A Képviselő-testület „Kiskőrös Város Nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért” díjat adományozott Dudevszky Barna részére.

Dudevszky Barna 1935-ben született Rákoscsabán. Édesapja orvos volt.
Budapesten, Kőbányán érettségizett a Szent László Gimnáziumban.
Bánya​​mérnöknek tanult a Miskolci Nehézipar Műszaki Egyetemen. Eredetileg orvos szeretett volna lenni, de a felvételi kérelmét úgy Budapesten, mint Debrecenben elutasították, ismerve édesapja múltját, akit 1950-ben 4 hónapnyi fogságra ítélték el, és egy évre eltiltottak az orvosi gyakorlattól is, mert a saját telkükön öt körtefát vágott ki engedély nélkül. A telküket elkobozták. Ekkor a megmaradt kisebb telkükön virág-és zöldség termesztésbe kezdtek, így sikerült azt a nehéz évet túlélniük.

-Hirdetés-

Az 1956-os Soproni forradalom idején, a város forgalmasabb helyein, évfolyamtársával együtt, mikrofonokat helyeztek el, melyek segítségével lehetett a lakosságot tájékoztatni a napi eseményekről. Amikor a szovjet katonai egység bevonult Sopronba november 4-én, több évfolyamtársával együtt Ausztriába távozott. A menekült táborban november 13-án busszal érkezett egy személy, aki egy holland egyetemen ösztöndíjat ajánlott fel részükre. Ezt az ajánlatot 9 egykori magyar diákkal együtt elfogadták, és november 14-én érkeztek Hollandiába. Így a Delfti Műszaki Egyetemet végezte el 1966-ban, mint bánya-és kohómérnök és geofizikus.

Két évig a Frederic Harris Amerikai Mérnöki Irodában dolgozott, mint gépészmérnök.

1968-tól 1984-ig geofizikusként, geotechnikai mérnökként dolgozott a Volker nemzetközi kotró vállalatnál. A világ különböző helyére ment kiküldetésbe.

1984-től matematika és fizika tanárként dolgozott, többek között a Krimpen aan den IJsseli középiskolában. 2000-ben vonult nyugdíjba.

A Delfti tanulmányai során találkozott a jövőbeli feleségével, Rita Prins-szel. Ö titkárnőként dolgozott, később szociális munkás volt. Többek között, a beteg gyermekek oktatásával foglalkozott.
1962-ben házasodtak össze, és házasságuk első évében Hágában éltek. Két gyermekük szintén Hágában született: lányuk Szabinka 1964-ben, és fiuk, Igor 1967-ben. 1968-ban költöztek a Krimpen aan den IJsselbe, itt él jelenleg is Dudevszky Barna. Unokája, Aranka 2000-ben született, Szabinka és Schwarcz Zoli lánya. Egyébként Zolinak is magyar volt az édesapja.

Sok szép utat tett meg a feleségével, Ritával. Ellátogattak távoli országokba, mint India, Kína, Jordánia, Amerika és rendszeresen meglátogatták Barna családját Budapesten.

A sok Kiskőrösi látogatása során, felesége is számtalanszor útitársa volt. Nagyon szerette Magyarországot, és magyarul is jól beszélt. Felesége Rita, sajnos 2013-ban elhunyt.

Dudevszky Barna kedvenc hobbija a sakk. Évekig a Krimpen aan den IJsseli sakk egyesületnek volt lelkes tagja. Később a bridgelés lett a hobbija.

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Kiskőrös Város képviselő testülete önkormányzati elismeréseket adományozott. Az Önkormányzati díjak átadó ünnepség eredetileg 2020. március 15-re volt tervezve, de a...
2000-től, mint tolmács vett részt Krimpen és Kiskőrös városok testvérvárosi kapcsolatainak kiépítésében. Fáradtságot nem kímélve dolgozott azon, hogy a két város között minél szorosabb kapcsolat tudjon kialakulni.

Mindig nagy örömmel végezte el ezt a munkát, és sok jó emléke van a Kiskőrösön megrendezett évi Szüreti Fesztiválról.

Dudevszky Barna a vírushelyzet szabályozásának következtében, sajnos nem tudta személyesen átvenni a „Kiskőrös Város Nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért” járó emlékplakettet és az elismerő oklevelet, a 2020.október 23-án tartott ünnepélyes átadón. A városvezetése a díjakat eljuttatja számára, Krimpenbe. 

Kedves Barna! „Kiskőrös Város Nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért” címéhez gratulálunk, jó egészséget kívánunk.

MEGOSZTÁS