Dr. Szentendrei István városunk első jegyzője volt a rendszerváltást követően, s ezt a tisztséget igen sokáig viselte, 2012-ben címzetes főjegyzőként vonult nyugdíjba. A huszonkét hivatali év alatt számos változást megélt, számos városvezetővel és beosztottal dolgozott együtt, miközben irányítója volt a helyi közigazgatásnak. A jegyzői feladatokról, azok alakulásáról és természetesen a rendszerváltás időszakáról beszélgettünk.
1994 előtt mindössze egyetlen interjút találtam Önnel az akkori helyi sajtó hasábjain, ellenben a pártok és a képviselők dolgait illetően már sokkal bőségesebb a választék. Mi lehetett ennek az oka?
A közéleti és politikai véleménynyilvánítást, illetve bármiféle megnyilvánulást, amely nem a szorosan vett feladataimat érintette mindig is kerültem, ez részemről egy teljesen tudatos vállalás volt. Nyilvánvalóan ez nem azt jelentette, hogy egy adott kérdésről ne lett volna véleményem, de úgy gondoltam, ez legfeljebb a polgármesterre, a bizottságokra, a testületre tartozik. Ugyanakkor, amennyiben szakmai kérdésben kérték az álláspontomat, mindig készségesen álltam a nyilvánosság elé.
Mielőtt jegyző lett, milyen polgári foglalkozást űzött?
Érettségi után fél évig voltam az akkori Állami Biztosító körzetfelügyelője. Ezt követően, egy kétéves tartalékos tiszti iskola elvégzése után felvettek a JATE Jogi Karának levelező tagozatára. 1974-ben a Városi Tanácsnál helyezkedtem el. 1977-ben már a Szervezési és Jogi Osztály vezetője voltam, később az Igazgatási Osztályt irányítottam. Emellett már az említett évtől részt vettem egy országos programban, amely a „Kisvárosi Modell” nevet viselte. Kiskőrösön kívül ebben a dologban még hat kisebb település szerepelt. Ez tulajdonképpen egy modernizációs program volt az akkori Államigazgatási Szervezési Intézet égisze alatt, ahol a kisvárosi tanácsi közigazgatást, apparátust igyekeztünk korszerűsíteni. Ennek nyomán alakult meg 1981-ben a Hatósági Osztály, amelynek, immár jogi szakvizsga birtokában, egészen a rendszerváltásig a vezetője voltam. Ez egy rendkívül széles hatáskörrel rendelkező csoport volt, éppen ezért a pozícióm rendkívül alapos és szerteágazó jogi ismereteket kívánt.
Hogyan emlékszik vissza a ’80-as évek második felének változásaira? Mennyire volt látványos?
Ezt a kérdést én kettéválasztanám, egyrészt az országos folyamatokra, másrészt a helyi és esetleg a megyei történésekre. Az országos dolgokat illetően is naprakész voltam, hiszen a szakmai fórumokon óhatatlanul kapcsolatba kerültem olyan emberekkel, akiknek volt rálátásuk ezekre az eseményekre. A helyi viszonyok, legalábbis az irányítás esetében annyiban voltak mások, hogy véleményem szerint az országostól eltérően, egy másfajta légkör alakult ki az 1980-as években. Ebben nagy szerepe volt a helyi párt és tanácsi vezetésnek. Volt egyfajta egészséges rivalizálás a párt, a közigazgatási és a gazdasági vezetés között, ami elősegítette a szakmai szempontok érvényesülését, ez pedig a város hasznára vált. A megye esetében hasonló volt a helyzet. Ez az állapot véleményem szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltás nálunk viszonylag gördülékenyen ment végbe.
1950 óta Ön volt az első jegyző Kiskőrösön. Mit jelentett pontosan ez a tisztség 1990-ben? Mi volt a feladatköre?
A jegyző a polgármesteri hivatal vezetője, úgy is mondhatnánk a város első hivatalnoka. Én mindig ehhez tartottam magam, szigorúan mellőzve a politikát, biztosítani a közigazgatás és a város hatékony működését. A feladatkör eleinte sok helyen képlékeny volt, hiszen nem születtek még meg azok a felsőbb szintű jogszabályok, amelyek pontosan definiálták az egyes területeket. Később ez tisztázódott, sőt, azt lehet mondani, hogy folyamatosan bővült, elsősorban hatósági feladatokkal. Egyáltalán nem nevezném „könnyű” pályának, hiszen egy város működtetéséhez számtalan jogszabály ismerete szükséges, a legkülönfélébb területeken, szakosodás nélkül. Ráadásul, amennyiben az ember jól végzi a munkáját, abból a lakosság relatíve keveset érzékel, hiszen nem látványos dolgokról van szó.
Ez a későbbiekben változott?
A 2000-es évek végétől felgyorsult a centralizáció, amelynek során az ún. körzetközponti jegyzőknek, így nekem is, folyamatosan nőtt a hatáskörünk. Ez a folyamat készítette elő a járási rendszer 2013-as bevezetését, amikor is a hatósági feladatok (például a szabálysértések, a földhivatali ügyek, gyámügyek és legutóbb ez építési engedélyezések) átkerültek a kormányhivatalokhoz. Ez a gondolat egyébként nem annyira új keletű, már a Horn-kormány idején hozzáfogtak a kidolgozásához, azonban korábban nem sikerült keresztülvinni.
Mi motiválta, amikor beadta a pályázatát?
1985-ben és 1988-ban is kaptam komolyabb ajánlatokat, dolgozhattam volna a megyei közigazgatásban, de nem vállaltam. 1990-ben ugyan megfordult a fejemben, hogy ügyvédi irodát nyissak, megjegyzem elsősorban azért, mivel a feleségem szintén a városházán dolgozott, az új rendszerben pedig célszerűnek láttuk ezen az állapoton változtatni. Ő végül Tabdiban pályázta meg (sikeresen) a jegyzői állást, ezek után döntöttem úgy, hogy én pedig itt, Kiskőrösön fogom. Az ok egyszerű, az egyik városalapító családból származom, szerettem ezt a várost, és szerettem itt dolgozni. Szakmailag felkészültnek tartottam magam a feladatra, bíztam a képességeimben, és tudtam, hogy alkalmas lennék a pozícióra.
Számított arra a bizonyos egyhangú támogatásra?
Hárman voltunk pályázók. Ellenfeleim 1-1 szavazatot kaptak, én 17-et. Annak ellenére, hogy bíztam a pozitív végkimenetelben, ez a szavazattöbbség természetesen meglepett.
„Nem árt, ha a jegyző a pártonkívüliséget képviseli” – mondta 1991-ben. Mennyire nyomta rá a politika a bélyeget a testületi munkára?
Úgy gondolom, hogy az eleinte valóban „hangos” politizálás is leginkább a választóknak szólt, a lényegesebb kérdésekben közeledtek az álláspontok, ha másért nem, hát azért mert közeledniük kellett. Ennek bemutatására egy példát szeretnék elmesélni. Azt hiszem rögtön a kinevezésemről is döntő testületi ülésen az MDF képviselői részéről érkezett egy javaslat, hogy akárcsak az intézményvezetőknek, a polgármesteri hivatal dolgozóinak is fel kell mondani, álláshelyeiket pedig pályázat útján kell betölteni. Az indítvány mögött természetesen ott volt a nagypolitikai szál. Arra azonban nem gondoltak, hogy ez milyen hatással lenne a közigazgatásra, ráadásul pont akkor, amikor zajlott a rendszerváltás folyamata. Jól működő hivatal nélkül a közigazgatás működésképtelenné vált volna. A viták lecsillapodása után szót kértem, és javasoltam, bízzák meg a jegyzőt, hogy a soron következő ülésre terjesszen elő javaslatot a hivatal átszervezésére. A hivatal további szakszerű működését, a személyi kérdések rendezését is biztosító előterjesztést a képviselőtestület a következő ülésen gyakorlatilag vita nélkül elfogadta.
A város bevételei hogyan alakultak, mekkora volt a mozgástér?
Cseppet sem volt egyszerű a helyzet. A bevételkiesés hatalmas volt, a helyi ipar tulajdonképpen szétesett. A korábbi állami támogatások elmaradtak. A városnak azonban működnie kellett. Ebben a környezetben az önkormányzat által fenntartott intézmények, úgymint az iskolák, a könyvtár, a művelődési ház, az egészségügyi és szociális intézmény, stb. vezetői megpróbáltak többletforráshoz jutni, ehhez pedig esetenként megszerezték egy-egy képviselő támogatását. Mivel ismertem a város pénzügyi helyzetét, és tudtam, nem állnak rendelkezésre a szükséges anyagi források, ezért ezeket a törekvéseket igyekeztem megakadályozni. Rövidtávon nagyon népszerűtlen intézkedések voltak, de igen hamar rájött mindenki: egész egyszerűen erre volt lehetőség. Más kérdés, hogy a későbbiekben a polgármesterek sok esetben tudtak erre építeni. Ha nem sikerült valamely, esetenként túlzó ígéretüket végrehajtani forráshiány miatt, akkor mondhatták, azért nem lehet, „mert a jegyző nem engedi.”
Mondták?
Hogyne! Eleinte még talán zavart is, de egy idő után nem foglalkoztam vele. A legfontosabb, és ez különösen igaz az első testület időszakára, hogy egyensúlyban kellett tartani a költségvetést, nem pedig elindulni az eladósodás felé.
„A jegyző, ha nem ért egyet a testület határozatával, akkor különvéleményét a testületi ülés jegyzőkönyvéhez csatolhatja.” Sor került a működése alatt ilyenre?
Ez kifejezetten egy indítvány törvényességének kérdésessége esetére vonatkozik. Nem emlékszem pontosan, hiszen a huszonkét éves hivatali időm alatt nagyon sok jegyzőkönyv készült. Azt viszont tudom, hogy nem egyszer emeltem szóbeli kifogást egy-egy előterjesztéssel, módosító javaslattal kapcsolatban, ilyenkor hivatkoztam is az említett mondatra, miszerint amennyiben elfogadják, különvéleményt fogok fűzni hozzá.
Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselőtestület időszakának egyértelmű sikerei?
Egyértelmű sikernek írható le, hogy megalapozta a város új rendszerű működését, ráadásul itt az első pillanattól kezdve demokratikus körülmények között zajlott az átalakulás! Akkoriban ezt nem minden kistelepülés mondhatta el. Már az alakuló ülés is kulturált hangnemben, a parlamentáris formákat betartva, értelmes párbeszéd közepette zajlott le. Ez a formalitás aztán kihatott a háttérmunkára, a bizottságokra is. A formák pedig, mint tudjuk, befolyással vannak a tartalomra. Példának okáért Kiskőrösön már ekkor és ezt követően is jellemző volt az előre gondolkodás. Hogy nem akkor próbáltunk cselekedni, amikor már baj van, hanem megpróbáltuk ezt a bajt elkerülni. Szintén sikerként értékelem, hogy a város „halmozottan hátrányos” pénzügyi helyzete ellenére sikerült az önkormányzat gazdálkodását stabilizálni. A 2000-es évektől már elmondhatjuk, hogy talpra állt Kiskőrös, és én úgy látom, hogy amennyiben munkaerő lesz, a fejlődés is biztosított.
30 év elteltével már a kritika sem ritka, ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli a mából visszatekintve?
Felidézve az akkori időket, biztos vagyok benne, hogy nem voltam megelégedve a rendszerváltás körülményeivel. Túl sok politika, túl sok mellébeszélés, túl sok „színház”… Torgyán József volt ennek a mestere egyébként. Több szakmaiságot, több alázatot és tiszteletet vártam volna a közügyekben. Eltelt harminc év… Most leginkább azt mondanám, ha úgy állnának hozzá a politikusok a dolgokhoz, mint akkoriban, az nem is lenne olyan rossz.
Turán István
Fényképek: Kincses Photography
