Lupták György evangélikus lelkészt, nyugalmazott esperest Kiskőrösön senkinek sem kell bemutatni. 1983 óta szolgálja a gyülekezetet, idén 40 év lelkészi szolgálatot követően vonult nyugdíjba. Emellett aktív közéleti szereplője városunknak, számos nagysikerű egyházi és zenei rendezvény szervezője, a díszpolgári cím birtokosa, azt azonban talán nem mindenki tudja róla, hogy képviselőként tagja volt az első szabadon választott testületnek 1990 és 1994 között. Erről az időszakról beszélgettünk.
Hogyan mutatná be egy mai fiatalnak a 30 évvel ezelőtti Lupták Györgyöt, aki mielőtt önkormányzati képviselő lett, már 7 éve a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezet lelkésze volt?
Az az igazság, hogy engem mindig is érdekelt, hogy úgymond mi történik a világban, és érdekelt a politika is. Ezt egyébként otthonról hoztam magammal, édesapám szintén ilyen ember volt. Ahogyan arra az időszakra emlékszem, nos, leginkább az maradt meg, hogy rettentő lelkesek voltunk, én is, és a feleségem is. Nem feltétlenül csak a rendszerváltás miatt, már a romániai események kapcsán megmozdult valami (ti. 1988-ban hatalmas tömegtüntetésre került sor a budapesti román nagykövetség előtt Nicolae Ceaușescu erőszakos kisebbségpolitikája ellen). A napról napra változó helyzetben sokszor csak ültünk a tévé előtt és nem győztük figyelni mi is történik. Akkor ezt persze így nem mondtuk ki, de úgy éreztük, hogy itt valami nagynak, és valóban történelmi dolognak a részesei vagyunk.
Az 1990-es önkormányzati választásokon függetlenként indult, de a Magyar Demokrata Fórum (MDF) támogatásával.
Így igaz. Pedig nem igazán voltam az a típus, aki saját elhatározásából kiáll a nyilvánosság elé és arra kéri az embereket: „Itt vagyok, engem válasszatok!” Úgy emlékszem megkerestek ezzel a lehetőséggel, hiszen, furcsa kimondani, de volt egy olyan vélekedés akkoriban, hogy a papok tisztességes és szimpatikus emberek. Ehhez bizonyára hozzájárult az is, hogy az előző negyven évben az egyházak és a lelkészek nem voltak éppen a rendszer kegyeltjei. Mindenesetre engem is magával ragadott a város pezsgése, és vállaltam, pedig akkor mindössze hét éve éltem Kiskőrösön.
Melyik körzetben szerzett egyéni mandátumot? Milyen volt akkoriban a kampány?
A 3. választókerületben, ez akkor jórészt a központot jelölte, de a templom és környékétől kezdve ide tartozott a Mészáros utca is, egészen a vasútállomásig. A konkrét kampányrendezvényekre nem emlékszem, a szórólapozásból viszont én is kivettem a részem.
Két interjúrészletet emelnék ki, mindkét állítást ön mondta, az egyiket még 1992-ben: „Az MDF-nek vagyok a tagja, ami időnként gondot okoz, mert híveink többsége inkább kisgazda érzelmű.”
A választás környékén még nem léptem be a pártba. Az MDF gyűlések Matusik Istvánnál voltak, de Varga Endrére is jól emlékszem az akkori tagok közül. Utólag csatlakoztam hozzájuk, mert azt gondoltam, ha már a támogatásukkal képviselő lettem, akkor úgy korrekt, hogy pártszínekben is melléjük állok. Abban a bizonyos „függetlenségben” egyébként sohasem hittem, ma sem hiszek. Ugyanígy sohasem szavaztam tartózkodással, mivel úgy gondoltam, ha már felkészültem, akkor van valamilyen véleményem az adott témáról, egyetértek, vagy nem értek egyet vele.
Visszatérve az interjúrészletre, mai fejjel valóban nem csatlakoznék politikai párthoz. Nem konkrétan az MDF-hez, hanem általában véve. Akkor ezt nem gondoltam végig, de a belépésem okozott konfliktust köztem és a presbitérium tagjai között. Kiskőrös a múltját tekintve agrárjellegű település volt, így nem csoda, ha a gyülekezet tagjai között leginkább a kisgazda nézetek voltak népszerűek. Ma már úgy gondolom, egy lelkész nyugodtan politizáljon, de azt ne párttagként tegye.
A másikat részlet 1994-ből származik: „az első két évre nem vagyok igazán büszke, jócskán túlpolitizáltuk…”
Ezt most is vállalom. Túl keveset foglalkoztunk a város ügyeivel, nagypolitikai viták voltak jellemzőek, főként az MDF és az SZDSZ között, ez pedig megosztotta a testületet. Például a kinevezéseknél sok esetben nem néztük, hogy ki milyen ember, vagy milyen kvalitásokkal rendelkezik, hanem, hogy milyen tisztséget töltött be „régen”. Utólag úgy gondolom, ezek nem mindig voltak jó döntések.
Két bizottságban is benne volt, előbbaz Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja, végül a ciklus második felében a Kulturális és Sportbizottság elnöke lett.
Arra, hogy az elsőbe hogyan kerültem pontosan nem emlékszem, de talán olyasmi volt a háttérben, hogy úgy gondolták az egyházi ember a szociális dolgokban több affinitással rendelkezik. Sajnos a növekvő munkanélküliség miatt ekkoriban nagyon sokan fordultak hozzánk segélyért.
A kulturális bizottságban jobban éreztem magam. Meghatározó volt számomra elnökként, hogy ekkoriban indultak be a testvérvárosi kapcsolatok. A városi fúvószenekar például Krimpenben fel is léphetett. Nagyon emlékezetes számomra továbbá, amikor Stadler Józseffel tárgyaltunk, hogy Kiskőrösön építse meg a stadionját. A helyi foci ekkoriban nagyon jól ment, ő pedig elvitte a csapatot Akasztóra. Egy hétköznap jártunk nála, próbáltuk meggyőzni, de ő valami olyasmit mondott: „ha a gyerekeim libákat fognak terelgetni a stadion gyepén, akkor is Akasztón építem meg.”
1995-ben ugyan még külsős tagként részt vett a kulturális bizottság munkájában, ám a nyár folyamán lemondott erről a pozícióról. Mi volt az oka?
Nem értettem egyet az iskoláktól való forráselvonásokkal.
Hogyan valósult meg Kiskőrös második világháborús emlékműve?
Ebben az egyház is kivette a részét, főleg a nevek összegyűjtéséből. Nagyon sok adomány érkezett, de aztán nem úgy valósult meg ahogyan én gondoltam. Egy szobrot szerencsésebbnek tartottam volna, a bizottsági tagokkal Budapesten is jártunk egy művésznél, de végül a mai alkotás készült el.
Mi volt a jellemző a gyülekezeti életre 1990 után?
Nagyon látványos volt minden értelemben. Először volt egy hatalmas emelkedés, ezt követte egy legalább akkora zuhanás. Például a kilencvenes években sokan megjelentek a templomban, akik korábban nem mertek, és ezt többen a fejükre is olvasták nekik. Én nem így álltam hozzá, és ma is úgy gondolom, hogy nem tudunk, de ne is akarjunk mások helyett bátrak lenni. A keresztelések számában is volt egy jelentős emelkedés, ami viszont elszomorított, hogy aztán ezek a számok nagyon gyorsan vissza is álltak az eredeti állapothoz.
Fantasztikus dolog volt viszont az egyesületalapítás. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületen keresztül nagyon sok fiatalt sikerült elérni. Ahhoz képest, hogy a teológián nekünk még azt tanították a missziós munkára nem is lesz szükség, hát, elég jelentős változás volt. A KIE remek dolognak számított a maga idejében, sajnálom, hogy ez a nagy lelkesedés mára alábbhagyott. Viszont nem gondolnám, hogy a mi hibánkból történt, egyszerűen a fiatalok ingerküszöbe lett sokkal magasabb a kinyíló lehetőségek közepette. Még az 1997-es Ten Sing Fesztivál előtt, ami egyik legjobban sikerült rendezvényünk volt, meghívtunk egy norvég fiatalokból álló csapatot. Ők péntektől vasárnapig az imaházban tartottak egy kurzust, és erre bejött 150 helyi fiatal. Hétvégén. Össze is hoztak egy nagyon jó koncertet, a fél nagytermet ki kellett pakolni, annyian voltak. Ha ma azt mondanám, gyerekek, jön hozzánk tíz norvég zenész, gyertek el megnézni őket, ugyan hányan jönnének?
Akkor még nem gondoltak arra, hogy evangélikus iskolája legyen a városnak?
Természetesen felvetődött a gondolat. Kiskőrösön 1720-tól egészen 1948-ig létezett evangélikus oktatás, 1990-et követően pedig lehetőség nyílt az államosított intézmények úgymond visszaigénylésére. Mi ezt Szabó Vilmos lelkésztársammal szerettük volna megtenni, azonban sem az idő, sem a körülmények nem voltak alkalmasak. A téma megosztotta a helyi közvéleményt és ebben a politikának is volt sara bőven, ráadásul akkor volt a Dabas-Sári ügy, amelynek az lett a vége, hogy az iskolát fallal választották ketté, lett egy katolikus, és lett egy állami része neki. Emellett a kor liberális sajtója is alaposan elverte rajta a port. A mi esetünkben a Petőfi iskoláról volt szó már akkor is, azonban a nevelőtestület heves tiltakozása miatt végül letettünk róla. Viszont, és ezt írásba is adtuk, a történelmi jogról és a szándékról nem mondtunk le. Később az Úristen meghallgatott, de ez már egy másik történet.
Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselő-testület időszakának egyértelmű sikerei?
Konkrét intézkedést jelenleg nem tudnék mondani, de amit már korábban is említettem, az a bizonyos szabadság, a szabad viták lehetősége, hogy akartunk és tudtunk is szabadon politizálni, az egy nagyon jó dolog volt. Én 1953-ban születtem, életem nagyobbik részét a kommunizmusban éltem le, tehát van viszonyítási alapom.
Emlékszik-e olyan dologra, amelyet nem sikerült megvalósítani, pedig nagyon szerette volna?
A stadion. Nem én voltam az egyedüli, aki bánta, hogy nem itt épült meg.
30 év elteltével már a kritika sem ritka, Ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli manapság?
Akkoriban természetesen pozitívan éltem meg, ma azonban úgy gondolom, hogy nem volt elég radikális. Azok a bizonyos kiegyezések, háttéralkuk a jobb és baloldal között nagyon sokat ártottak a folyamatnak.
Turán István
Kiemelt kép: https://vira.hu/2019/08/23/a-legmagasabb-allami-kituntetesben-reszesult-luptak-gyorgy/
Fényképek: Kincses Szilvi, Lupták György
