A történet természetesen úgy kerek, ha megkérdezzük a „másik oldal” véleményét is a történtekről, ugyanis manapság elsőre talán meg sem fordul az ember fejében, de az 1990 előtti rendszernek saját köreiből, ha úgy tetszik baloldalról is bőven akadtak kritikusai. Bella László annak idején közvetlen közelről élte át az államszocializmus és a párt válságát, majd részt vett a helyi MSZP megalakításában, amelyet nyugdíjba vonulásáig vezetett. Tisztes, baloldali gondolkodású tanárember, városunk díszpolgára, aki mindig ragaszkodott az általa vallott értékekhez, talán ezért is számít még ma is az egyik legnépszerűbb helyi közéleti szereplőnek. A párt végnapjairól és a rendszerváltás időszakáról beszélgettünk.

-Hirdetés-

 

Mit kell tudnunk a 30 évvel ezelőtti Bella Lászlóról? Milyen ember volt? Milyen polgári foglalkozást űzött?

A technikum elvégzését követően először Budapesten helyezkedtem el, majd a pedagógus diploma megszerzése után hazakerültem Kiskőrösre, ahola Bem József Általános Iskolában tanítottam. Az 1970-es években beléptem a Magyar Szocialista Munkáspártba, vagyis az MSZMP-be. Ezt főleg a későbbiekben sokan a szememre vetették, de akkor is és most is vállalom, nem karriert kerestem, én akkoriban tényleg hittem ebben az eszmében, hogy a szegénység és a társadalmi igazságtalanságok megszüntethetők, ezért pedig tenni is kész voltam. 1977-ben egy rövid időre úttörő elnök lettem. A konkrét eseményekre 1980-tól volt rálátásom, akkor kerültem az MSZMP Kiskőrösi Pártbizottságára, amelyet akkor szerveztek át, dr. Lukács Lajosné volt az első titkár, és dr. Ferró Imre a titkár. Sokat elárul az akkori időkről, hogy nekem már nem kellett kötelező pártiskolát végeznem, anélkül is elláthattam a munkámat, amely igen széleskörű volt. A Propaganda és Művelődési Osztály munkatársaként hozzám tartozott az egészségügy, az oktatás, a művelődés és a rendezvényszervezés is.

Hogyan emlékszik vissza a ’80-as évek politikai változásaira? Hogyan (honnan) indult a rendszerváltás?

Először is tudni kell, hogy Kiskőrös és közvetlen környezete a szocializmus idején mindig is kitűnt nemcsak regionális, de országos szinten is. A lakosság döntő részét kitevő paraszti társadalomban már a második világháborút követően igen hamar kialakult az a bizonyos „kisgazda tudat”, amely a későbbiekben is jellemző maradt, és amely miatt a pártszervezés itt sohasem volt igazán sikeres. Ez mindig is fájó pont volt a vezetés szemében.

Szintén fontos tényező, hogy az 1968-as új gazdasági mechanizmus nyújtotta előnyöket a térségben viszonylag jól sikerült kihasználni, ez pedig a továbbiakban is éreztette hatását. Végül azt is megemlíteném, hogy az 1980-as években Kiskőrösön a vezetők kinevezésénél már egyértelműen a szakmai kompetencia és a felkészültség dominált az ideológia helyett. Nagy eredmény volt a szakszövetkezetek megmaradása. Ezekben a kérdésekben dr. Ivanics Lajosnak, az összevont városi és járási MSZMP helyi PB első titkárának kiemelkedő érdemei voltak. A ’80-as évek elején, a pártbizottságon hozzám tartozott az ún. információs jelentések értékelése. Ezeket a belső használatú dokumentumokat minden pártszervezet havonta készítette el, mi pedig összegeztük őket. Már ekkor óriási elégedetlenségeket lehetett kiolvasni belőlük! Ezeket mi változtatás nélkül továbbítottuk.

Hogyan zajlottak a reformok a helyi pártszervezeten belül?

