A Lucky Men Zenekar és az Álomút Együttes koncertjeivel folytatódott 2020. október 31-én az izsáki ZÖREY klub őszi szezonja.

-Hirdetés-

A remek hangulatú rock estét a ceglédi Lucky Men Zenekar indította el, amely 2020. március 14-én lépett fel először a ZÖREY-ben: Szendi ’Tofi’ Kristóf – ének; Sánta Zoltán – vokál és gitár; Barkóczy Richárd – szóló gitár; Zelnik Krisztián – basszusgitár és Jónás István – dob. Lucky Men Zenakar a ZÖREY-benA mostani repertoárjukban a 70-es, 80-as, 90-es évek meghatározó, ismert rock zenekarok dalai mellett saját számaik is helyet kaptak. A dupla koncert először fellépő zenekaraként, hamar megteremtették az est rockos hangulatát.

A budapesti Álomút Együttes, a Lucky Men Zenekar meghívásának eleget téve, hozta el a ZÖREY klubba az idén nyáron megjelent első albumuk dalait. A zenekart 2010-ben Szilágyi Attila alapította, a dobos kivételével ugyanebben a felállásban. Nagy reményekkel, egy rövid, de annál gyümölcsözőbb örömzenélés után a tagok különböző zenekarokban játszottak. Álomút Együttes a ZÖREY-ben2019-ben mégis újra összeállt a banda: Sinka György (dobos, H-599), Szabó Ferenc (basszusgitár, H-599) Ráduly Levente (ének, Szkítia), Pad Richard (billentyű, Szkítia) és Szilágyi Attila (gitár, Egészséges Fejbőr).  Az ’Új hang, új látásmód’ szlogent a zászlajára (logójába) tűző, a hagyományos rockhoz spirituális gondolkodásmódot közvetítő szövegeket társító csapat a régi dalok felelevenítése mellett új szerzemények komponálása eredményeképp jelent meg a “Mennyei nézeteltérés” című nagylemez. A zenekar magával ragadó zenei élmény adó előadással örvendeztette meg a hallgatóságot.

A sors furcsa fintora, hogy a pandémia miatt rövidebbre sikerült tavaszi szezon utolsó koncertjén játszó Lucky Men Zenekar az őszit is zárja. A koronavírus-járvány második hullámának felerősödése miatt a ZÖREY klub ismét törli a tervezett koncerteket.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS