Dr. Juhász Endre az 1990-es évek meghatározó helyi szereplője, aki ügyvédi hivatása mellett aktívan kivette a részét a rendszerváltás időszakában a döntéshozatalból, majd 1994 és 1998 között városunk egyik alpolgármestereként tevékenykedett. Közéleti és várospolitikai múltjáról beszélgettem vele.
Mit kell tudnunk a 30 évvel ezelőtti Juhász Endréről? Milyen ember volt? Milyen polgári foglalkozást űzött?
Hát harminc évvel ezelőtt még jobban néztem ki, az biztos! A tréfát félretéve ekkor már hosszú ideje ügyvédként praktizáltam. 1990 előtt nem voltak önálló irodák, csak munkaközösségben dolgozhattunk, de ez a gyakorlatban azért sokszor egyéni munkát takart. 1971-ben végeztem Szegeden, de ez egy kalandos történet, ugyanis én először vegyész szerettem volna lenni. Menet közben jöttem rá, hogy tévedtem, ám mivel az akkori szabályok némileg lazábbak voltak nem csak a szak-, de a karváltást illetően is, ezért az egyik félév végén átmentem jogra. Hazatérve aztán mindenféle üggyel foglalkozhattam, de nem csak én, hanem a hatfős munkaközösség többi tagja is. Megjegyezném, hogy azért az akkori időkben nem volt ennyi eset, mint manapság.
A jogi pálya ezek szerint hagyomány a családban?
Igen, mondhatjuk így is: én édesapámtól „örököltem” a szakmát, a fiam pedig tőlem.
Milyen célok vezérelték, amikor úgy döntött, hogy megméretteti magát az első szabad önkormányzati választáson?
Akárcsak a többiek, én is szerettem volna tenni a lakóhelyemért, tudásomat, tapasztalatomat latba vetve. Az embereket akkoriban nagyon érdekelte a politika, benne volt a levegőben! Az SZDSZ-hez csatlakoztam, mert úgy éreztem, ez a párt képviseli legjobban azt, amit én is gondolok a világról. Érdekes, hogy utólag azt tanítják, az SZDSZ az urbánus értelmiség pártja volt, hiszen a vidéki ügyekben, így a földkérdésben is elég markáns álláspontot képviseltünk, főleg reprivatizációval (1947-es tulajdonviszonyok teljes helyreállítása) szemben, amit Torgyán József hangoztatott akkoriban. Kivitelezhetetlennek tartottuk.
A 7. számú körzetben indult egyéniben, de végül az SZDSZ listájáról jutott be a testületbe. Milyen volt a kampány?
A hetes körzet a Pozsonyi, a Klapka, az Alkotmány, a Batthyány, a Tavasz, stb. utcák környékét jelentette. Az összesen hat induló közül Harcos Károly nyert egyéniben, én valóban listáról jutottam be, ez így volt aztán a második testület megválasztása során is. A konkrét kampányeseményeket ma már nehezen idézem fel, de például lakossági fórumot tartottam, erre emlékszem.
Milyen volt az első testület? Mennyire volt hatékony?
Összességében nézve eredményesnek gondolom, annak ellenére, hogy akadtak hullámvölgyek. Mi ezt az egészet akkor egyfajta szolgálatként fogtuk fel. Azt tudni kell, hogy az 1990 és 1994 közötti évek nagyon nehéz és kihívásokkal teli idők voltak, számtalan anyagi nehézséggel. A helyi adók bevezetése, vagy az intézményi átszervezések egyáltalán nem voltak népszerű döntések. De a város működéséhez szükséges feltételeket biztosítani kellett. Ezt nekünk kellett megoldani. Ma is úgy gondolom, ha akkor ezeket a döntéseket nem hozzuk meg, akkor sokkal nehezebb körülmények közé került volna a város.
Nem is olyan sokára bebizonyosodott, hogy az új önkormányzatnak nagy szüksége van egy jogászra…
Ez igaz, de hadd emeljem még ki az új jegyzőt, dr. Szentendrei Istvánt is, az ő szakmai tudása hatalmas volt. Azzal viccelődtek akkoriban, ha valamire mi mind a ketten rábólintottunk, az biztosan rendben volt jogilag.
Az Ügyrendi Bizottság elnökeként tevékenykedett, ellenben érdekes, hogy a többi önkormányzati bizottság csak később alakult meg. Miért pont ez jött létre először? Milyen munka folyt ebben a bizottságban?
Ügyrendi Bizottság nélkül nem tudott működni a testület. Ez azt hiszem jogszabályi feltétel is volt, de magának a bizottságnak is voltak olyan feladatai, amelyek tulajdonképpen a testületi munka előfeltételei voltak. Itt dolgoztam először együtt Barkóczi Ferenccel, és már ekkor nagyon jó munkakapcsolat alakult ki köztünk. A két másik nagyon okos embert szintén itt ismertem meg, a kezdetekben ugyanis Boldoczki József és Tömör János is velünk dolgozott. A többi bizottságot ráértünk később megalakítani, először ideiglenes jelleggel, majd 1991 elejére végleges formában.
1992 szeptemberében tragikus körülmények között, autóbalesetben elhunyt a város első polgármestere, dr. Szenohradszki Béla és sofőrje Kuti János. Hogyan emlékszik vissza a történésekre?
Borzasztó élmény volt! Máig emlékszem arra a telefonra, nem akartam elhinni! A baleset után mindannyian bementünk a polgármesteri hivatalba, hogy megbeszéljük a történteket, és a további teendőket. Béla rendkívüli ember volt minden tekintetben, a magánéletében és a közügyekben egyaránt. Pontosan ez miatt volt annyira népszerű, illetve kiemelném a munkabírását is, ami óriási volt. A városházán az ő irodájának lámpája nagyon sokszor világított még sötétedés után is!
Kálecz János megválasztásáig megbízott polgármesterként egy rövid időre ön lett a város első embere.
Erre igazából senki sem számolt, én a legkevésbé, hiszen nem voltunk felkészülve arra az eshetőségre, hogy ilyesmi történjen a polgármesterrel. A város első embere távollétében megjelölhette a helyettesét, aki pedig mindig Kálecz János volt. Ő a kulturális bizottság elnöki tisztét töltötte be, a jogszabályok viszont azt mondták ki ekkoriban, hogy ilyen esetben az Ügyrendi Bizottság elnöke kell, hogy a polgármester jogköreit gyakorolja. Így lettem megbízott polgármester, majd János lemondását követően Barkóczi Ferenc megválasztásáig még egyszer ebbe a pozícióba kerültem.
Szenohradszki Béla temetésén a polgármesteri hivatal és a képviselőtestület nevében önnek jutott a feladat, hogy elköszönjön tőle.
Emlékszem, itt a Petőfi szülőház előtt volt a ravatal, a gyászolók pedig megtöltötték a teret. A beszédek elhangzása után innen kísértük ki a temetőbe. Méltattam Béla érdemeit, de azt is fontosnak tartottam elmondani, hogy nemcsak a város veszítette el polgármesterét, hanem a családja is elveszített egy szerető édesapát. Viszont ezeket a gondolatokat abban a helyzetben cseppet sem volt egyszerű szavakba önteni, ezért csak papír segítségével mertem kiállni.
A második testület idején, mint alpolgármester is tevékenykedett, illetve egyesületekben is vállalt feladatot.
Az alpolgármesterség egy megegyezés eredménye volt, ennek ellenére igyekeztem a legtöbbet kihozni ebből a pozícióból is. A kezdetektől tagja voltam a városi fúvószenekar mellett működő támogató egyesületnek, sőt az elnöki tisztséget is betöltöttem.
Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselőtestület időszakának egyértelmű sikerei?
Én úgy gondolom, az, hogy aránylag gördülékenyen, vitákkal, de nem „veszekedésekkel” sikerült ezt az egész átmenetet végigvinnünk, sikernek tekinthető.
Emlékszik-e olyan dologra, amelyet nem sikerült megvalósítani, pedig nagyon szerette volna?
Az ember a rosszra próbál nem emlékezni… De biztosan akadtak ilyen dolgok is. Az ifjúsági házat (ti. mai zeneiskola) például sajnálom, hogy csak annyi nehézség árán sikerült megszerezni.
30 év elteltével már a kritika sem ritka, ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli a mából?
Én alapvetően pozitív eseménysoroztatnak gondolom a rendszerváltást, akkor is így gondoltam. Mi pedig úgy érzem lehetőségeinkhez mérten, ha nem is mindent, de amit lehetett megtettünk azért, hogy jó irányba menjenek a dolgok.
Szöveg: Turán István
Fényképek: Oros Sándor
Fotógaléria:
