészen a 87. percig sok minden nem történt. Ám ekkor Szabó Szabolcs továbbítása után Juhász Tamás egyedül mehetett Engler kapusra. A kijövő soltvadkerti hálóőr mellett szépen el is csavarta a labdát, viszont a labda a jobb kapufáról nem be, hanem kipattant. A találkozó utolsó percében ez a kihagyott helyzet megbosszulta magát, ugyanis a második játékrészben először sikerült nagy helyzetet kialakítania a vendégeknek. Molnár Edvárd jobb oldali beadása után középen pattogott a labda melyre a korábban csereként beálló Kisa Péter csapott le fejjel és közelről a hazai kapuba bólintott (1-1).

Szabó Zsoltot üldözik a vendég védők.

Szrenkó István vezetőedző Akasztó FC: Úgy gondolom, hogy a találkozó nem ütötte meg a megyei első osztály színvonalát. Két nagyon gyenge csapatot láttam ma játszani a pályán. Amíg nem tudjuk megrúgni a második gólunkat addig mindig ez lesz. Ma is megtörtént. Sajnos a ziccereinket nem rúgjuk be. A Soltvadkertnek gratulálok az egy ponthoz az utolsó percig küzdöttek.

Szabó Attila vezetőedző Soltvadkerti TE: Ez a találkozó mindig nagy rangadó. Főleg most, hiszen négyen is Soltvadkertről jöttek ide Akasztóra. Ez egy presztízs csata volt. A játékosok jól ismerik egymást, barátok. Szerencsére a legvégén sikerült megszereznünk az egyenlítést és ezzel az egy pontot.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS