Nincsenek könnyű helyzetben ezekben a hetekben, hónapokban az oktatási intézmények.  Egyre több család érintett a koronavírus-járványban a diákok és a pedagógusok részéről is. A november 16-20-i héten a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában 13 osztályban rendeltek el online oktatást, egy pozitív eset miatt. Ugyanakkor az intézmény vezetése előre is tekint, hiszen a jelenleg nagycsoportos óvodások szülei már gyakran érdeklődnek a beiskolázás kapcsán, a személyes találkozások korlátozása miatt azonban nehezebb az információ áramlása. Erről is beszélgettünk Grausza Jánosné tagintézmény-vezetővel.

-Hirdetés-

 

Mit lehet tudni a beiratkozás részleteiről? 

2021 április közepén lesz a beiratkozás, melynek pontos szabályairól egyenlőre nem tudunk tájékoztatást adni. Az aktuális vírushelyzet határozza majd meg a tennivalókat. Ami biztos, hogy a mostani negyedikes tanító nénik lesznek az elsősök osztályfőnökei, név szerint Csepediné Szomor Krisztina, Néző Sándorné és Rohoskáné Sinkovicz Mariann. A tagozatok változatlanok, tehát az „a” osztály az énekes, a „b” a német nemzetiségi, a „c” pedig a TÉT-es (természetismeret és technika) osztály lesz. Nem dőlt még el, hogy melyik osztályfőnök, melyik tagozatot viszi majd, de erről is tájékoztatni fogjuk a szülőket még a beiratkozás előtt. Nagyon fontos kérdés minden évben a nyelvtanulás mikéntje. Az „a” és a „c” osztályban 1 tanítási és 1 szakköri (tehát heti 2) órában tanulják az angolt, majd a felső tagozaton az emelt óraszámú csoportban heti 5 órában. A „b” osztályban pedig heti 5 német óra van  már elsőtől kezdve és 1 népismeret óra. Törekszünk mind a két nyelv esetén a csoportbontásra.

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a helyi médiában a hír, miszerint a Petőfi úton új szárny építését tervezik. Mit lehet erről tudni?

Sajnos nehéz most bármit is hosszú távon előre tervezni, de mi rendületlenül dolgozunk a bővítés megvalósításán. Reményeink szerint 2022-23-ra készülhet el, tehát a tavasszal beiratkozók már élvezhetik minden előnyét. Terveink szerint kialakítunk két olyan tantermet, melyeket összenyitva néptánc órákra, énekkari próbákra, klubdélutánokra, ünnepi műsorokra is tudunk használni. Ezen kívül természettudományos szaktanterem kialakítását tervezzük, a felső szinten pedig csoportszobákat hozunk létre, melyek nyelvi laborként működhetnek a német és az angol nyelvet tanulók örömére. A nyelvoktatás mellett nagy gondot fordítunk a tehetséggondozásra is, és itt elsősorban a matematika iránt érdeklődő és abban tehetséges gyerekek felkarolására gondolok. Régi tervek ezek, melyeket sajnos a matematika tanárok kis létszáma miatt nem sikerült eddig megvalósítani. Nagy örömünkre egy alsós kolléganő most iratkozott be a tanítóképző e műveltségi területére, és a tervek szerint tanulmányait majd egyetemen is folytatja, így bátrabban gondolhatunk arra, hogy 4. osztálytól tehetséggondozó csoportot indítunk. Az új épületszárnyban egy olyan csoportszoba is helyet kap majd, ahol az online lehetőségeket kihasználva tanulják a tehetséges gyerekek a matematikát.

Kapcsolódó cikk
Hamarosan új épülettel bővülhet a KEVI – Petőfi Sándor Általános Iskolája
Hamarosan új épülettel bővülhet a KEVI – Petőfi Sándor Általános Iskolája
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen elhangzott: a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum igazgatója, Szentgyörgyiné Szlovák Mária...

Személy szerint nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy az intézmény több alsós pedagógusa elvégzett egy képzést, mely a Polgár Judit nevével fémjelzett Sakkpalota Program beépítését segíti az oktatásba. Tudhatunk többet erről?

A Sakkpalotás képzést majdnem minden tanítónk elvégezte. A sakk az egyik valaha volt leghatékonyabb képességfejlesztő eszköz, amelynek segítségével a gyerekeket az óvodáskor végén, iskolás kor elején be lehet vezetni a tudatos ismeretelsajátítás világába. Nemcsak a matematikában, a logikában és a problémamegoldásban, hanem az olvasás és a szóbeli kifejezés terén is erősödnek.

Nem sokban hasonlít ez a tanév a megszokottakhoz. Lehet azért valamennyire a hagyományoknak megfelelően megélni a mindennapokat itt az iskolában?

Nagyon nehéz bármit is tervezni a jelenlegi helyzetben. Nehéz előre nézni, szakmai oldalon és az építkezés kapcsán egyaránt. Nagyon  bizonytalannak érzem a helyzetet. A hagyományos programjainkat osztályszinten tartjuk csak meg, többre most nincs lehetőség. Így volt mesemaraton a Népmese Napján, amit rajzversennyel és kiállítással koronáztunk meg. Lapbookokat készítettek a napközis csoportok az Állatok Világnapjához kapcsolódva, ezekből is rendeztünk egy kis kiállítást az aulában. Tartottunk őszi szüreti témanapot, és Márton-napot is, most pedig legutóbb a szakmák hetéhez kapcsolódva a szüleik munkájáról, hivatásáról rajzoltak a gyerekek. Folyamatban vannak a továbbtanulási tájékoztatók, osztályfőnöki órák természetesen online formában, és rengeteg versenyre is neveztünk, de ezek is csak a világhálón zajlanak jelenleg. 

 

Írta és a képeket készítette: Subáné Kiss Krisztina
Kiemelt kép: VIRA.HU Archív 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (8 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira