Újabb megyeszékhelyen fogadják a bajba jutottakat, december 10-én ugyanis megnyílt a Kecskeméti Áldozatsegítő Központ, ahol a szakemberek személyre szabott támogatással várják az áldozattá vált személyeket.

Egy hete Szegeden, december 10-én pedig Kecskeméten nyílt meg az Áldozatsegítő Központ, így már hat ÁSK fogadja a bajba jutottakat. Mint ismert, az Igazságügyi Minisztérium bűncselekmények, valamint tulajdon elleni szabálysértések áldozatainak támogatását szolgáló intézményhálózat kialakítását tűzte ki célul, ezért már Budapesten, Miskolcon, Szombathelyen, és Pécsett és Szegeden működő Áldozatsegítő Központok után Kecskeméten is várják az érdeklődőket.

-Hirdetés-

A most megnyílt Kecskeméti ÁSK célja is az, hogy a szakemberek által kínált segítség minél közelebb kerülhessen a bajba jutottakhoz, ennek érdekében partneri együttműködésben dolgozik az intézmény több szervezettel, köztük kiemelten a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatallal – ezt Kovács Ernő kormánymegbízott is kiemelte. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is támogatásáról biztosította az intézményt. A kiemelt partnerek között szerepel többek között a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság is, ahol az áldozatok szélesebb körének elérése érdekében a központ munkatársai kihelyezett ügyfélfogadást is fognak tartani. További szoros együttműködés került kialakításra a Máltai Szeretetszolgálattal, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságával és a Polgárőr Szövetséggel is.

A cél az, hogy személyre szabott támogatást nyújtsanak a bajba jutottaknak. Pszichológiai, jogi, valamint azonnali pénzügyi segély formájában pénzügyi segítségben is részesülhetnek az áldozatok a bűncselekmény következtében kialakult krízishelyzet enyhítésére, továbbá az állami kárenyhítés iránti kérelmek is előterjeszthetőek a központban.

A koronavírus okozta járványhelyzet miatt az ünnepélyes megnyitó megtartására nem volt most lehetőség, dr. Barta Gábor, az ÁSK koordinátora mutatta be a kecskeméti központot, ismertetve annak szolgáltatásait, tevékenységét.

Kecskeméti Áldozatsegítő Központ
Elérhetőségek:
Cím: 6000 Kecskemét, Arany János utca 10.
Levelezési cím: 6000 Kecskemét, Arany János u. 10.
Telefon: +36-76-795-955
E-mail: askkecskemet@im.gov.hu

Ha úgy érzi, áldozattá vált, kérjen bizalommal segítséget az Áldozatsegítő Központban, vagy az éjjel-nappal ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalon, a 06 80 225 225-ös telefonszámon! A központban bárki, lakóhelyétől függetlenül segítséget kérhet. 

 

Forrás: https://vansegitseg.hu/

MEGOSZTÁS