November 25-én, az ENSZ nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából Varga Judit, Igazságügyi Miniszter, közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy a meglévő négy mellett, decembertől két új Áldozatsegítő Központ kezdi meg működését: a szegedi és a kecskeméti.

November 25
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja elnevezésű emléknapot, a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivisták már 1981 óta november 25-én tartják.

Az Igazságügyi Minisztérium részéről év elején meghirdetett Áldozatsegítés Éve program keretében idén megduplázták a hazai áldozatsegítő kapacitást.
2020. november 1-éig 9.693 hívást fogadtak az Áldozatsegítő Vonalon.
Az Áldozatsegítő Központokat 1.723 bajbajutott kereste meg személyesen, míg a Kormányhivatalok áldozatsegítő szolgálatát 1.042 ügyfél vette igénybe a mai napig.
 
Varga Judit, Igazságügyi Miniszter
Varga Judit felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki a vírushelyzetben vagy más okok miatt, nem tudja vagy nem akarja személyesen felkeresni Áldozatsegítő Központokat, hívja a hét minden napján, a nap 24 órájában ingyenesen elérhető Áldozatsegítő Vonalat a 0680/225-225-ös telefonszámon, ahol készséggel nyújtanak segítséget.

További információkat az Áldozatsegítő Központ honlapján, a vansegitseg.hu találhatnak.

2020 az áldozatsegítés éve

A magyar kormány különösen elkötelezett a családok, a nők, a kapcsolati erőszakot elszenvedők és a gyermekek védelme mellett. 2020 az áldozatsegítés éve, a magyar kormány kiemelt jelentőségű feladatának tekinti, hogy a zéró tolerancia jegyében határozottan és hatékonyan lépjen fel az erőszak valamennyi formájával szemben, és a bajba jutott, segítségre szoruló áldozatoknak megfelelő, egyedi igényeikhez igazodó segítséget biztosítson komplex intézkedéscsomaggal és következetes jogalkotással.
Magyarország Kormánya a cselekvésben hisz és egy biztonságosabb jövőért dolgozik.
Van hová fordulni segítségért!

Az áldozatsegítés hazai rendszerének és szolgáltatásainak bővítése és fejlesztése 2020 után sem áll meg. Vigyázzunk egymásra! 

-Hirdetés-

 

Van segítség!
Forrás: Varga Judit Facebook oldala, vansegitseg.hu
Kiemelt kép: iStock