Idén nyáron jelentette be Domonyi László Kiskőrös Város polgármestere és Mátyus Zoltán mérnök, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. ügyvezetője közös sajtótájékoztató keretében: megkezdődött a szenny-és csapadékvíz-elvezetési rendszer kialakítása a „Toyota utcájában”. Hol tart jelenleg a beruházás? Domonyi László polgármester tájékoztatott.

Mikor kezdődött el a beruházás, és jelen pillanatban hol tart?

Az érintett utca vállalkozói kerestek meg azzal a kéréssel, hogy nagy szükség lenne ebben az utcában is a szennyvízelvezetésre és a csapadékvíz-elvezetésre is. Erre a felkérésre gyorsan próbáltunk reagálni, ami 1 évünkbe került. Eljutottunk oda, hogy a szennyvízcsatorna az Izsáki út jobboldalán a hulladékudvar irányába készen van. Most a rákötéseket kezdjük el, ahol a vállalkozók már működő telephellyel rendelkeznek.

-Hirdetés-

Továbbá elkezdjük a másik oldalnak a szennyvízcsatorna kiépítését is, mert onnan is érkezett az ott élő dolgozó vállalkozások felől megkeresés. Nagyon örülök ezeknek, mert környezetvédelmi szempontból nem mindegy, hogy – szinte – már csak ez a 2 utcánk maradt ellátatlan. Nyilván ezért a vállalkozóknak is fizetni kell, megegyezésünk szerint 50 százalékot. Ez az itt élő összes vállalkozó között oszlik meg, míg a másik 50 százalékot a város vállalja az összköltségből.

Domonyi László: „nagyon örülök, mert környezetvédelmi szempontból nem mindegy, hogy – szinte – már csak ez a 2 utcánk maradt ellátatlan.”

Mekkora volt ennek a beruházásnak az összköltsége?

A csapadékvíz-elvezetéssel együtt körülbelül 48-50 millió forint + áfa összegű beruházás volt, ezt az összeget fogjuk majd szétosztani. A másik oldalon pedig közbeszerzés alatt áll a rendszer kiépítése, tehát ott még nem tudjuk, hogy milyen árajánlat érkezik. Annak örülök, hogy eljutottunk ide.

Elkezdték már a rákötéseket, mikorra fog befejeződni?

Azt gondolom, hogy ez pár hónapon belül befejeződik, de a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése még egy picit váratja a bekötéseket. Azt még nem kezdtük el, az egy másik közbeszerzés volt, úgyhogy ennek a munkálatoknak pár hét múlva fog eljönni az ideje, és akkor kezdjük meg a rendszert kiépíteni.

MEGOSZTÁS