„A polgárok mindannyian saját érdekük, meggyőződésük, világnézetük, tapasztalataik, és nem egyszer érzelmeik alapján hoznak döntést, mondanak véleményt közügyekben. Ez alól nem menetesek a képviselők sem.” Interjú Varga Endre László egykori kiskőrösi önkormányzati képviselővel.
Történész, történelemtanár, a kiskőrösi MDF egyik alapítója, országgyűlési képviselő-jelöltje. Varga Endre László közel négy évig volt az első szabadon választott képviselő-testület tagja, mielőtt egy ösztöndíj elnyerése következtében elköltözött városunkból. Azóta leginkább a lengyel-magyar kapcsolatok kutatójaként öregbíti szakmája hírnevét, legutoljára éppen az 1920-as varsói csata magyar vonatkozásait tárta a nyilvánosság elé. A rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából az akkori időkről kérdeztem.
Ha jól tudom, a helyi MDF szervezet alakult meg elsőként Kiskőrösön, 1988 decemberében. Mesélne a megalakulás körülményeiről, illetve arról a bizonyos kamaratermi gyűlésről, ahol Lezsák Sándor is felszólalt? Kik voltak az alapítók? Számítottak a teltházas érdeklődésre?
1988. december elején volt a nyilvános bemutatkozása a pár nappal korábban megalakult MDF-nek. 10 alapító tagnak kellett lenni, ezt írta elő az ideiglenes Szervezeti Szabályzat. A tíz alapító tagból most csak néhányat sorolnék fel: Körmendy Ferenc nyugalmazott állomásfőnök, Dr. Rónaszéki Aladár reumatológus főorvos, Dr. Gregus Ferencné könyvtáros, Nagy Tamás, Nemestóthy György mezőgazdasági mérnök, Kósa Gyula szőlőtermelő. Matusik István, akivel az országgyűlési és az önkormányzati kampányt csináltuk végig, 1989 januárjában lépett be, dr. Pohankovics István az MDF-nek, és a Kisgazdapártnak is tagja volt kezdetben. A művelődési ház kamaratermében tartottuk a bemutatkozást, Lezsák Sándor részvételével. Mindenki kapott kitűzőt, mégpedig azért, hogy szokjunk hozzá önazonosságunkhoz és vállaljuk mások előtt magunkat. A nevét, lakcímét minden érkezőnek megkérdeztük, fel is írtuk, s a bemondása alapján írtuk meg neki a kitűzőt. Így lehetett lassan-lassan áttörni az öncenzúrát is (amely ma mintha visszatérőben lenne). Én MDF rendezvényen először 1988. október elején, a szegedi József Attila Tudományegyetemen szervezett fórumon vettem részt: az ottani résztvevők közül ma már csak Andorka Rudolfra, a nemzetközi tekintélyű szociológusra, a Marx Károly Közgazdasági Egyetem 1990 utáni rektorára emlékszem. Ezután egy héttel, 10 nappal Lakitelken a helyi szervezőknek tartott megbeszélést Lezsák Sándor. Kiskőrösön este 6-ra hirdettük meg a gyűlést, háromnegyed 6-kor alig néhány ember lézengett az utcán, valamint a művelődési ház körül. A teremben senki sem volt a szervezőkön kívül. 6 óra után pár perccel megérkezett dr. Oláh Pál, a Városi Tanács elnöke, majd 15 perc múlva tele lett a terem. Az épületbe történő belépés előtt mindenki, aki el akart jönni, sétálva megfigyelte jönnek-e az emberek és van-e rendőrség. A kis Kőrösi lap első száma, amely választási lapként indult, ekkor még nem létezett, így nem tudósíthatott az eseményről. Megnyitó beszédem ma is megvan. Ezután bárki hozzászólhatott. Szó esett 1956-ról, az ország-, a város jelenéről és jövőjéről. Részleteket azért nem tudok mondani, mert a magnószalag, amelyre felvettük az egész estét időközben elveszett. A tanácselnök nem kapott kérdést, de végig türelemmel hallgatta a teremben elhangzottakat. Szó esett arról is például, egy kiskőrösi gazdától hallottuk, hogy 1944 őszén savanyú káposztát tettek el télire a családban, de akkor még nem gondolták, hogy kevés lesz, mert az orosz katonáknak is fog ízleni. Másoló gépünk nem volt, a Major építő-tervező irodába jártunk fénymásolni, ahol dr. Juhász Endre az SZDSZ képviseletében másolta a saját programjukat. Tanácsokat, anyagi segítséget kaptunk dr. Puskás Nándor ügyvéd úrtól (elhalt 1994 februárjában) és Kelemen Jánostól, Amerikából hazatelepült honfitársunktól (ő is elhalt már).
1990-ben 39 évesen döntött úgy, hogy az Magyar Demokrata Fórum (MDF) színeiben elindul az első szabad önkormányzati választáson. Milyen ember volt az akkori Varga Endre? Mi volt a polgári foglalkozása?
1980 óta Kiskőrösön a 621. sz. szakmunkásképzőben tanítottam történelmet. Alattvalóként, majd polgárként a mai napig érdekel az ország és a világ sorsa. A tanításon kívül minden nyáron jártam könyvtárba, levéltárba. Azokat az anyagokat, amelyeket kutatni szerettem volna, rendszerint nem kaptam meg, de amit megkaptam, azzal lettem gazdagabb. Tudomásul vettem azt, amit a több millió magyar: a politikába nem szólunk bele, a rendszert nem bíráljuk, hatalmát és legitimitását nem kérdőjelezzük meg, elvégezzük a munkánkat és a magánéletünk a miénk. Abba párt nem szólt bele. Békén hagyott bennünket. Önfeladó kompromisszumra sosem voltam hajlandó. Viseltem is a következményeit, de ez a magánéletem része, nem ide tartozik. Alkalmazkodtunk, mert élni és megélni kellett. Éreztem a sok-sok hazugságot, mellébeszélést, a szólás- és gyülekezési szabadság hiányát, ugyanakkor tanítottam is ezeket, tudniillik, hogy mennyire fontosak ezek a dolgok már a reformkor óta. Mégsem lehetett tenni ezek hiánya miatt semmit. 1988-tól aggódva figyeltem a változásokat, kezdetben, lassan-lassan, majd felgyorsulva követték az események egymást itthon és külföldön egyaránt. Aggódva, mert 1956-ban is a nagyobb szólásszabadsággal kezdődött, a Petőfi köri nyilvános vitákkal, s lám mi lett a vége! Amikor a Magyar Nemzet lehozta a Lakiteleki Nyilatkozatot, elolvastam, és elhatároztam, hogy nyomban belépek. Mégpedig azért, mert nyíltan, hihetően és őszintén hangzott a nyilatkozat minden szava és alkotmányos úton javasolta az ország problémáinak megoldását. Hát így kezdődött az én, és sokak a közéleti szereplése.
Eredetileg Ön indult volna tavasszal az országgyűlési választásokon is, mint az MDF jelöltje, a második fordulóban azonban több jelölttársával együtt visszaléptek dr. Pohankovics István javára, aki így legyőzte Morvai Ferencet. Egyéni döntés volt? Miért pont Pohankovics mellett álltak ki?
A MDF alapító tagjaként e párt színeiben indultam. A polgárok vagy a jelölt személyére szavaznak, vagy a párt a szimpatikus, vagy mindkettő, vagy egyik sem. A 4. helyen végeztem az első fordulóban. Mindenki visszalépett és kérte választóit, hogy dr. Pohankovics István kisgazdapárti jelöltre szavazzanak a második fordulóban. Utólag úgy vélem, ha az Izsákon lakó 56-os forradalmárt indítja a MDF, nem pedig engem, neki lett volna esélye, hogy az első fordulóban második legyen, és a másodikban legyőzze Morvait. Akkor azonban a MDF elsősorban saját jelölteket indított országszerte. A valóság viszont azt diktálta, hogy Pohankovics István támogatásával lehetett kizárólag megakadályozni, hogy ne a „Petőfi kutató” Morvai legyen a térség országgyűlési képviselője, aki megígért mindent a választókerületben (fát hozat Ukrajnából a lakosságnak, traktorokat fognak a gazdák kapni, mondta Kecelen stb.) és fölényesen nyerte az első fordulót. Pohankovics véleményem szerint 4 éven keresztül nagyon jól helyt állt, mint országgyűlési képviselő, és mint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára is.
Az önkormányzati választásokon végül pártlistán szerzett mandátumot, emellett ön volt az MDF kampányfőnöke. Hogyan kell elképzelni a korabeli kampányt?
Az önkormányzati választások kampánya szerényebb volt, mint az országgyűlési, de nem volt kevésbé fontos. Matusik István volt ott a kampányfőnököm. Helyi és nem országos ügyek volt a középpontban. A kampányban – amennyire 30 év távlatából jól emlékszem – nem voltak személyeskedések, lejárató cikkek a helyi sajtóban. Az önkormányzat működése alatt már igen. Mégis, összevetve a mára kialakult politikai kultúrát, és kommunikációt, a parlamenti felszólalásokat és egyes lapok tudósítóit, az összehasonlításban véleményem szerint az 1990-es képviselők jönnek ki jobban. Akkor távoli cél volt az Európai Unió – az egyesült Európa, nem pedig az Európai Egyesült Államok – mindannyian tanulva gyakoroltuk a demokráciát, a többpártrendszeres politikát. Kiadtunk egy választási MDF újságot, amelyben bemutattuk jelöltjeinket és programunkat. A városi könyvtárban lehetséges, hogy megtalálható. Három képviselői helyet szereztünk: Matusik István, Dr. Rónaszéki Aladár és én kerültünk be a testületbe. dr. Szenohradszki Bélát a képviselőtestület választotta. Vitáink ellenére a személyes kapcsolatom jó volt vele, hisz Béla korábban MDF-es volt. Polgármesterként az önkormányzatot és a város ügyeit kulturáltan és tudása, ismeretei szerint jó szándékkal vezette, amíg végzetes autóbalesetet nem szenvedett. Képviselőtestületi felszólalásomban megemlékeztem róla.