1985-től a társadalomban és s párton belül is elindult egy amolyan „érési folyamat.” 1986-ban, a kerek évforduló kapcsán már többen másképp beszéltünk Nagy Imréről és 1956-ról. Igaz egy feljelentés miatt meg is „dorgáltak fentről”, de helyben elsimították az ügyet. Ekkor még nem szerveződtünk reformkörökké, de már tudtuk egymásról, hogy ki képviseli a régi és ki az újfajta „vonalat.” A kiskőrösi pártszervezetnél egyébként az utóbbiak domináltak, ezért is tudtunk viszonylag korán szervezkedni, és mire 1989 februárjában megalakítottuk a reformkört, már kész programmal rendelkeztünk. Mivel klubként működtünk, az összejöveteleinket rendszerint az ifjúsági házban tartottuk. A kulcsmomentum Kádár János leváltása volt 1988 májusában. Amikor Grósz Károly került a főtitkári székbe, sokan bíztunk benne, hogy rugalmasabb vezető lesz. Csalódnunk kellett, ezután pedig már nem lehetett megállítani a folyamatokat. 1989 elejétől a helyi MSZMP-ben már folyamatos és nagy létszámú kilépések zajlottak, új belépő nem volt. Ehhez jött hozzá az újonnan alakuló ellenzéki pártok tevékenysége. 1989 júniusában aztán Ivanics Lajos úgy döntött, hogy tartsunk egy nyitott fórumot, ha úgy tetszik, egy pártaktívát, amelyen bárki részt vehet. Ezen az eseményen felszólalt ő, mint helyi pártvezető, felszólaltam én, mint a reformkör vezetője, illetve sikerült meggyőzni Varga Endrét, aki az MDF képviseletében tartott beszédet. Az ülés végén elfogadtunk egy munkaanyagot, de sokkal látványosabb volt, hogy eközben a főtéren röpcédulákat osztogattunk, amelyekentöbbek közt tiltakoztunk a munkásőr laktanya felépítése ellen.

Mi hangzott el ezen az aktíván?

Még megvan az akkori beszédem, tudok is belőle idézni néhány gondolatot. A kilépőkkel kapcsolatban kifejtettem, hogy itt egy olyan középkorú, progresszív csoport hagyta el a pártot, akikkel mindenképpen számoltunk a jövőt illetően, éppen ezért a távozásuk jelentős veszteség. Természetesen megértettem a döntésüket, hiszen ekkor már tisztán látszott, hogy el fogunk jutni a rendszerváltáshoz, a folyamat nem fog megállni a reformoknál. Emellett megpróbáltam rávilágítani azokra a visszásságokra, amelyek népszerűtlenné tették a pártot, és a rendszert magát: a szép szavak illúziói szertefoszlottak, a vezetői despotizmus, a változatosság és a megújulás hiánya, stb. Beszéltem az új, modern pártról is, amelynek a megvalósulására igenis nagy szükség volna, hiszen a baloldali értékek nem maradhatnak képviselet nélkül a létrejövő demokráciában. Nagyrészt ennek a beszédemnek köszönhető, hogy ősszel én képviselhettem küldöttként Kiskőröst az MSZMP utolsó kongresszusán.

Milyen körülmények között távozott végül a pártbizottságról?

Ezen a nyáron zajlott egy gazdatüntetés az ún. borháborúk részeként, ezt követően pedig ismét a szőnyeg szélére állítottak. Akkor lett elég. A dolog hátterében az állt, hogy a tüntetésről megjelent egy cikk a Népszabadságban, ahol bizony a tudósító elég rendesen „leírta” Kiskőröst és környékét. Én erre a cikkre írásban reagáltam, amely miatt az újságírót is és engem is behívtak a pártbizottságra. Megírtam, hogy erre a tüntetésre nem került volna sor, amennyiben korábban felfigyeltek volna a szőlő- és borértékesítés visszásságaira, ez ellen pedig megelőző intézkedéseket hoztak volna. Az újságcikk írója felrótta, hogy a kiskőrösi pártszervek nem akadályozták meg a tüntetést ez által teret engedtek a vandalizmusnak. Zárójelben jegyezném meg, hogy Ivanics is egyetértett a demonstrálókkal, amelyen számos párttag is részt vett! Velük karonfogva kellett volna szétverni a tömeget? Ilyen itt még az „ötvenes években” sem fordult elő! Másrészt nem csak a pártbizottság dolgozói, a rendvédelmi és honvédelmi szervek dolgozói között is akadtak, akik szőlőt műveltek, tehát a problémák őket is érintették. Itt Kiskőrösön, és a környéken ez a sajátságos helyzet létezett, tudniillik nem csak a parasztember, de az ipari munkás és a tanár is művelte a szőlőt „másodállásban”, mivel a fizetések alacsonyak voltak, az árak pedig elszaladtak. Végül, és ez a legfontosabb: semmiféle vandalizmus nem történt! A cikk szerzője tehát félretájékoztatta és a környék ellen hangolta az ország közvéleményét. A reagálásom kiverte a biztosítékot a pártközpontban ezért is lett belőle ügy. Ezt követően elhagytam a pártbizottságot, bevallom őszintén még más pártokkal is kacérkodtam, de a reformkör és az ott vitt szerepem miatt végül maradtam az MSZMP-ben. Viszont polgári foglalkozás tekintetében visszatértem a képesítésemhez: Leirer János igazgató felajánlott egy matematika-fizika szakos tanári állást a szakmunkásképző iskolában, én pedig elfogadtam. A kongresszusra már tanárként érkeztem.

A helyi MSZP tulajdonképpen a reformkörből nőtte ki magát? Kik voltak az alapító tagok?

Az MSZP, mint szocialista, és mint reformer utódpárt az utolsó kongresszus határozata nyomán jött létre országosan és helyi szinten is. Természetesen Kiskörösön is alakult reformkommunista párt, a Munkáspárt. A Szocialista Párt első elnöke néhány hónapig, pontosabban a nyugdíjba vonulásáig Ivanics Lajos lett. Ezalatt az idő alatt zajlott le a régi pártapparátus leépítése. Őt követte ügyvezetőként és elszámolóként Kancsár Imre, majd év vége után ezt a tisztséget Balázs Sándor vette át.

Az 1990-es országgyűlési választásokra már új elnökség alakult, ez a testület kért fel aztán engem a pártelnöki feladatok ellátására. 2007-ig maradtam ebben a pozícióban. Már 2006-ban éreztem, hogy fiatalítani kellene a pártban, hiszen egyrészt belefáradtam a folytonos küzdelmekbe, másrészt személyes konfliktusom volt az akkori miniszterelnökkel Gyurcsány Ferenccel. Ő felállított egy országos szakmai testületet, amely az oktatás, főleg a szakképzés átalakításáról, fejlesztéséről adott volna tanácsot. A változásokból semmi nem lett. a munkaanyagunkat nem tanulmányozta át és a testületet sem hívta össze. Ezt„némi vitával” tőlem nem megszokott „személyeskedéssel” hevesen számon kértem tőle egy fórumon. Nagyon csalódtam.

Milyen reményekkel vágtak neki az 1990-es országgyűlési illetve a helyhatósági választásoknak?

Az országgyűlési választásoknak nagy reményekkel indultunk, hiszen az előző képviselőnkkel, a pártonkívüli Moravcsik Ferencnével álltunk ki, aki már négy évvel ezelőtt küzdelemben érte el mandátumát. A szociális területen rengeteget dolgozott, a rendszervártásban komoly szerepet játszott és sokan ismerték. Nem csatlakozott a Szocialista Párthoz, ahogy annak elődjéhez sem, de elvállalta a jelöltséget. Nem Ő, hanem a párt szenvedte el a vereséget. Nyugodtan kijelenthetem, hogy bárkit jelöltünk volna mi, ez az eredmény, esetleg rosszabb következett volna be. Ez lelkiekben is rosszul érintett bennünket.

Az önkormányzati választásokon már szerényebb eredményeket vártunk, de igyekeztünk megfelelő, körzetükben ismerős és tevékenykedő jelölteket állítani. A közös célunk egy szerethető, működni és fejlődni képes város volt. Úgy véltük, hogy ezt a lakosságra támaszkodva, véleményeiket kikérve elérhetjük, hisz pezsgett a közélet. Alakultak és születtek meg pártok, emberek keresték a helyüket a politika palettán, szervezkedtek érdekeik mellett (pl. a pedagógusok helyi érdekvédelmi szervezetet hoztak létre).

Milyen programot fogalmaztak meg az önkormányzati választásokra?

Programunk egyszerű és közérthető volt. Kiemeltük a körzeti, de városi súlypontokat is. Intézmények színvonalas működése, a munkahelyek megtartása, a mezőgazdasági termelésünk és a termelők megvédése volt az elsődleges célunk. Természetesen minden jelöltünk felmérte körzetének gondjait, problémáit és ennek megoldását szorgalmazta. Hangsúly a demokrácián, az együttműködésen volt. Sajnos nem kerültünk be a testületbe.  Úgy vélem, hogy akkori jelmondatunk nagyon jelentős volt: „Ne sajnáljuk az időt, hogy ne bánjuk a jövőt”.Az nagyon érdekes és demokratikus döntése volt a megválasztott képviselőknek, hogy minden ülésre megkaptuk a napirendi anyagot és tárgyalási, felszólalási lehetőséggel élhettünk. Az önkormányzati ülések többségén Solti Kálmán, esetleg én vettem részt.

Visszatekintve melyik volt nagyobb meglepetés, az 1990-es súlyos vereség, vagy az 1994-es nagyarányú győzelem?

Egyértelműen a vereség volt kevésbé mérhető, hiszen a baloldali szavazók nem tűntek el, ott voltak, mi pedig számoltunk velük. A parasztságnak nagy előnye volt, főleg az értékesítés területén a szakszövetkezetekben. Minden szövetkezet nyereséges volt, Kiskőrösnek tartaléka is keletkezett. Az állami gazdaság szintén jól teljesített. Kialakult az üzemekben, elsősorban Kiskőrösön, egy jelentős szakmunkásréteg, és nem voltak elhelyezkedési gondok. Városunk, munkája által, része lett az emlegetett „aranyháromszögnek”. Sorra épültek a házak, a továbbtanulni szándékozók elérhették céljaikat, megfelelő volt az ellátás minden területen.

Az 1994-es győzelemnek nagyon komoly jelei voltak. Egyet kiemelnék. Akasztón a jelöltünkkel Aszódi Ilona Katalinnal lépett fel Horn Gyula. Amikor a Művelődési Házhoz értünk görcs volt a gyomromban. Beléptünk az ajtón és láttuk tömve a terem, sok csizmás egyszerű parasztemberrel, akik Gyulát látva felálltak és tapsoltak. Ettől fogva tudtam, hogy nyerni fogunk.

Kapcsolódó cikk
Egy újabb fontos évforduló idén – 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott városvezetés Kiskőrösön (is)
Egy újabb fontos évforduló idén – 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott városvezetés Kiskőrösön (is)
Az 1980-as években nagymértékű változások indultak el világszerte. Ezek a változások olyan folyamatokat indítottak el Magyarországon is, amelyek végül egy...

Bár az első ciklusban nem sikerült képviselőt delegálniuk, mégis, kívülről hogyan látta a testület munkáját?

Szerintem komoly és érdemi munkát, még ha olykor teátrálisan is, de végeztek. Voltak nehéz, majdnem vérre menő viták, de a városról és a lakóiról volt szó. A testület kiváló szakemberekre támaszkodhatott, hisz a „szocializmus” már rég sorra termelte ki a megfelelő embereket a szakterületekre. Beindultak vállalkozások és ezekkel kapcsolatban vegyes volt a vélemény. Sokan kerültek „utcára” és nem láttak a jövőt. A magyar bor iránti kereslet, ismert okok miatt csökkent. A lakosság úgy érezte, hogy beleszólásuk nélkül nem történhetnek dolgok. A helyi média is kritikus volt és kemény. Ha megnézzük az akkori helyi, megyei sajtótermékeket mindenütt jelen voltak a döntéshozók, de a kiszorultak véleményei is. Az áttekinthetőség, a nyitottság folyamatosan jelen volt.

A helyi sajtó felületén keresztül rendszeresen osztottak meg kritikus észrevételeket. Melyek voltak azok a döntések, amelyek a leginkább visszatetszést váltottak ki?

Szerintem a legtöbb észrevételünk a pénzek elosztásáról, az intézményi önállóságról, a város környezetének alakításáról, fejlesztési irányokról szóltak. Aggódtunk az itt élők sorsáért és a város jövőjéért. A véleményünket gyakran a sajtón kívül is megfogalmazhattuk. Dr. Szenohradszki Béla polgármester úr gyakran eljött az MSZP helyi szervezetének üléseire és ott elmondhattuk a véleményeinket a város ügyes, bajos dolgairól.

1994-ben polgármesterként is megmérette magát…

Ez egy fájó lelki sebem. Központi elvárás volt, hogy indítsunk jelöltet. Senki nem jelentkezett így én lettem a jelölt. Igaz az is, hogy a képviselő jelötséget nem vállaltam és akkor azt mondtam, hogy helyben indulok. Persze később volt még egy ügyem: 1998-ban Horn Gyula személyes kérésére indultam mégis országgyűlési képviselőnek. Mindkét esetben már előre tudtam, hogy mi lesz az eredmény.

Visszatérve a polgármesteri megmérettetésre, ismertem, így tudtam, hogy Barkóczi Ferenc egy nagyon tisztességes, felkészült ember, aki már a testületben megmutatta képességeit. Örülök neki, hogy akkor nem sikerült a győzelem, mert talán hamarabb elkezdődik a lelki okok miatti betegségem, az idegi őssejt robbanás. Az jó volt, hogy nem ellenfélnek tekintettünk egymást. Később több évig dolgoztam vele nagy megértéssel közösen Ő polgármesterként, én képviselőként, bizottsági elnökként, tanácsnokként. Sokat tanultam tőle a felkészülésben, a tárgyalási technikában, a részletekre való figyelésben, a hitben és a felelősség vállalásában. Én örökké jó szívvel, és remek emlékekkel fogok gondolni rá.

A második ciklustól fogva már tagja volt a testületnek. A korábbi célok közül volt olyan, amit sikerült ekkor megvalósítani?

Nagyon sok. Az intézmények önállósága és anyagi biztonsága megvalósult. A város fejlődött. Sok pályázatot nyertünk. Kiskőrös központi szerepe a térségen belül megvalósult és jó együttműködés folyt a települések között. Sokat tettünk a Petőfi-kultusz és a kultúra ápolásáért. A ma jól működő vállalkozások elkezdtek megmutatkozni és építkezni. Mindig létrejött a költségvetési egyensúly, sőt tartalékok is képződtek. A képviselők tényleg a lakosság között éltek, mozogtak és kiálltak a helyi ügyekért. A város volt a fontos nem a politika. Helyben nem foglalkoztunk országos ügyekkel, hanem csak a mi realitásainkkal. A kölcsönös tisztelet, és az elfogadás volt a lényeg nem az a párt, akinek a jelöltjei voltunk. A vezetők kiválasztásában a szakma, az intézményi vélemény számított nem a politikai hovatartozás. Persze voltak viták, voltak konfliktusok. Ezeket többnyire kezelni tudtuk. Sokat tettünk azért, hogy működésünk a nyilvánosság előtt történjen és a különálló vélemények is helyet kapjanak.

Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselőtestület időszakának egyértelmű sikerei?

Szerintem, mint testületen kívülállónak, a siker az volt, hogy a demokrácia működött és azok, akik megbízatásokat kaptak felelősségteljesen, lakosság és a szakemberek véleményét kikérve dolgoztak. Nagy szerepe volt a nyilvánosságnak, a lakossági beleszólásnak. Minden változtatás előtt kikérték a lakosok véleményét. Persze voltak kis összeütközések pl. utcanevek kérdésében. És voltak megrázkódtatások, így a legnagyobb dr. Szenohradszki Béla halála és utána a több polgármester váltakozása. A stabilitást végül Barkóczi Ferenc hozta el.

Akad-e képviselői időszakából olyan dolog, amelyet kudarcként élt meg?

Igazi kudarcot talán csak egyet említek meg, ez a Művelődési Ház működtetésének privatizációja volt. Igaz voltak más nehéz időszakok is: leépítések, küzdelmek pályázatokért, támogatásért, hatáskörök csorbítása, egy-egy fejlesztés kérdőjelei vagy gondjai, a lakosság problémái főleg a szőlőművelés és a megélhetés, fiatalok és idősek gondjai, az el és beköltözés, szociális és egészségügyi ellátás, stb.

30 év elteltével már a kritika sem ritka, ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli a mából?

A rendszerváltásnak talán korábban kellett volna jönnie. 1968 egy nagy kihagyott lehetőség, talán ezért érte akkora sokk a változás utáni országot. A gazdaságunk nem volt erre felkészülve, talán a lakosság fejben jobban. Sok olyan gyár, ipari terület, szövetkezeti szellem, alkotó készség volt, amelyre építeni lehetett volna. Privatizáltunk, bezártunk, szétosztottunk, majd engedtük a föld és vagyon hatalmas koncentrációját. Azt gondoltam akkor én is, hogy gyorsan felzárkózunk a nyugathoz, hisz van itt tehetség, újító szellem, van jó föld, és van közös akarat. Azt gondoltam, hogy megmarad az együttműködés, a kölcsönös tisztelet, az önkormányzatiság és a hatalomnak megosztása, amiért küzdöttünk bármilyen oldalon. Reméltem, hogy a lakosság képes lesz önmagát megszervezni az érdekei mellett és a leszakadt rétegeket és kisebbségeket felemelhetjük. Bíztam a média önállóságában és nyitottságában. Vártam azt, hogy nálunk tényleg sikerül ránk, az itt élőkre építve, egy erősen szociális érzékenységű rugalmas piacgazdaságot kialakítani. Büszke magyar és büszke európai polgár szerettem volna lenni. Bizakodtam, hogy a szomszédos országokkal feloldhatjuk a bennünk lévő keserveket, mint Trianon, kitelepítés és még sok mást. Véltem, hogy az emberek, az egyházak, a pártok, oktatás és művelődés segítségével kialakul egy szereteten alapuló, egyéni és politikai érdekeket hátrébbszorító közélet.

Összességében felejthetetlen időszak volt, sok terhet rakott rám, amit talán, látva magam, nem is tudtam testileg elviselni.

Turán István
Fényképek: Bella László, PSVK HGY

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)