Az új testületben a kulturális bizottságban munkálkodott. Milyen munka zajlott ebben a bizottságban?
Kérdések és feladataink voltak bőven. Például, maradjanak-e az 1990 előtt kinevezett iskolaigazgatók, a GAMESZ igazgatói pályázatának kiírása, kisegítő iskolában kosárfonó tanfolyam, a helyi lap finanszírozása részben az önkormányzat által (Sinkovicz László fő- és felelős szerkesztő gondjait nem irigyeltem), a Roma tánccsoport finanszírozása. Említek azért egy extrém esetet is: egy alkalommal téma volt fehérneműbolt nyitása a művelődési házban! A külkapcsolatokat tekintve Tarnow városával folytattuk már a tanácsrendszerben is fennálló kapcsolatokat. Akkor azonban sokkal többrétű volt az együttműködés. A Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola diákjai továbbra is szakmai gyakorlatukat Tarnowban töltötték, míg a tarnowiak nálunk. Jó kapcsolatban volt a Bem József Általános Iskola és a tarnowi testvériskola között is. Ezeknek a kapcsolatoknak voltam a gesztora, egyúttal tolmácsolási feladatokat is elláttam.
Felmondás a régi intézményvezetőknek, utcanév átkeresztelések, intézményi összevonások, átszervezések. A sajtóban megjelent írások alapján nem voltak valami népszerű döntések…
A személyi kérdések mindig fájdalmas dolgok, főleg annak, akit érintenek. A képviselőtestület 1990. decemberi ülésén felmondott az iskola- és intézményvezetőknek. Ezt a döntést a polgármester 1990 karácsonya és január 3-a között önhatalmúlag, megsértve a szervezeti és működési szabályzatot, visszavonta (jogi következmények nélkül). Végül is a tantestületek titkos szavazással döntötték el, hogy ki marad, ki megy. 2/3 és 1/3 arányban történtek a szavazások a tantestületekben, mindenki maradt. Mint mindenütt másutt, nálunk is vitákkal jártak az utcanév átkeresztelések, de szükség volt rá. A régi rendszer után szimbólumait és szobrait is el kellett távolítani. Máig jól emlékszem dr. Juhász Endre képviselőtársam azzal érvelt ellene, hogy a változást be kell íratni a személyi igazolványba és egyéb személyi nyilvántartásokba stb. ez pedig sok felesleges időbe kerül a polgároknak. Azután mégis sikerült keresztülvinni.
Hogyan látja, valóban „túlpolitizálták” a ciklus első két évét?
Gondoljon bele Ön, gondoljanak bele a kiskőrösi polgárok, az akkoriak, akik még élnek, és a mostaniak, akiket érdekel a közélet (a fiatalokra is gondolok), hogy 1990-ben milyen ismeretlen világban találtuk magunkat! Tapasztalatok és gyakorlat nélkül. A tanulópénzt meg kellett fizetni. A polgárok mindannyian saját érdekük (a politikai pártok érdekképviseletek is! – sőt főleg azok), meggyőződésük, világnézetük, tapasztalataik és nem egyszer érzelmeik alapján hoznak döntést, mondanak véleményt közügyekben. Ez alól nem menetesek a képviselők sem.
1994. január végén elköszönt a testülettől és a választóktól. Mi állt a döntése hátterében?
Féléves tudományos ösztöndíjat nyertem az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatán levéltári kutatásokra Varsóban. Ezt választottam. Nem lett volna értelme Varsóból havonta hazajárni a testületi ülésekre, ezért a mandátumomat visszaadtam. Helyettem listánkról Bagi László református lelkész úr került a helyemre.
Hogyan értelmezze a mai olvasó a következő gondolatmenetet: „Munkám során részese voltam jó és rossz döntéseknek egyaránt. […] Részese voltam függetlenül attól, hogy az adott kérdésben személyesen kezdeményeztem, szót kértem, vagy csak szavaztam. […] Ennek során Önökkel együtt tapasztaltam, hogy a pokol és a jó szándék nem egyszer egy”?
Ez nem szorul magyarázatra. Munkánk, életünk, tevékenységünk során, a köz- és a magánéletben is ki vagyunk téve jó- és rossz döntéseknek egyaránt. Senki sem tévedhetetlen. Amikor bárki közülünk képviseli a maga igazát, eleve ki van téve a tévedés lehetőségének. Tudomásul kell venni, hogy a képviseleti demokrácia többségi elvű. Az dönt, akinek több képviselője van, aki a választásokat megnyerte. Ezt most is, kezdetben is tudomásul vettem. A kisebbség tehát csak véleményezhet, javasolhat. Szavazhat is a döntéskor, de sohasem nyerhet. A felelősség persze a többségé, de azért az ellenzéknek akkor is felelős magatartást kell tanúsítania és konstruktív módon kell viselkednie, ha tudja, hogy kisebbségben van. Nem ígérhet fűt-fát, kolbászból kerítést, mert a hazudozás, a korrupció aláássa a közbizalmat s ez „útszéli rablók” és „szerencselovagok” hordalékává teszi országunkat és hazánkat.
Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselő-testület időszakának egyértelmű sikerei?
Mindig volt a városnak költségvetése, a hivatal és az alárendelt intézmények működőképesek maradtak. Így vagy úgy, de működtek. A katasztrofális munkanélküliséget nem sikerült kezelni megfelelően sem a városban, sem országosan, sem a kimúlt „létező szocializmus” utódállamaiban.
Emlékszik-e olyan dologra, amelyet nem sikerült megvalósítani, pedig nagyon szerette volna?
Az igazgatók kérdését, amelyet fentebb említettem, és az, hogy nem sikerült a közművelődésre, az oktatásra, a tömegsportra, a honvédelemre és az egészségügyre közel sem annyit fordítani, amennyit az minimum megérdemelt volna. A hadsereg létszáma folyamatosan csökkent, majd megszűnt. Ennek a pénznek egy jó részét az oktatásra, kultúrára, egészségügyre kellett volna fordítani.
30 év elteltével már a kritika sem ritka, Ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli a mából?
A demokratikus pártok 1990-es választási győzelme után úgy véltem, hogy kaptunk egy lehetőséget a történelemtől. Örültem a változásoknak. Voltak pártprogramok, de mi lesz a gyakorlatban, ezt kérdeztem magamtól. A vidék helyzete is a nagypolitikától függött. Létezett még a Varsói Szerződés, a KGST, igaz a szovjetek már kivonulóban voltak, de ott volt a gazdasági (22 milliárd dollár külső adósság) és a morális csőd. Nem értettem egyet a felelősségre vonás elmaradásával. Például Csehországban sem rakták tele a börtönöket kommunistákkal (ott is voltak, akik ezt megtették volna), hanem 10 évre betiltották a kommunista pártot. Volt vezetői felső- közép- és alsó szinten a közéletben 10 évig nem vehettek részt. Feloszlatták a régi titkosszolgálatokat, megtisztították a hadsereget és a rendőrséget. És a híres cseh iparvállalatok jó részét vagy megtartották állami tulajdonban, vagy részben állami tulajdonban, a többit pedig olyan jól sikerült privatizálni, hogy nagy része ma is ilyen vagy olyan formában, de működik. Utólag látom azt, hogy valami hasonlóképpen kellett volna eljárnunk. Persze, más ország, más történelem, más hagyományok… Szóval akkor is sikertelennek, félresikerültnek tartottam és tartom ma is a rendszerváltoztatást, ha tudom, több minden nem történhetett volna másként. Le volt papírozva. Horn Gyula nyíltan megmondta: „Megegyeztünk, nem? Átadtuk a hatalmat, felelősségre vonás nem lesz.” Ugrás volt a sötétbe. Tavaszi nagytakarítást ígért a MDF, nem lett belőle semmi. A szabadság és a demokrácia, a viszonylagos jólét, a közbiztonság, a rendőrség, az ügyészségek, a bíróságok törvény szerinti működése nélkül a kisember nem demokráciának hívja a mai állapotokat. A bíróságokban és az ügyészségekben nincs bizodalmam, annyi sok polgártársamhoz hasonlóan. Igaz-e ez, mennyire van valóságtartalma? Mindenki döntse el, hogy szerinte mi az igazság, mi a valóság, kinek van igaza. Utódaink világosabban fognak látni, mint mi magunk a XXI. század első harmadában. A hatalmon levők az elmúlt 30 évben, mintha teljesen elfelejtették volna, hogy a kormányzók hatalma a kormányzottak beleegyezésétől függ. Gondolok itt elsősorban a politikai szavahihetőségre és a korrupcióra.
Turán István
Borítókép: Magyar-lengyel konferencia a Parlamentben (2018)
Fényképek: Varga Endre László
Fotógaléria:
